Örökbefogadás. Segítsen, aki tud!

Családi blog 2 hozzászólás »

Egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam az információt, kérlek benneteket, hívjátok az adományvonalat!

Ők is babára várnak, már 3.éve. Megfelelő körülményekkel sokkal több babát lehetne örökbe adni! Nézzétek meg a rövid videót!

http://www.youtube.com/watch?v=5GFzJR-hock

A Gólyahír Egyesület kilenc évvel ezelőtt alakult szakemberek, és örökbefogadó szülők összefogásával. A Szervezet célja a válsághelyzetben levő várandós anyák támogatása, olyan körülmények biztosítása, melyek lehetővé teszik, hogy biztonságban kihordhassák és megszülhessék gyermekeiket. Az Egyesület önkéntes munkatársai a Magyar Telekom által támogatott, ingyenesen hívható krízisvonalon várják a segítséget kérő anyák jelentkezését. A képzett szakemberek a telefonos tanácsadás és felvilágosítás mellett segítenek az Egyesület krízisszállóján történő elhelyezésben, a kórházban való szülés biztosításában és a későbbi anyaotthonos elhelyezésben is. Amennyiben a segítséget kérő anya a születendő gyermek felnevelését nem tudja vállalni, a Gólyahír Egyesület segít, hogy számára nyílt örökbefogadással találjon örökbefogadó családot. A nyílt örökbefogadás során az örökbeadó és a várakozó házaspár megismerik egymást, az életadó anya döntése után az újszülött néhány naposan örökbefogadó családjába kerül. A közvetítéshez engedéllyel rendelkeznek. Az Egyesület számos további szolgáltatást nyújt mind a krízisterhesek, mind pedig az örökbefogadó családok számára. A Gólyahír Egyesület a Telekom Adományvonal hozzájárulásaival egy új, több várandós befogadására alkalmas krízisszállást hoz létre. A hetedik éve működő Telekom Adományvonal (1788) a Magyar Telekom vezetékes és mobil hálózatából érhető el, a hívás és az sms-küldés ára 100 forint. Domino előfizetésről kezdeményezett hívás kivételével az összeg áfamentes. A két hónap alatt beérkező hívások ára a hívók adományaként teljes egészében a Gólyahír Egyesületé.

Köszönet mindekinek érte!

Vigasztalás

Családi blog 5 hozzászólás »

Érdekesen tudnak az emberek a másikba lelket önteni… Biztos mindenki tapasztalta már, hogy ha panaszkodni mer, vagy el meri mondani, hogy neki sokszor nem könnyű, akkor érdekesen kap rá “vigaszt”.

Én nem szoktam mosolyogva, fogösszeszorítva kínlódni, általában inkább puffogok, kiabálok, sírok, kiadom a dühöm, a mérgem. Sokszor vagyok elcsigázott, mert nincs, aki csak néha elvinné, vagy hozná a gyerekeket, idejét nem tudom, mikor vásároltam be egyedül utoljára, mikor intéztem hivatalban egyedül vmit… Gyakran ilyenkor beviszem a kicsit anyuhoz a boltba, ami remek, nagy segítség persze, de attól én még szoktam úgy érezni NÉHA, hogy nincs 1 szabad percem sem.

LEgtöbbször persze boldog vagyok és kiegyensúlyozott, de mondjuk 10ből 1szer meg fáradt vagyok, kimerült, elcsigázott… És ilyenkor jól esik, esne, ha vki kis buksisimi, igen, jól csinálod, így tovább. Jól is szokott esni, ha bárki megdícsér, hülye dolog, az anyaság effektív nem jár együtt visszajelzéses sikerélménnyel.

