Sport-visszafelé

Családi blog 3 hozzászólás »

Lételemem nekem a mozgás, bizony, meg is őrülök, mikor nincs lehetőségem mozogni, az elmúlt 6 évre ez elég keményen jellemző, hogy bizony hol a terhesség, hol a szoptatások miatt nem hódolhattam eme szenvedélyemnek. És amikor éppen nem szoptatok és terhes sem vagyok, akkor igen nehezen szabadulok el a családtól:)

Hálás  is vagyok a zembernek, amiért minden csütörtökön lehetővé teszi, hogy röpizzek. Alig vártam a strandröpi szezon indultát, ma voltam először, isteni volt a játék, jól éreztem magam nagyon-nagyon. DE: kissé megfeledkeztem az időről, no meg a telefonomat a szokott módon vhová elhánytam és nem hallottam, h Apa hívogat ezerrel, mert nem tudta eldönteni, h símán a Tiszába fulladtam bele, vagy pár tápéi kemény legény letepertmegnyúzottkirabolt és azután dobtak a Tiszába. Nem vacillált sokáig, szólt a Sógornak, h hopplá ugorjon már ki az Ativizighez (ott voltam), és ha ott talál, akkor ugyan hívjam már fel.

Én bizony símán játszottam, nem fulladtam a Tiszába, az időről azonban elfeledkeztem alaposan, fél 9 volt, én 7utánra haza ígértem magam. Béla nem kicsit volt kiakadva, megkérdezte, h felelősségteljes anyának érzem e magam, szemlesütve csak nemmel tudtam felelni, a francba, a francba, én már sosem feledkezhetek meg az időről, az van.

Szemlesütve hazakullogtam, bepakoltam a hátizsákokba a kirándulóscuccot a csajoknak (ovis kirándulás), sütöttem egy diós-mazsolás sütit nekik, és éjfélkor sem jön álom a szememre, itt pötyögök, mert egyrészről király kis este volt, másrészről meg kinyír a lelkiismeretfurdalás… A zember mondjuk már nem haragszik (annyira), azért nyugodt nem vagyok…

Szombaton kimenősök voltunk, anyuéknál aludtak a prücskök, nem kis örömükre, mi pedig kimentünk a Sziksósra leküzdeni a félelmünket:)). Mindketten félünk a magaslatokban, így kitaláltam jól, h meglepem az embert egy vicces kis kalanddal, menjünk már a fák lombjai közé biztosítókötéllel, hevederrel kötéltáncolni… ( www.csusziki.hu ). Mivel fogalma nem volt, hová megyünk, mentünk:). Tavaly a Kolpingban nem volt  módunk kipróbálni, csak a gyerekek mentek a gyerekpályán végig, nayon élvezték.

Nos, ezek az akadályok olyan kb 7-8 méter magasságban lehetnek, ami nem hangzik félelmetesen, még látványra sem vészes, én pl egyenesen nevettem, mikor láttam, h már a létrán felmászván is biztosítják magukat a kalandvágyók. “Felszaladok egy létrán símán, tériszony ide, vagy oda, nemár, h biztosítsam magam” . Aztán hamar rájöttünk, h ez haveros buli, ehhez társaság kell, (vagy legalábbis ezzel palástoltuk a cidrit) , ám a csúszást mindenképp ki akartuk próbálni. Ugyanilyen magasságból egy hosszú sodronyon csúsztunk le kb 30méter hosszúságban.

Nagyon kemény… ÖÖ, már a létrán is biztosítottam magam, be…..rás volt lenézni. Mikor felértem a fára, csak ölelni bírtam a nagy növényt, annyira gááááz volt lenézni. A lábaim remegtek, a fogaim vacogtak. És nem volt visszaút sem. Egyrészről azért mentünk, megcsináljuk, másrészt a franc mászik vissza, az is gáz, visszamászni… Még 1 opció volt, h hívjuk a tűzoltóságot, és 1-2 szép tűzoltó példány leszed engem onnan azzal a klassz mentőkosárral:))))

Apa ment először, előttem, ő viszonylag gyorsan úgy döntött, h “essünk túl rajta” és egyszerűen lecsúszott:). Ezután jöttem volna én, de nem akartam elengedni a fát:)). Mondta a srác, aki ott mint egy pók mászkált le s fel, hogy ki kellene állnom a raklap szélére, hogy be tudjon kötni. Én ugyan nem, de aztán rájöttem, h jobb túlesni rajta, haladjunk, mondjuk ezen a ponton elgondolkodtam, h konkrétan normális vagyok e, hogy azért fizetünk, hogy szétcidrizzük az agyunkat, de ezen továbblépve nem volt más hátra, mint előre, és nem.

