Balatonbogláron a nagyok:)

Családi blog 1 Hozzászólás »

Béla anyukája és István elvitték Virágot és Bogit 5 napra a Balcsira. Vitték Laurát is, unokatesót, akit imádnak a csajok:). Picit nehezen engedtük el őket, de szem előtt tartva, hogy ez nekik jó lesz és egy élmény és jó lesz nekik, csak féltünk, hiányozni fognak nagyon, ez hosszú idő nélkülük. De eltelt, hétköznapok voltak, símán eltelt tulképp, néha beszéltünk, de megnyugtató módon csak azt hallottuk, h mennyire remekül érzik magukat:))

Pénteken Bogi belázasodott, Mama elvitte orvoshoz, mandulagyulladás miatt kapott antibiot, onnantól nem is volt láza többet… Szóval ez is hamar megoldódott.

Boldogan élménnyel teli érkeztek meg szombaton, Abigél is akkor jött haza a Mamáéktól, így családegyesítés volt:))).

Készülünk az iskolára, ma Virággal megnézegettük a tankönyveit, minden rendben lesz, már látom:). Annyira  nagylány lett hirtelen… Boldogan feszít  a köpenyben, folyton rá kell szólni, hogy vegye le:)). A Karolinás gyerekek nagyon büszkék magukra és a köpenyükre általában, főleg alsóban gondolom:DDD

Szóval Virág valami félelmetesen megható módon, egy ilyen büszke iskolás kislány. Ma a nyakamba ugrott köpenyestől és én símán elbőgtem magam:)). Ettől meg a Kati, akinek szintén elsőbe megy Katicája (Virág osztálytársa lesz:) )

Abigéllel a péntek délelőttöt az ovikában töltöttük ismerkedős napon. Tök édes a kisasszony, várja az óvodát a drágám. Remélem olyan síma lesz a beszokás, mint remélem:))))) Még nyaralnak 2 napot MamánálTatánál, aztán kezdjük az ovitisit:)

Hahó, itt egy életjel

Családi blog Nincs hozzászólás »

Elkezdtem írni a nyaralós postot, de nem mentettem el, félbehagytam, jól elveszett:(. Nem fogom újraírni, röviden annyi, h remek volt, jó, hogy már ekkorák a csajok:))). Imádták a Balatont, a szálloda is klassz volt, kellemes kikapcsolódás volt.

Ami fontos, Virágnak kivetettük az első kis letört metszőfogát, ami valamiért nem akart kipottyanni. Pillanat alatt kibújt. Most gyakice nincs metszőfoga a kislánynak, vicces, mikor kukoricát eszik:DDDDDDD. De már bújnak neki, szal lassan tud harapni is:)

Abigél 3 éves lett:).

Beszéljenek a képek:)

Hajónapló figyelem! Azaz.. Helikon napló, figyelem!

Családi blog Nincs hozzászólás »

Életjel innen a csodás Helikon szállóból, Keszthelyről. Remekül érezzük magunkat, Abigél és Béla épp alszanak, a nagyokkal most fejeztük be a kártyapartyt, kicsit leszöktem a wifivel ellátott hall-ba naplózni nektek, és felvenni a kapcsolatot a külvilággal::)

Isteni a kaja, kényelmes és komfortos a szoba, a szállónak saját szigete van a Balatonra, ahol homokos a meder, nem iszapos, van játszószoba is, amit talán ma nézünk meg, eddig a partig jutottunk, és az étteremig… ma készülünk bringát bérelni, hogy tekerjünk egyet a parton, tegnap séta volt, és a szálló épp itt vvan a kikötő és a strand mellett, azaz a városközpontban, innen minden kényelmesen elérhető…

No, ez itt ugyan nem a reklám helye, de ajánlom figyelmetekbe, sztem nem vészesek az árak sem: http://www.hotelhelikon.hu/

Pénteken érkezünk haza, addig is csobbanunk még egy párat és elmegyünk hajókázni is:)

Hurrá nyaralunk! :)

Családi blog 1 Hozzászólás »

Isteni ez a hely:).

Tegnap korán megérkeztünk, eseménytelen utazás után. Ugyan Szekszárdot szerettem volna  útba ejteni, sajnos a GPS egyik (vagy egyetlen) hátránya, hogy az ember nagyon rábízza magát. A végcélt ütöttük be, én tudtam, h átmegy Szekszárdon az út, gondoltam, majd ott megállunk kicsit, ám elkerülte a várost, akkor már nem fordultunk vissza.