Na, hosszú bevezetés után jön a lényeg:). Amikor esetleg panaszkodni merek,_rendszeresen jön azzal a jóindulat, hogy “maaaaajd megtudod, ha iskolások lesznek, még nehezebb lesz” “ez még semmi, még eztán jön a java”, “Bezzeg a mi időnkben még ennél is nehezebb volt”. “Emlékezz vissza kislányom, nekem még dolgozni is el kellett járni”, stb…

Vmelyik nap megkaptam egy munkába visszaálló barátnőmtől: “addig örülj, míg itthon lehetsz”. Hm. Akkor örülnék, ha munkába állhatnék, és vki közben elvinné és hozná a gyerekeket, ha néha más írna velük leckét, pl apukájuknak lenne erre majd ideje, ha betegek lennének, ismerné más is a gyerekorvosunkat, na, én meg akkor örülnék.

Ezektől piszokul rögtön jobban szoktam lenni:D. Jah, h mégnehezebb lesz ezután? Akkor most de könnyű:D. Vagy pl mittom, elképzelhetek nehéz szitukat, annál végülis sokkal jobb nekem, akkor már még lelkifurdalásom is lehet, az a legkirályabb:).

Én másképp vigasztalok… Ezért is gondolom, h remek védőnő válhatott volna belőlem. Ezért érzek együtt a frissen szülőkkel, ezért nem nevetem ki a barátainkat, ha felhívnak kétségbeesve a síró kisbabával, hogy sztük nem vesz levegőt, lenyugtatom őket és elmondom, ha sír, vesz levegőt. EGyszer mentőt hívtak, mert sztük az alvó gyerek nem lélegzett, persze csak aludt szegény, sosem tudtam ezen nevetni. Elképzeltem, mennyire kétségbe lehettek esve.

Na, ez nem rinyapost volt, mert tökéletesen jól vagyok, erről régebben akartam írni, hogy érdekesen fogják néhányan ezt. Hogy lehet úgy vigasztalni, lelket önteni valakibe, felemelni, h közben asztal alá nyomjuk a másik fejét? Miközben legtöbbször csak azt akarja hallani, hogy “Kiválóan csinálod a dolgod, csak így tovább, hidd el, nemsokára könnyebb lesz”.

Virág 6 éves !!!

Családi blog 14 hozzászólás »

Vmi csoda folytán ez a kislány 6 éves lett. Nagyon egyszerűen és boldoimg_5366img_5369gan telt a szülinapja, a nagyszülők jöttek csak el, tortáztunk, nagy eszemiszom most nem volt… De kellemesen meghitt volt. Megkapta a család közös ajándékát, egy softy szandált, aminek egyrészt meglepő módon NAGYON örült, másrészt látszik, ránézésre látszik, mennyire jó a lábának. Ezen kívül kapott 1 verdát, amire vágyott, Mamáéktól kapott még 1 nagyon klassz készségfejlesztő játékot, amivel azóta is játszanak. Itt a képen reggel, pizsiben, kerékkötővel nehezítve nyomják:)img_5365

Az oviban is szokott módon ünnepeltek, amit Virág nagyon várt. Természetesen az ünneplés idejére Bogi átmehetett vendégségbe, ahogy az lenni szokott:). krisztanéni közben fényképezett is, amiért nem tudok elég hálás lenni. A képekről süt a boldogság:)

img_5378

img_5377

img_5382img_5384

img_5386 Itt kicsike az ajándékát mutatja:)

img_5387 Ilyen édesen aludt a buli után az oviban:)

Majd délután szólt az óvónéni, hogy Virág nagyon hangosan aludt, igen, elég erősen horkol, no meg azt is mondta, h igazán megijedt, mert Virág kb 2szer előadta, h gyakice nem vett levegőt… Francos orrmandula, ennyi volt, vége, kivetetjük. Jövő hét kedden megyünk egy jó fül-orr gégészhet, a klinikán fogják kivenni, remélem mihamarabb.