Nem és nem akaródzott elindulni, nagyon nagyon nehéz ám lelépni a semmibe… És itt ez volt a feladat. Lelépni a semmibe. De mivel Béla lent várt és integetett, nagy nehezen, harmadik “nekifutásra” leléptem. Ami ezután következett, az vmi királyságos dolog, nagyon nagyon jó csúszni, de nem éri meg az azt megelőző parát, így nálunk nem jött be a marketingszöveg, miszerint “Aki egyszer lecsúszik, jön többször is”. Úgy száguldottunk el onnan, mint annak a rendje:)

Átmentünk a Maros fitt squash részlegébe, ahol fallabdáztunk egy órát. Hagytam nyerni a zembert, hadd örüljön ;). Az igaz pedig az, h mocskosul elvert vagy 5 alkalommal:). De jól kifutkároztuk magunkat, isteni volt:). Azután várt minket a felmelegített jakuzzi és az infraszauna, csak tessék bennünket sajnálni nagyon:). Miután kiszauntuk magunkat, elmentünk az elmaradhatatlan John bullba és ettünk egy finom vacsorát. Kerek este volt:). Délelőtt ki sem szálltunk az ágyból, sorozatlemaradásunkat csökkentettük egy kicsit. Du mentünk a csajokért, onnan át Erikáékhoz, ahol estig sütötgettünk:). Anyunak és a fiúknak még egy Catan party is beelfért, majd majdnem tengóztunk is egyet. majd legközelebb:)))

Igazán kerek hétvége volt, hála a nagyszülőknek érte:)

Még mindig visszafelé haladva, pénteken volt a Factory csapatépítő munka nélküli napja, Mórahalom mellett egy tanyán, nagyon jó kis nap volt, komoly eszemiszom volt, a lányok a kifogott halakat (!) simogatták naphosszat:). Abigél szépen aludt a babakocsiban ebéd után, többszöri nekifutásra, de alaludt. A bandát 5 csapatra bontották, minden csapat kapott némi kelléket és egy népmesét, amit elő kellett adni. Bélával külön csapatba kerültünk, A kerek kő című mesét kellett előadnunk. ÖÖ, eléggé eltértünk az eredeti verziótól, volt abban drogos, meg maffiafőnök, meg kukabúvár, meg minden, jól sikerült a kis darabunk nagyon 🙂

Sok-sok képet fogok feltenni, amint időm lesz rá, komoly elmaradásban vagyok, de pótolni fogom, ezt most magamnak ígérem.

Csodálatos hétvége:)

Családi blog 3 hozzászólás »

Fantasztikus hétvége áll mögöttünk:)

Megfogalmazódott bennem, mi hiányzik nekem, hát hogy hiányozzanak a gyerekek:). Néha, kicsit, hiányozzanak. Pénteki kiakadásra jött ugye, hogy lehet menni welnesselni, sportolni a Maros fitt centrumba, rögtön be is jelentkeztünk már szombatra, és anyuval jól megbeszéltem, hogy a gyerekek ottaludjanak náluk.

Szombaton délelőtt Apa dolgozott, én főztem egy gulyáslevest, mostam, takarítottam,  sütöttem rétest *, Abigélt letettem aludni. Anyuék el is jöttek értük délután, mi pedig fagyiztunk, sétáltunk egyet a városban. Ott összefutottunk Gyurival és Nellivel, akiket rögtön meginvitáltunk, hogy vacsizzunk együtt a John bullban. Igaz, hogy eredetileg kettesben készültünk, de megjött a kedvünk a régi barátokhoz, akikkel csak munka ügyben szoktunk beszélni.

5re mentünk squasholni, hagytam Bélát nyerni, hadd örüljön;) :D. MAgyarul, minden meccset megnyert, naná, ügyes, erős, jó mozgású:)). A jó mozgásától, a sportos megjelenésétől mindig újra és újra beleszeretek, rém vonzó ő számomra még mindig, és az is marad már:). Utána welnesseltünk, egy picike teremben van egy jakuzzi, egy finn sauna, egy merülőmedence, zuhany, ennyi. Nem is volt ott rajtunk kívül senki, kettesben, meghitten, csak vigyorogtunk, hogy mennyire jó dolgunk van és hogy ilyen kell nekünk majd a házunkba, legkésőbb öregkorunkra:)

Egész délután a jövőnkről beszélgettünk, vannak terveink… Mindketten egyértelműen a gyálaréti házban látjuk magunkat kis időn belül. Egészen messzire képesek vagyunk elmenni a tervezgetésben:)). Ami olyan jó érzés. Jó érzés álmodni róla, reméljük meg is valósul. Megbeszéltük jól, hogy a kis házban hátul mégiscsak dolgozó-tárgyaló lesz az egyik szobában. A másik szoba sorsát kell még eldönteni, én játszószobát gondolnék a gyerekeknek, Béla saunát, kondigépeket álmodna oda (amely álmok elég messze vannak a lehetőségektől, hehe, de az álmokban az a jó, h kicsit elhiszed közben és az jó:) ).