Az utat végigbeszélgettünk, miben időnként eléggé megzavart minket az erős alapzaj:)))). Ekkor éreztük, milyen jól jönne nekünk egy amerikai taxi, amiben van egy átlátszó fal az utasok és a sofór között:P.

Hálisten a hivatalosan 2 órai becsekkolás ellenére 11kor elfoglalhattuk a szobánkat, végülis nyertünk így itt még 1 napot:)

Hát nem egy Kolping…Magasan a léc ugye. Jó ez a hely, nagyon, 2 dolog hiányzik nekünk nagyon: játszótér és gyerekpancsoló. Ám ezek nélkül is gondtalan 5napot töltünk itt, ez tulképp nem probléma, csak megjegyzés.Ha lenne, tökéletes lenne:)

Tündéri ez a 3 lány. És büszkeség.. Olyan jó mellettük feszíteni:). Csodásak, okosak, szépek, ügyesek. Béla ezzel nem teljesen ért velem egyet. A gond a kulturlénységgel van:))). Mármint h eléggé kellemetlen velük pl étteremben enni. Hát igen, ők 3 kisgyerek. Ma előre mentek a vacsorához, utánam szólt, h “közel a svédasztalhoz távol az emberektől” foglaljunk helyet :DDD. Ok, amit az asztal alatt és az asztalon hagyunk, az télleg nem guszta:D. És az sem gyenge, ahogy mi ketten pörgünk a svédasztal körül, h 3 nagyságát kiszolgáljuk, közben rohamtempóban toljuk magunkba az élveznivaló étkeket:))). Én élvezem, Apán látom, h milyen jól esne neki nyugton enni. Még 2 év, és menni fog:). Talán.

Ma reggeli után sétálni indultunk. A tó körül flangáltunk, (képeket otthonról beszúrogatok majd) , mikor is Bogi kivette a babakocsi aljából a 3 későbbre kicsórt szendvicsből (igen, magyar módra reggel szalvétába dugtam 3 májkrémes zsömlét a csajoknak későbbre) az egyiket, és megkérdezte, megeheti e. Hát Bélával csak nagyon röhögni tudtunk:DDD. Reggelinél volt 3féle gabonapehely, 3féle lekvár, szalonna, tojásrántotta, bundáskenyér, vagy 6féle felvágott, 3 féle sajt, kalács, kenyér, zsömle, 2féle barnazsömle, -kifli, dinnye, barack, tea, gyümölcslé, stb… És 5perc múlva bedúrja a szendvicset :D. (nem azért, mert az étteremben sokat evett, hanem mert ott nem evett sokat, pedig erre többször felszólítottuk (szintén magyar módra :D) )

Ma vacsoránál Virág megkérdezte, hogy a (nagyon nagydarab) felszolgáló bácsinak: “Anya, a nagy bácsinak milyen a formája? “”És ő meg fog halni? ” -mostanában napi téma a halál…

Minden este lemegyünk a sóbarlangba és ott olvasunk esti mesét. A lányok nem bírják a dolgot annyira, végülis csak egy kis lyuk, semmi különös, 3 perc alatt kimerítettük  az “itt minden sós” és miért tesz ez jót nekünk kérdést. Megy a könyörgés, h menjünk már, Benedek Elek ide, vagy oda. Mielőtt felindulunk, 5 mély levegőt kell venni mindenkinek. Virág ma méltatlanul megszólal a második után: “Én nem szeretek annyit levegőt venni….” 😀

Amúgy isteni itt, tényleg, a mai napunk a tegnaphozi nagyon hasonlóan telt:). Sokat fürdőztünk, ami főleg a benti kis welness részleget érinti, az úszómedence elég hideg gyerekekkel, és ugye mély is, bár abban is szeretnek nagyon. A benti nagyon kellemes, van mindenféle buborékozós cucc benne, amitől kicsibibi tegnap még félt, ma már imádta. Ez azért jó, mert ez megint olyan, hogy egyikőnk is el tud lenni a gyerekekkel ebben a medencében, a másikunk pedig addig tud úszni, szaunázni… Napi 2-3alkalommal nézzük meg a sok lovat, szamarat, birkát, kecskét, csirkét, libát, pávát, csirkét, tyúkot, kakast ésatöbbit. Na, ott sokkal több időt töltünk el, mint amit én szívesen:)), rengeteg légy van arra és kevés napozóágy;)