Kardiológiára kaptunk nyárra időpontot, vicces:)

Voltunk nevelési tanácsadóban hétfőn, Virágnál több dolog van, amire oda kell figyelnünk, éppen idejében:). Ott sem javasolták volna, h menjen most suliba, de mi sem terveztük, így nem okoz gondot. Főleg a mennyiségek megítélése, felismerése, ami szembetűen nehéz neki, minden ilyen dologgal el vagyunk látva, naponta többször számolgatunk szívószálat, vagy játszunk ilyet célzottan… Mamától kaptunk egy nagy szivacs dobókockát, ez a legjobb:). Eldobom, akinek a nevét mondom, meg kell mondania, mennyit dobtam, majd vagy le kell kopognia, vagy annyi kártyát kell adnia a kezéből, amennyit dobtunk, ésatöbbi. Virág 3tól felfelé megszámolja MINDEN egyes alkalommal. Bogi már köpi vágja.

Ellenben nagyon önállóan tud Virág játszani az új játékkal, amit Mamáéktól kapott, majd megírom a nevét gyártmányát, mert sok készségfejlesztőt láttam már, de ez mindent visz!!

Karolina bál 2009.

Családi blog Nincs hozzászólás »

A Karolina iskola és óvoda minden évben megszervezi támogatói bálját. Belső szervezés, mindent önerőből kiviteleznek, nincs zenekar, nincs személyzet, feladatok vannak, amit mindenki nagy örömmel tesz. Pl a belépőjegy mellé szükséges vinni egy tányérnyi süteményt:). A Karolina konyhája megoldja a vacsorát, svéd asztalos megoldás, nagyon finom étkek, sültek és hideg saláták, senki nem maradt éhes, igazán jót ettünk:)

A szórakoztatás jobb nem is lehetett volna, tavaly is jó volt, az idén igazán klasszul sikerült, nagyon színvonalas műsor kerekedett.

Mielőtt belevágnék a lecsóba, elmondom, hogy a bébiszittelés rendhagyó módon alakult, mindenki legnagyobb örömére. MIkor ment a fejvakargatós agyalás, hogy ki vigyázzon a kinek a gyerekeire, mert ugye Erikáékkal együtt megyünk ide, akkor anyu jött az először eszementnek tűnő ötlettel:). Miszerint vigyük tesóékhoz a tücsköket, és majd ő vigyáz mind a 7gyerekre, aludjanak ott, majd mi együtt oda menjünk éjjel és mi is aludjunk ott.

Aztán úgy döntöttünk, Mamának igaza van, ez nagyon jó buli lenne a skacoknak, nekünk is, ő pedig, mivel egy angyal, és nála jobb Nagymamát nem hord hátán a föld, kihívásnak érezte. Vagy csak én éreztem annak, mert anyu végig magabiztosan készülődött a szombat estére:). Bár beszéltük, hogy Milla és Hanna inkább segítség, mint feladat. Jha, csak közben Millának esti programja adódott (micsoda??? 13 éves, mikor  nőtt ekkorára??).

Itt kell megjegyezni,  h Hanna oriási segítség volt a Mamának, az egy édes, ügyes, talpraesett nőszemély, tiszta anyja. Segített egyenként tusolni az összes kicsinek, bábozott  nekik, altatta, akit kellett, csudalány:). reggel, mikor felkeltem én is, mert hallottam, h fenn vannak, vissza akart küldeni az ágyba, mert ő mindent megold, ad reggelit és kakaót, és nyugodtan aludjak:))

Ott tartottam tehát, hogy fél 5körül átpályáztunk Tápéra, vittünk egy nagy zsáknyi ágyneműt,ruhákat, váltóruhákat, pizsit, magunknak a báli ruhát (piha), cumit, pótcumit,  kedvenc takarókat, alvós plüssdögöket, váltó plüssdögöket (alias vau kutyus) , stb… No meg vettünk 30 zsömlét reggelire:D (ok, itt túlterveztünk, tesóm mondott ennyit:D)

5körül odaértünk, a gyerekek kivétel nélkül nagy lelkesedéssel ölelte meg a többit, és eltűntek itt-ott, egyik szoba, másik szoba, némely szobákba nekünk felnőtteknek be sem szabad(ott) menni, hát ilyen ez:). Befutottak Mamáék is:). Sógi elkezdte egyszer csak a sürgetős dolgot, tesómat ismerve időben, fél órával azelőtt, mielőtt még tényleg sietni kellett volna:P. A tesómmindigelkésik, és mindig meg van sértve, mikor kérdőre vonjuk, mert neki mindig van oka a késésre:)))))

