Jó nekem.

Családi blog 5 hozzászólás »

Csodálatos 2 estém volt… Nagyon megleptek, 2szer is, nagyon boldoggá tett a családom és a barátaim. Jóvoltvelük, mindenkivel.

Pénteken töltöttem a 30-cat, ami azért elég kerek, meg minden, vártam, készültem rá lélekben, tulajdonképpen évek óta:))). Na nem konkrétan, csak gondoltam, vmi lesz, vminek lenni kell. Ahol mindenki ott van, aki számít… És elkezdtem dolgozni, tanulni, ovibölcsi, megháztartás és egyszerűen nem tudtam most ezzel foglalkozni, fejben el is toltam tavaszra, majd akkor lesz vmi, most családi körben ünnepelünk.

Aztán éreztem, h vmi mozgolódás, suttogás van  a háttérben, de egyszerűen nem figyeltem rá oda és nem akartam tudni semmit. Épp annyit tudtam, amennyi kellett is ahhoz, h valamelyest felkészüljek… Pénteken munkából hazaérvén pihizni próbáltam, miután összepakoltam, mert hulla voltam. Jöttek Mamiék, kaptam végre vasalódeszkát (ezzel mindenki macerál rég, hogy hogy lehet ezen a szaron vasalni, mittomén, annyira ritkán vasalok, akkor működik:D. No mindenki szerint nekem komoly igényem nyílt egy új vasalódeszkára, megkaptam, télleg örülök, mert szép és kaptam hozzá új vasalót is, mostmár van 3 vasalóm… hátha ezentúl legalbáb 1et elkezdek renccceresen használni;) :D)

Majd hazaért Béla is, anyu még napközben hívott, h hbd, de ma nem jönnek el, majd hétvégén felköszöntenek. Kackac, gondoltm magamban, merőkolyanok, h egyetlen legkisebb lányuk 30adik születésnapján kibírják, h ne ölelgessék meg:))). De nem törődtem ezzel sem, még mindig sodródtam… Hát persze, h érkeztek fél 7kor, állt az egész család az ajtóban, anyuapu, tesómsógi, MillahannaTotiPolla, a többiek már bent ugye, és égett 30 gyertya a tortán és énekeltek nekem, hátcsudaklassz volt:))))))))))))))))))). Kaptam egy szép órát, évek óta nem hordok karórát, és ez álomszép, szal hordani fogom:). Meg gyönyörű bizsut, pénzetcipőre, ilyenek:). Kellemes este volt, a gyerekek csiviteltek, a felnőttek is, együtt voltunk, jóvoltígy:)

Másnap estére Gabici és Bea bejelentkeztek, h elvisznek a John bullba szülinapi vacsizni, mondtam, rendben, naná, mehetünk. Bélának mondtam, nem baj e, ő nagy duzzogva “elengedett”:). Jöttek értem együtt, ittunk egy páleszt… Majd Beáéknál még 1et, onnan Zoli vitt el minket a dzsumbujba, ahol lent a borozó részen volt asztalunk, csodáltam is, mert nem szoktunk odaülni… Leértünk, és csodás élményben lehetett részem, ott ültek a csajok, mindenféle barátnő, meg a tesóm, naná, szóval barátnők voltak mindenhonnan:). A régi barátos csapatból a lányok, a Koncz Éva féle lányok, a Gabi meg a Bea, a röpis lányok, A Kati, megatesóm:). Csodás volt… szuper érzés, tényleg. Még a Gabi akkor a kezembe nyomta a következőt:

Drága Szerelmem!

Sokat gondolkodtam azon, hogy mit is adhatnék neked 30 éves születésnapodra, mivel is lephetnélek meg igazán, hogy szívesen emlékezz majd vissza rá? Szerettem volna, ha ez a nap egy kicsit más lenne, mint a többi születésnap, hiszen több mint az életed felét velem töltötted, amiért nem lehetek neked elég hálás.

Kavarogtak bennem a gondolatok, az ajándék ötletek. Kezdetben nem bírtam továbblépni azon, hogy valami szépet, értékeset vegyek neked. Persze a család engem hívott és el is láttam őket praktikus ajándék ötletekkel, de valahogy én mást akartam.

Esetleg ékszert, amiben pompázol majd kivételes alkalmakon? Ez túl egyszerű megoldás lenne és talán az egyik fiókban végezné, mert túl értékes, vagy nem illik az aktuális ruha mellé.

Szép ruhát, amit ha sikerül jól választanom nem kell kicserélni és mindenki megcsodálhatnak benne? Előbb utóbb bekerül majd a szekrénybe és csak egy lesz a sok közül.

