A Nagy Iskolás Kicsilányunk :)

Családi blog 3 hozzászólás »

Bizony, ezzel a képzavarral indul ez a post, túl az első héten remekül vagyunk:)

Virág az iskolában jelentkezik, jól érzi magát, különösebben el sem fáradt, szóval őrület. Majd szúrok be köpenyes képet róla, iskolatáskával.

Abigél remekül veszi az ovis akadályt, már van barátja, és ugyan reggel nyöszörög nekem egyetkettőt, h “nem akarok oviba menni, kuki ovi (sicc)” , azért viszonylag símán bemegy és elvan egész nap:).

Én gondoltam másfél hete, ha az első két hetet túlélem, már remek. Lassan megvan minden, kedd éjjel olyan büszke voltam, feszítettem a telerakott iskolatáska felett, miszerint MNIDEN megvan. Másnap a szülőin kiderült, hátnemegészen… De azért csudamami vagyok akkor is:))). Mindent becsomagoltam, megvásároltam, a cipősdobozokat, melyeket a padban tartanak beszalvétáztam és kidekoráltam. Éjjelente, ofkorz:)

Virágot beveszik a logopédiás fejlesztésbe, kérdezte a logopédus, hogy észrevettük e, hogy Virágnak kicsit laza a nyelve. Mondtam, igen, az egész teste hipotón volt. Ésa kkor mndtam neki, h kis súlyú volt, hányhétre, és mondta, hogy jóég, akkor Virág egy kis csoda:))). És én ott nyeltem a könnyeimet… Mondjuk 2hónapja bőgök, hogy iskolás lett a gyerek. Félelmetes… Apró kicsilányból iskolás gyerek lett, jóég, mikor telt el ez a rengeteg idő? 🙂

Balatonbogláron a nagyok:)

Családi blog 1 Hozzászólás »

Béla anyukája és István elvitték Virágot és Bogit 5 napra a Balcsira. Vitték Laurát is, unokatesót, akit imádnak a csajok:). Picit nehezen engedtük el őket, de szem előtt tartva, hogy ez nekik jó lesz és egy élmény és jó lesz nekik, csak féltünk, hiányozni fognak nagyon, ez hosszú idő nélkülük. De eltelt, hétköznapok voltak, símán eltelt tulképp, néha beszéltünk, de megnyugtató módon csak azt hallottuk, h mennyire remekül érzik magukat:))

Pénteken Bogi belázasodott, Mama elvitte orvoshoz, mandulagyulladás miatt kapott antibiot, onnantól nem is volt láza többet… Szóval ez is hamar megoldódott.

Boldogan élménnyel teli érkeztek meg szombaton, Abigél is akkor jött haza a Mamáéktól, így családegyesítés volt:))).

Készülünk az iskolára, ma Virággal megnézegettük a tankönyveit, minden rendben lesz, már látom:). Annyira  nagylány lett hirtelen… Boldogan feszít  a köpenyben, folyton rá kell szólni, hogy vegye le:)). A Karolinás gyerekek nagyon büszkék magukra és a köpenyükre általában, főleg alsóban gondolom:DDD

Szóval Virág valami félelmetesen megható módon, egy ilyen büszke iskolás kislány. Ma a nyakamba ugrott köpenyestől és én símán elbőgtem magam:)). Ettől meg a Kati, akinek szintén elsőbe megy Katicája (Virág osztálytársa lesz:) )

Abigéllel a péntek délelőttöt az ovikában töltöttük ismerkedős napon. Tök édes a kisasszony, várja az óvodát a drágám. Remélem olyan síma lesz a beszokás, mint remélem:))))) Még nyaralnak 2 napot MamánálTatánál, aztán kezdjük az ovitisit:)

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek….

Családi blog 5 hozzászólás »

Mégkisebb gond:).

Persze, nincsenek nagy gyerekeim még, most épp a legmegfelelőbb korban vannak ahhoz, hogy ezt érezzem, márminthogy annyira jóóó már, hogy mind ekkorák, kezelhető korban vannak. Hiszen mind képesek ellátni a maguk körüli alapfunkciókat, ti mindenki önnálóan WCzik,* mind önállóan esznek… nincsenek már műanyag evőeszközök és tányérok, tálkák, mindenki rendes étkészlettel eszik… Nincs már etetőszék, sőt, segítenek a nagyok teríteni, és csodásan elvannak, a szomszéd gyerekekkel ki-bejárnak, épp csak azt mondják meg mindig , hol vannak.. Mindenkinek megvan, kivel játszik, ki a legjobb barát, néha itt van 4, máskor egyse, néha itt van 6 gyerek is, és ez se a régi már, amikor ez néhanapján terhes volt, hiszen most ha itt is vannak, jól elvannak, hiszen megnőttek, értelmesek, okosakjókészszépek.. és ebben semmi túlzás nincs!