A lányok nagyon szerettek volna lovagolni… Bele is egyeztünk, meg is beszéltük, h ok, mehetnek futószáron egy kicsit, de mikor én megláttam azokat a lovakat… fiatal lovak lehetnek, nagyon elevenek, folyton nyerítenek, és hatalmasak, tegnapelőtt állítólag ledobtak valakit, rövid úton lefújtuk a lovaglást. Nem csak mára, de egy életre, reményeim szerint. Nem bízom az állatokban, ebben eléggé egyet is értünk hálisten, így ha rajtunk múlik, a gyerekeink nem fognak lovagolni. Innen kapcsolom is rögtön a köv posztot, amit nem véletlenül írok külön.

Jah, ezek a napok erősen a szobatisztává válás jegyében telnek, Abigél sportot űz abból (inkább hülyét csinál belőlünk:D), hogy 10percenként elereszt egy “tatálni tell” , majd megyünk is vele, még menet közben hozzáteszi, h “dooooolszaaaaan, futáááász”, és akkor a WC-n időnként jön pisi, pukinál nagyokat nevet, néha pedig nem jön semmi, és akkor felhúzza a kis vállát, előre biggyeszti a kis tenyereit “mit sem tehetek róla módon”, és azt mondja: “hm, nincs tata, sze piszi, mehetünt pancsitába” , (nincs kaka se pisi, mehetünk pancsikába) anyámsegíts:))). Ezt legtöbbször a medencében mondja amúgy, onnan eléggé bonyolult kijönni ugye:)

Tegnap Apa kérdezi tőle,még az úton:

-Abigél, kell kakálni, vagy pisilni?

-Nem tell. Apa, neted tell tatálni?

-nem kell, Kicsim.

-Jaaaa. Bittosz?

Fitness: mivel itt van egy helyes kis konditerem, minden délután (mármint az elmúlt 2 délután :D) lemegyek gyalogolni, 20percet gyaloglok, 5percnél fel akarom adni, 10percnél elkezdek izzadni, 20 perc a cél, ennyit megyek. Majd még hasazok kicsit, majd innen megyek a jó hideg úszómedencébe, és úszok jó sokat még. Ezután jól megérdemelt napozás következik:).Abigél ilyenkor alszik, lányok meséznek, apa piheg:).

Jah, ma sikerült 2szer is könnyem csordultáig röhögni, az egyik ez miatt volt: http://subba.blog.hu/2009/05/22/asszonypilota

A másik: beszélgettünk arról, hogy holnap kirándulni kellene a környéken. Nem vagyunk mi azok a “magunkra kötjük a gyerekeket, csomagolunk szendvicset és rójjuk az erdőt, hogy megnézzünk a tetején egy kőhalmot” fajták. Vagy a gyerekeink nem azok a fajták:). Mindenesetre nem szeretünk velük túrázni, egyelőre nem. Nézzük a szálloda programajánlóját. Olvasom fel hangosan, mittom, 30km-re templom, Béla csak ennyit mond: SKIP. Olvasom a következőt, 50km-re 1300-as évek beli vár, amelyet 3szor felújítottak, stb—, Béla hozzáfűznivalója: SKIP, olvasnám a következőt, de már csak elkezdtünk röhögni:DDD. Mindenhol UGYANAZ:))))). A Balaton 80km-re van, oda azért lenne jó menni, mert a gyerekek emlegetik a Balatont. Na, még kitaláljuk, holnap kirándulunk, legalábbis ez a terv:)

Most tettem le Abigélt, a nagyok már elaludtak korábban, most kiabálja nekik a szokásos estit: “Jijjáááááád (Virág) deje az ágyamba!!! JIJJÁÁÁÁÁÁÁÁÁDDDDD, DEJE AZ ÁGYAMBAAAAA!!!! BODIIIIIIIIIIIIIII, DEJE AZ ÁGYAMBAAAAAAA!!!” a nagyok amúgy szót fogadnak neki:))). Bemásznak hozzá, megkeresik a cumiját, énekelnek neki, mikor mit kér kis nadsád:)). Édesek.


WordPress Theme & Icons by N.Design Studio
Entries RSS Comments RSS Bejelentkezés