Szép fehérneműt, amit a ruhád alatt hordasz majd, vagy gyertyafényes estékhez veszel magadra? Később meg majd a kiszúródott halszálka emlékeztessen a 30 éves szülinapodra? (Különben meg úgy is letépném rólad…)

Retikül, csizma, kabát, sapka, sál, esetleg egy tonna lemez a mostani kedvenceid számaival? Valóban szeretném, hogy amikor a Bijou-tól a depressziót hallgatod, akkor arra gondolj majd, hogy de szép is volt ez a 30. év? Vagy egy beakadt, szétnyílt zipzár miatti bosszankodás legyen az emlék halála?

Ahogy így törtem a fejem, rengeteg közös emlék jutott eszembe, melyekre annyira szívesen emlékszem. Amikor udvaroltam neked a béna márványfarmeromban, meg az olcsó sportutánzat cipőmben. Ahogy eltekertem melletted bringával és zavartságomban még köszönni sem mertem. A pillanatra, mikor hazakísértelek és te becsuktad az orrom előtt az ajtót csók helyett. A folyton vihogó kiscsajra, akinek olyan gyönyörű a mosolya, hogy elolvadok tőle. A pöttyös mappára a suliban. A pillanatra, mikor először megfogtam a kezed. Az első csókodra, ölelésedre. Az ellógott edzésekre. A gyomorgörcsre, mikor virágcsokorral és pezsgővel a kezemben, ballagási zakóban beállítottam megkérni a kezed. Az anyakönyvi hivatal előtti, autóban töltött éjszakára. A legszebb menyasszonyra a földön, a tűzről pattan menyecskére, akivel úgy roptuk az esküvőn, hogy magam sem hittem el. A Trabantunkra, a fityókára, amit becseréltünk a jó kis Suzukira, és az érzésre, amikor a tető nélküli első lakásunk nappalijában csúszkáltunk a jégen.

Szerelmünk gyümölcseinek elvesztésére, nehéz pillanatokra, együtt sírásokra. Az erőre, ami összetartott és kovácsolt bennünket. A kitartásra, a lendületre, ami elhozott bennünket idáig.

Végül rájöttem, hogy az emlékeink azok, amik elvehetetlenek és örökre velünk maradnak, összekapcsolnak bennünket. Szeretném, ha úgy emlékeznél erre a napra, mint életed egyik legboldogabb napja! Legyél nagyon felszabadult és érezd jól magad a barátaid közt! Én addig mesélek egy mesét a porontyoknak és megnyugtatom őket, hogy a világ legjobb Anyukája most boldog.

Szerető Férjed

ui.: …és persze, hogy elmegyünk majd shoppingolni és veszünk kanapét meg asztalt meg mindent! 😉

Kell ezt kommentálni? Nekem nem is megy:)

Csak köszönni tudom, csak megköszönni, főleg A Férjnek ezt a csodát, és persze minden más közreműködőnek is.

Az este kellemesen telt, mindenkivel beszélgettem, persze a társaságok nem vegyültek, nem is volt ez cél, ez mindig nehéz dolog, általában halálra ítéltek ezek a próbálkozások, hát én nem is erőlködtem ezen, símán csak jól éreztem magam és beszélgettem azokkal, akiket nagyon szeretek. Ettünk-ittunk, jól mulattunk, majd 1körül mondták, zárnak. A röpis csapat nagyon kért, menjek velük táncolni, szívem már hazahúzott, de hagytam magam rádumálni, a SZotéban kötöttünk ki. Akkorát táncoltunk, h fél 5kor a sajgó lábam miatt adtam fel, ami alig vitt ki az autóig:))))))))))). Bent ennyire még nem fájt:D

Csodás ajándékokat kaptam, gyönyörű táskát, pénztárcával, egy szuper bőr mikasa röplabdát (WOW) amit majd dedikál a csapat, naná, képkeretet, sok-sok csodaszép bizsut, kozmetikumokat, bögréket, csokihegyeket, jó nekem, mondom:))).

Hihetetlen csodaeste volt… Köszönet érte, csak ennyit tudok mondani. Minden szó kevés lenne leírni, amit érzek. Igen, sikerült, biztosan örök emlék marad.

Ugyanitt, gyerekszáj:)

Vmelyik nap az autóban a csajok az évszakokról beszélgettek, mondták Abigélnek, hogy most ősz van. Mondta a kicsi lelkesen, “Iden, óósz van”

Erre Virág kacagva kijavítja: “Bibike, nem úgy mondjuk , h ósz, hanem úgy, h őőősz , ééééérteeed? :)))

A mi Gabink.