A készülődést paparazzik követték le, hol kamerával, hol fénygéppel leptek meg bennünket a fiúk és a Mama:)

készülődés

készülődés

Elköszöntünk a gyerekektől, anyu igazított rajtunk egyet-kettőt, és csinált néhány fényképet az induló csapatról:

img_5305

Miután mi hárman felöltöztünk, már erősen késésben, lementünk a kocsi mellé, vártuk a tesót, aki jött is, csak még visszaszaladt, gondolom kisúrolta a kádat, vagy nemtom, de alig 3perccel később már jött is :D.

Majd odaértünk, hamarost kezdődött is a műsor, ami lúdbőrzős énekes előadásokkal kezdődött. Először 2 gimnazista énekes lány adott elő egy duett-et, majd egy trió követte, majd 2 lány és 2 fiú csodás előadása, majd táncosok, akik szintén nagyon ügyesek voltak. Az a katartikus élmény volt egyik-másik, miután szívesen odamentem volna szemtől szemben gratulálni és megerősíteni őket ezzel abban, hogy igen, ez az út jó, csak így tovább:).

Majd a tanárok szülők focicsapatának előadása következett, amit mindenki vár ezen a bálon, hiszen minden évben ezek az apukák-tanárok felkészülnek.  Köztük pl. a köztiszteletnek örvendő B.E. aki néhány éve Szeged polgármesteri címéért indult narancs színben, ám nagy sajnálatunkra nem ő lett a polgármesterünk.

{Azóta Alkotmánybíró Budapesten. 9 gyermek édesapja:). A legkisebb Virág csoporttársa. Anyuka gyerekorvos, de talán 1 évet praktizált összesen, amit sosem bánt meg:). Fantasztikusak ők, amitől méghihetetlenebb, egy ember, akit sofőr hurcibál országszerte, 9 gyermek csodálatos, példamutató apjaként időt szán arra, hogy az iskolai bálon szórakoztasson, nagyon is jól, ez példaértékű, kétség kívül :). Milla egy osztálytársa az egyik gyerekük, ők például minden évben egy hétvégét a B. családnál töltenek, ott is alszanak, ilyenkor náluk készülnek fel valamilyen színdarabra, valamilyen iskolai rendezvényre, B.-ék segítenek ebben és ellátják a gyerkőcöket:). Félelmetesek.:) }

A fiúk előadása ismét szenzációsra sikerült, egy régi színpadi komédiát élesztettek újra, színészeket meghazudtoló módon:)

Majd volt Csárdás királynő dalaiból a Szegedi Nemzeti Színház 2 ismert színésze előadásában (jellemzően nem tudom a nevüket), de pl nekünk egész este ez tetszett legkevésbé, mert nem bírjuk az operettet, az operett hangot magát.

Ezután már a vacsora következett, a svédasztal és a RENGETEG finom házisüti, adtunk az érzésnek:D. Mivel választani nem tudsz, muszáj mindent végigenni, ez van 😛

Már tavaly megtetszett nekünk a tanárok-szülők tánca, amivel az estét megnyitják. Készültünk, de talán beszéltem itt erről, hogy végül elmaradt. Ám tesómék beneveztek hálisten, csodás keringőt jártak. Nyilván én elfogult vagyok, de egyértelműen az én tesóm volt a lexebb és legcsinosabb ott:)

