Életjel innen a csodás Helikon szállóból, Keszthelyről. Remekül érezzük magunkat, Abigél és Béla épp alszanak, a nagyokkal most fejeztük be a kártyapartyt, kicsit leszöktem a wifivel ellátott hall-ba naplózni nektek, és felvenni a kapcsolatot a külvilággal::)

Isteni a kaja, kényelmes és komfortos a szoba, a szállónak saját szigete van a Balatonra, ahol homokos a meder, nem iszapos, van játszószoba is, amit talán ma nézünk meg, eddig a partig jutottunk, és az étteremig… ma készülünk bringát bérelni, hogy tekerjünk egyet a parton, tegnap séta volt, és a szálló épp itt vvan a kikötő és a strand mellett, azaz a városközpontban, innen minden kényelmesen elérhető…

No, ez itt ugyan nem a reklám helye, de ajánlom figyelmetekbe, sztem nem vészesek az árak sem: http://www.hotelhelikon.hu/

Pénteken érkezünk haza, addig is csobbanunk még egy párat és elmegyünk hajókázni is:)