Családi blog 1 Hozzászólás »

A Mi Gabink, aki ugye folyton alkot és alkot, és a magamfajta ügyetlen csak rácsodálkozik folyton folyvást, hogy hogy lehet valaki ennyire kreatív és kitartó, szóval a mi Gabink blogírásba fogott, lessétek meg, sztem nagyon szórakoztató, lelkesítő, mégmá’majdnem varrószakkörözni támadt a kedvem… (de már elmúlt) 😀

http://www.inecsg.blogspot.com/

A webshopja itt található, a cuccok megvásárolhatók, de rendelhető is tőle bármi és minden:

http://www.meska.hu/Shop/index/1223

folytatás

Családi blog 5 hozzászólás »

Eljátszottunk a gondolattal, hogy nem szólunk nekik:))))). De végül csak odatelefonáltunk, h máshol várjuk őket. Megérkeztek.

A Gere pincészetben landoltunk ugye, ahol sikerült minősíthetetlenül viselkedni. Háááát, fiatalok, még ilyet. 6-os borkóstolót rendeltek a többiek, az utolsónál mondta a pincérnő, “Ha megitták, kérem távozzanak!’ ugyanis a fiúk dugóval dobálóztak… hjajjj.

Onnan a helyi mulatóhelyre sétáltunk volna át, ha nem jött volna szembe az úton velünk az a sebességmérő izé, ami a településen kiírja az átmenő forgalom érkező autóinak, h éppen milyen sebességgel haladnak, ha ez több, mint 50km/h, akkor kiírja: Lassíts!

Nekünk sem kellett több, ott futottunk versenyt:). Azaz kb 30méterről rohantunk a mérő felé:)). Én magassarkúban ugye :D.Még a borozó után visszajöttünk egyszer, ekkor a fiúk félmeztelen újra versenyeztek, a győztesek 27 km/h-t futottak, azért az nem semmi:)))))

{ Nyilván itt fázott meg Apánk úgy igazán, rendesen göthös szegény, itthon is maradt. Doktornéni szerint vannak csúnya tüdőhangok, meg arcüreggyulladást is emlegetett:(. Most pihen.. }

No, a mulatóhely előtt még 1 borozóba betértünk, nagyon kellemes hely, ahol elviseltek minket, nem szóltak, hogy halkabban (mint a Gerénél, milyen már, h 9 ember csendesen vigadjon?) , itt is eltöltöttünk 1-2 órát:)). Majd a helyi dizsiben táncoltunk egyet, de talán 1 óra elég is volt a bandának, hazamentünk. Volt vagy 4 óra:D

Én ahogy a szememet kinyitottam, rámült a hiány, azonnal haza akartam jönni. De még mindenki felkelt, összecihelődtünk, miegyéb, lassacskán elindultunk haza. Már nem reggeliztünk, hiszen dél volt:), kerestünk egy éttermet hazafelé, kellemes kis helyen álltunk meg, ettünk egyet, KV-ztunk és 5órakor landoltunk Tápén:)

A gyerekek boldogan fogadtak minket, mi pedig már szaladtunk keresztül az udvaron, meséltek, miket csináltak, egész nap a levegőn voltak, csákót hajtottak, beszélgettek, anyu meg apu a régi időkről meséltek nekik, hoppá, itt tartunk, a gyerekeknek lehet már ilyeneket is mesélni, észre sem veszem, ahogy nőnek…

Egy szóval nem emlegették, h hiányoztunk volna:). Végig remekül elvoltak. Anyuék pedig el voltak tőlük ájulva, milyen jók, rendesek, aranyosak, okosak és szépek. Kell ennél több? :)))))))))))))))))))

Hazajöttünk, még hajmosás+tetűírtás (ez újabban rutinná vált, már kezelem, ha kell, ha nem, volt ugyanis tetvünk, bizony :DDDD), majd meséltek a csajok, miket csináltak és 1 szó nélkül elaludtak:). Béla ekkor már komolyan érezte, nem lesz rendben, forró fürdő+tea kombó, de muszáj volt dolgoznia. Melózott, majd eldőlt korán, de reggel csak a dokinál kötött ki:(

Hát ígyen vagyunk. Szerdán megyek A munkamegbeszélésre, tessék nekem szorítani:)))

Villány

Családi blog 1 Hozzászólás »

Nos, debütálásunk remekül sikerült!!!! Annyira nagyon boldog vagyok, hogy hihetetlen:))).

Péntek délelőtt elvittük a csajszikat Tápéra, ahol is Mama és Tata vendégeket vártak, pálinkakóstoló buli volt náluk, ami kb 20 felnőtt embert jelent, nagy főzés, nagy ivászat. De anyuék mondták, ne aggódjunk, síma ügy, jó lesz így, ne változtasson a programon.

Hazudnék, ha azt mondanám, lerágtam a körmöm, hogy mostmilesz, tudtam, a gyerekek rendben lesznek, anyu pedig remekül koordinálja a dolgokat úgyis. Vittük a bicikliket, játékot, mindent, ami szükséges. Elbúcsúztunk, hát nem fakadtak sírva a gyerekek, Bibi tett egy próbálkozást, “Én isz medek Anával” , de hamar meggondolta magát, Tata elvonta a figyelmét egy pillanat alatt:).