20090221karolina-bal-040

Majd a táncnak vége lett, heves vastapsba kezdett a közönség, vissza-vissza, harsogtuk, de csak a lányok jöttek vissza… Majd bejött egy maffiózó, a sógor, szivar lógott a szájából, kalap, napszemüveg, egy revolvert lengetett, megállt középen, a zenekar (DJ) felé mutatott: “ZENÉT” -legyintett. Ekkor berohant egy karosszékkel 2 másik maffiózó, fegyverrel, kalapban, napszemüvegben, a karosszéket letették, lesöprögették és leültették Don Corleone-t. Beindult ekkor a Keresztapa betétdala, ami a klasszikus keringő, amolyan maffiózós változatban:)). A sógor intett az összes pasinak, akik mind maffiózók voltak, hogy “Hozzatok pénzt” és azok elindultak, mind fegyvert rántott és “pénzt vagy életet” követeltek:). Baromi vicces volt, majd a népes asszonysereg lassan a férfiak felé indult, hívó mozdulatokkal, ekkor ledobták a kabátokat és ismét táncba kezdtek. Nagyon szórakoztató volt:)

img_5317 20090221karolina-bal-061

img_5336

Majd a táncosok felkértek a közönség közül 1-1 embert, és táncba vitték. Tesóm Bélát kérte fel:)

20090221karolina-bal-067 Majd Sógi engem kért fel, de ezt nem sikerült leképelni:))

Majd 4 tanárnő az iskolából Abba-t adott elő, mindenki dőlt a nevetéstől:). Nem sikerült a mozgást összehangolni tökéletesre, de mi velük mentünk, mert erre csak rázni kell ugye:). Széles vastaps követte ezt is, de a folytatást már a táncparketten ropták, táncba hívva mindenkit:). Mentünk is:)

img_5339

img_5343

Ez egy isteni kép Erikáékról:)

img_5351

Átroptuk az estét:). Mivel négyőnk közül csak én szeretem a pálinkát, Erikáét és Béláét is én ittam meg:D. Anti később megitta a sajátját, pedig én elcseréltem vele egy koktélra:). Egyszer látogattuk meg a koktél pultot, minden évben egy ügyes tanárnő a bármixer:).

Az estét kisebb-nagyobb szünetekkel áttáncoltuk, majd éjfélkor tombolasorsolás volt, ahol is nyertünk egy nagyon klassz asztali kínálót, mondjuk nálam átavanzsált dísznek minekután teleszórtam potpurival és kaviccsal, mécsessel:). No meg egy mécsest is nyertünk!

Ezalatt frankón leeresztettük, így hazaindultunk. Fél 2kor értünk Tápéra, anyu lelkes beszámolóval várt minket, miszerint a gyerekek tök édesek voltak,  a Hanna pedig szuper segítség:). Mondanom sem kell, hogy a gyerekek mind élvezték, h össze-vissza alhattak, Virág Toti ágya mellett, Bogi Hanna ágyában:).

Lefeküdtünk, apró gigszi, anyu Pollára elfelejtett pelust adni:)), így ő csumára bepisilve felsírt egyszer, 5kor meg kakaót kért, Abigél végig aludt szépen. A népek 8órakor keltek fel, ekkor klassz pizsis reggelinek ültünk neki:)

Szeretjük látni, ahogy körbeülik az asztalt és mi már el sem férünk, csivitelnek, esznek, segítenek egymásnak:). Csodás érzés!

img_5359

Mivel Apának munkája ezer, egész reggel hajtotta a sereget, hogy indulni tudjunk, fél 11körül már itthon is voltunk:). Én ebédfőzésbe kezdtem (kínai szottyos husi, masnival) Apa leült dolgozni, ahonnét este 11kor állt fel végleg:(. Ebéd után a nagyok persze nem aludtak, így mi játszottunk kicsit, majd mesézhettek. Én leléptem, 3-ra kiszaladtam Algyőre meghallgatni egy előadást erről: www.softywalking.com Nos, nem azért, hanem annak ellenére rendeltem Virágnak egy ilyet, amit ott hallottam, borzasztó előadás volt, de már célirányosan mentem, korábban meggyőződtem arról, h a termék kiváló. Akit érdekel, beszéljünk róla, nincs kizárva, h fogom értékesíteni is a cipőket, mert tényleg nagyon jó.

Ennyit a hétvégénkről:). Tartozom még egy farsangos képes beszámolóval, a héten megoldom ezt is.


WordPress Theme & Icons by N.Design Studio
Entries RSS Comments RSS Bejelentkezés