Ha valaki ezt így nekem 2-3éve megígéri, aláírom abban a minutumban.

És csodás volt az a 7 év itthon, remek volt a maga kis beszűkültségével, amikor azt hittem, múlik azon bármi is, hogy egyszer, vagy kétszer levegőzik egy nap a gyerek, és görcsösen, megfelelésből, magam megerőszakolásával csináltam az általam helyesnek hitt dolgot, jó ezt magam mögött tudni… Jó volt ezt levetkőzni.

Már símán és lelkiismeretfurdalás nélkül alszunk hétvégén sokáig Bélával, gyerekek kapcsolnak mesét maguknak, találnak ennivalót is:))))). Néha megjelennek, de alapvetően hagynak minket aludni. Eztismegértük:))))

Tegnap egész nap strandoltunk. Nagyon jó volt. Símán megy könnyedén, nincs benne komoly logisztika, kitholaltatunk, mikor eszik, vinni a pépet, holszoptassak:))))). ezek mind megoldódtak:))

Abigél hihetetlen ütemben fejlődik, minden téren, pl éjjel egyszerűen elhagyta a pelenkát, ezt is magától, mondta, nem kell már, hittünk neki (vagy legalábbis hagytuk megpróbálni) és nem pisilt be. Nem pisil be… Ennek 2 hete. Másképp működik, mint a lányok, mert a lányok mai napig kijönnek éjjel 1-2szer pisilni, a kicsi bírja reggelig, jobb géneket kapott, úgy tűnik.

Félelmetes szövege van:))))) Imádnivaló beszédhibákkal adja elő nagyon komolyan az általában rendkívül határozott mondandóját.

Bogi tud fejen állni:))). Megtanult. Magától:). És ugrálókötelezni is. Meg ugye szaltózni… Vinnünk kell tornázni majd. Emellett nagyon okos, bár most leállt a betű-számokat érintő heves érdeklődés.. Vág az esze, annyi látszik.

Virág nem királylány:). Hol bakugan, hol pókember, hol mittoménmi:)))))))))). Fiús érdeklődésű, be kellett szereznünk bakugant pl, hiszen erre vágyott, most mit csináljak. Ha lehet választani, ő midig kéket választ, sosem rózsaszínt pl. Kékakedvencszíne:))). Folyton természettudományos könyvekből kéri, h olvassunk, a természetcsatornákat bármeddig szívesen nézi.

Béla jól van. Munkával minden rendben…  Röplabdázik és pókerezik, mindkettőt nagyon ügyesen:)))

Angi (én) is remekül van. Az iroda, amelyet 3 hete lendítettünk be, működik, nagyon szép eredményeket hozunk így kezdetnek, amitől mindenki nagyon boldog. A kis csapatom szépen összeállt, 4en dolgoznak, teszik ezt jókedvűen és szívesen… Húzzuk egymást, igyekszünk húzni egymást, szerencsére jól működik.

Én is röpizek természetesen, vegyes párosban játszom, sokat fejlődtem az utóbbi időben, tényleg látványos, így gondolkodom azon is, h elinduljunk egy versenyen esetleg… majd meglátjuk:)

Hát ennyi kivonatosan, összefoglalva:))))

*Bélával egyik éjjel ünnepélyes keretek között utolsó pelenkaégetés szeánszot tartottunk:DD

Anyák napja:)

Családi blog 1 Hozzászólás »

Elnézést a hosszú hallgatásért, igazán kínos, h minden posztot így kezdek:(

Minden rendben, zajlik az élet, épp ezért, kevés időm van írni…

Magyarázkodás helyett inkább mesélek:)

Megértük… megértük, hogy a csajok az oviban az ünnepséget élték, igazán élték, és senki sem sírt, senki sem volt feszült… Annyira jó volt így. Annyira…

Ráadásul megkaptuk azt a gesztust, hogy megvárták a Nyuszik (Virág csoportja), hogy a Macik (Bogiék csoportja) befejezzék a műsort, hogy én szépen odaérjek…

Bogia köszöntőt mondta, szépen, hangosan, hibátlanul, mosolyogva:). Végig kerestük egymás tekintetés és végig mosolygott a kiccsaj, vmi hihetetlen édes volt:))).

Virág úgyszintén. Mikor jöttek be, már akkor fülig ért a szája, nem volt az arcán a szokásos feszültség, a “mindjártelsírjamagátdemégtart” állapot. Símán működött:)

A két ünnepség után mindenki lement a kápolnába, ahol egy nagyon aranyos ovis misét tartott Imre atya, az anyák napja nevében. Igazán megindító volt…Engem ritkán érint meg igazán a templom hangulata, de ott akkor elég komoly energiák mozogtak…

folyt.köv.


WordPress Theme & Icons by N.Design Studio
Entries RSS Comments RSS Bejelentkezés