Boldogan indultunk el, felvettük ZS-t és P-t, ők velünk utaztak. Persze fürdőruha otthon maradt, még azért gyorsan külön kör, elkéstünk a találkahelyről, grrr, sebaj, végre úton voltunk. Csodás időt fogtunk ki, így rögtön út közben megálltunk, és sétáltunk egy nagyot egy erdőben. Szép volt, hangulatos, rohangáltunk le-fel a dombokra, az egész útra jellemző volt, h folyamatosan röhögtünk vmin:). Mivel megy a zember a zerdőbe? Naná, h GPS-szel. Mivel jelöletlen vadászterületen mászkáltunk, ahol 18h-tól vadászok garázdálkodtak, be kellett vetni a technikát is, hogy kitaláljunk az erdőből:DDDDD. (símán eltévedtünk volna)

Innen a szálláshelyre mentünk, szívesen ajánlom mindenkinek, kellemes kis házikó, borospincével, tiszta, rendes parasztház, 4 kiadó szobával, mindnek saját fürdője. 2 közös konyha rész. http://www.szallasinfo.hu/battyan_vendeghaz/

Elfoglaltuk a helyünket, átöltöztünk és kerestünk egy fogadót. Cigányzene, kacsa, liba, csülök, hát nem a mi világunk, de mentünk vele:))). A kaja el volt sózva, holott én imádom a párolt káposzta+sült kacsa kombót, sajna nem ettem jót. Vigasztalásképpen gundelt ettem volna, ám az meg olyan édes volt, h azért nem csúszott… De ez sem okozott gondot, táncoltunk egyetkettőt, beszélgettünk, majd éjfél körül hazamentünk. Ott még társasoztunk, majd eldőltünk:).

Reggeladdigaludtunkameddigakartunk… Én jó fej akartam lenni, felkeltem fél9kor, és gondoltam, na, mindjárt felkelek és elmegyek a boltba reggeliért. Ahan. Símán visszaaludtam:D. 10kor kászálódtam ki az ágyból, szerencsére A. volt annyira drága, h piciny fiával elment reggeliért. Friss kenyér fogadott minket a buliszobában:)

Ettünk, majd elindultunk az aznap tervezett programra: Mecsextrém. Ahol lehet BOBozni, Quadozni, kötélpályán lecsúszni a hegyoldalban, továbbá nagy felfújt gömbbel beszíjazva legurulni a dombról… Ám a köd miatt használhatatlan volt, egyszerűen nem lehetett csinálni semmit, bármennyire kértük, h legalább a BOBot, nem lehetett:(. Sebaj, Pécs mellett hová is mehetnénk máshová, mint a Király utcára sétálni egyet, én imádom Pécs belvárosát. Ettünk egy gyrost, majd süti, KV, utána elindultunk a HArkányi fürdőbe. Jah, a Király utcán az orrom előtt bezárt AZ A cipőbolt, ahol árultak PADLIZSÁN színű csizmát, hátnekemolyanúgykellenemintegyfalatkenyér, már majdnem a zembernek is sikerült átadnom, hogy hirtelen mekkora szükségem lett egy olyan csizmára, de hát nem vártunk hétfőig, h újra kinyisson a bolt, afrancba. (nem baj, keresek helyben :D)

Ezután Harkányba mentünk, a fürdőben hn 5kor értünk, közölték, 1 óra múlva kell kijönni a vízből. GRRRRRRRRRRRRRRRR 1 óráért nem megyünk be… mire átöltözünk, mire.. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Indultunk vissza a szállásra, út közben boltban meg kell állni. Megállunk egy SPAR-nal. Épp az orrunk előtt zárt be:D. 5kor. 😀

De a tesco már nem cseszett ki velünk:D. Szétszaladtunk a boltban, 1 kosarat tolt E., többiek ölbe vásároltak, mindenkinél volt Chips+üdítő”csoki. Kérdezem egy hasonló kupaccal az ölemben: Valaki értelmes dolgot is vásárol azér’? és igen, még jó, h ott volt E., vett reggelinek valót. (ami elfogyott még éjjel, vagyis hajnal 4kor:D).

Egészen érdekes dolog volt csak magunkról gondoskodni… Pl nem csomagoltam előre szendvicseket, ezt korábban megbeszéltük a többiekkel, hogy minek is, majd megállunk enni itt-ott. Bolt is van mindenhol… Azért vittem egy “kis” csülkös bablevest, nagyon hálásak voltak érte a népek szombat este, a bortúra előtt:). Még csütörtökön főztem, nem akartam elajándékozni, kidobni, elvittük:).

I.elvitte a lány csapatot a pincészetbe, majd fordult egyet a fiúkért is.

folyt. köv.


WordPress Theme & Icons by N.Design Studio
Entries RSS Comments RSS Bejelentkezés