Abigél 4!

Családi blog 6 hozzászólás »

4 éve hajnalban arra ébredtem, h elönt a melegség, elfolyt a magzatvíz.. mondtam bélának, h izé, sztem mennünk kell. Mire ő felült, majd fel akart állni, én visszatartottam… mondtam, arról nem volt szó, h el is indulunk:)))Mire ő visszadőlt aludni… mondtam, héjj, de elfolyt a magzatvíz, ne aludj már… Ekkor megint felkelt, majd megint visszatartottam… Mondtam, várj picit..

Majd kis vívódás után csak elindultunk, és nálam boldogabb nem volt a földön. Hiszen mindenkivel letárgyaltam (jóistennel, buddhával, sorssal, jóakaróval, az összes görög istennel és minden szenttel,meg persze főleg magammal és Abigéllel), hogy ez először minden rendben lesz:)

És lőn. Abigél születése fantasztikus volt. Egészségesen, időre született, persze csm,de ez nem volt kétséges, már elfogadtam ezt. Boldogan és várakozva néztem elébe a komplikációmentes csm-nek. A szülésznő az előkészítőben azt mondta, sosem fogja elfelejteni az arcom, még nem látott senkit katáterezés közben mosolyogni:)

Majd kiemelték  a kis csöppet, aki gyönyörű volt és formás és tökéletes és rettentően ordított:))). Megkérdeztem az anesztest, h milyen koktélt kaptam nyugtatónak, mert elég jól vagyok, halálos nyugalom szállt meg, majd azt mondta, nem adott semmit, ezt magamnak intéztem:)). Eufórikus érzés volt… miközben épp varrtak:)

És innentől tankönyvien, eseménytelenül teltek az ismerkedés órái, napjai, hihetetlen harmónikusan telt a babakor…

Abigélnek nyilván küldetése van, volt, az egyik lehetett, h bebizonyítsa, megy ez símán is:)))

Köszönöm neked kicsilány, isten éltessen nagyon sokáig!

Legyél mindig ilyen cserfeshuncut királylány. Vagy barerina.És maradjon a mosoly az arcodon ennyire őszinte és gyermeki.

Néhány 4 éves paramétert illene ide írni. De őszintén, fogalmam sincs, mekkora, 104es ruhákat hord és a nővéreivel egy méretű bugyit:D. Na, ez nem Bibi fenekéről mond valamit, hanem a lányokéról:D. A nagyok vékonyak. Abigél alig pár kilóval kevesebb. Talán 18 kg körül lehet. Fogalmam sincs, harmadik gyerek, nincs súlygörbéje:D. Megfelelően nő, okosodik, rendetlenkedik, fejlődik.

Abigél:)

Családi blog 8 hozzászólás »

vasárnap délelőtt jóllakottan, nejlonharisnyában, farmerszoknyában “ez cinosz” , nagy pocakkal, X lábakkal, dundifejjel halálos komolysággal, problémától ráncos homlokkal ezt mondja nekem:

“Hol van a lózaszín kolonám? ” -közben gondterhelten húzgálja a fiókokat, hátha megleli…

mondom, mittomén, melyiket keresed?

“A démántoszat, a lózaszínt.”

Nemtom hol van drágám…

“Ész a szmalagdosz? “

Kész:D

A két nagynak összesen nem volt ennyi beszédhibája, mint a kicsinek egyedül:)))))))))))))))))

Íme:

Abigél száj:)

Családi blog 2 hozzászólás »

Anyaaaa! AMikol én azt mondom, h hosszú a hajam (és hátrahajtja ehhez a kis fejét, h hosszabbnak tűnjön..) , akkor a lányok azt mondják, hogy nem isz hosszú… (fel van háborodva ettől..)

(összefonja kis kezeit, durcásanbosszúsan folytatja:)

“Amikol majd olyan hosszú lesz a hajam, mint a lápánzelnek, akkor méghosszabb lesz a hajam, mint az alanhajnak… Ugye, Anya? Ugye?

Ész akkol majd a lányok sze nevetnek ki…

Képek ömlesztve :)

Családi blog Nincs hozzászólás »

Válogattam képeket, van ebben minden:)

Iskolába menős őszi kép, a köpeny csak kilóg, lesz rendes köpenyes ígérem:)).

Ott vannak az iskolás doboz, amit készítettem a matek cuccokhoz a padba, a könyvjelzőket fényképeztem még le…

A háziállatokat, akik nemrég költöztek nagyobb akváriumba:)

A nappaliban lévő új kis székeket asztallal.

Bogika 6. szülinapjáról:)))

Az iskolás miséről…


WordPress Theme & Icons by N.Design Studio
Entries RSS Comments RSS Bejelentkezés