Az én sorsomról is beszélgettünk, terv szerint belefolyok lassanként a munkának az ügyfelekkel kapcsolatos részébe, Béla nem igen szereti az egyeztetéseket, megbezséléseket, nem igen kedveli, szereti az embereket unblokk, nekem pedig fekszik ez a dolog, rég tudjuk, hogy jól kiegészítenénk egymást… Van 1 olyan projekt, ami ha elkészül, akár továbbértékesíthető, ez is az én dolgom lesz. Na meg lesz kert és minimum tyúk (tojónak) a háznál.

Ismét konstatáltuk, hogy nekünk vannak a legjobbfej, legszuperebb gyerekeink a világon:). És hogy minden nehézség, szívás, lemondás ellenére sem bántuk meg 1 percét sem az elmúlt 7évnek. Nem könnyű, de egyre könnyebb lesz…

Majd elmentünk vacsizni, előtte tettünk 1 kört a Kárász utcán is, majd Gyuriékkal vacsiztunk egy jót, és elmeséltük, kivel mi van, a baráti körben is kiről mit tudunk, infót cseréltünk. Jól megbeszéltük, hogy 2 hét múlva szombaton nálunk megtartjuk a GYörgy és Béla névnapot, főzünk, vagy sütünk vmit… És hát mind sajnáljuk, h kissé széthullott a csapat:(

Majd hazaérvén még csatlakoztunk a szomszédokhoz, volt buli most is, de ebből most kimaradtunk, hallé, sült kárász, azért csipegettünk:D. Beszélgettünk éjfélig, aztán szunya. Rég aludtam ekkorát… Béla képes volt órára kelni, mert Forma 1 volt, én visszaaludtam még fél 11ig:). Nagyon-nagyon jólesett, boldogan ébredtem, tudván, h behoztam vmit az alváslemaradásból:)

Felkeltünk, virágboltban beszereztünk eztazt, majd anyuékhoz futás, hogy megölelhessük a kis csodákat, akik addigra nagyon hiányoztak nekünk:). Boldogan futottak elénk, bár Bogi rögtön elkámpicsorodott, hogy akkor nem megyünk Keresztmamiékhoz??? Deeee, mentünk, ott ettük meg az Apu által főzött isteni marhapörit. Meghitt pillanatok, finom ételek, társasjátékozás, kártyázás, minden volt… Abigél rajtam aludt a nyugágyban, majd a babakocsiban, mert ehhez volt kedvem, hogy csak összebújjunk, volt türelmem elaltatni, volt türelmem úgy maradni, kártyázni Hannával… MAjd a fiúk még tengóztak egyet, utána jöttünk haza. A gyerekek méltón felavatták az új hintaállványt, le se jöttek róla egész du:)). Képek lesznek!

Még du elszaladtam az utolsó hypoxira, lemértek, csípőből 4cm, derékból 2cm, kg-ban egy deka sem ment le. A zsírszázalékom azonban majdnem normál tartományig süllyedt.

Hazaérvén már csak vacsiztatni kellett, Apa megfürdette őket. Mese után 1 szó nélkül aludtak el, semmi kimászkálás, külön móka:DDD

Sikerült feltöltődni, igaz, apa egész este dolgozik cserébe, én pedig mosok, meg a többi, de sebaj. Köszi Anyu, imádlak:)

Hétvége

Családi blog, Sportblog 7 hozzászólás »

Apa szombaton versenyezni volt Szarvason, hetedikek lettek a 9 indulóból. Ez nem rossz eredmény, lévén, a csapat mindig előtte 1-2 nappal áll össze. Későn ért haza.

Mama és Tata elvitte Virágot, Bogit és Totit Algyőre a Borbála fürdőbe, vagy 3 órán át pancsikoltak, a lányok fel voltak dobva teljesen:). Este maratont vetítettem nekik, élvezték nagyon:)

Vasárnap délelőtt felkerekedtünk és kimentünk a Vadasparkba. Jó döntés volt, sokáig hezitáltunk az idő miatt, végül senki sem fázott. Mondjuk a lányokra adtunk overált is, olyan fázósak ugyebár. Abigél vígan ismételgette utánunk az állatok neveit:)). teve=tebe, és a többi, nagyon bírta őket a kiscsaj, tetszett neki minden állat.

Béla a Vadaspark elején még kifejtette nekem, h amennyiszer itt járunk, csak erősödik benne egy hülye félelem, miszerint vmi vadállat kiszabadul és a gyerekekre támad. Na, nekem se kellett több, innentől már ketten féltünk:D. Az oroszlánok segítettek mégjobban beparázni, lévén, vmi párzási morgással “szórakoztattak” minket, méteres közelségből. Nagyon félelmetes volt…

Mindketten álmodunk amúgy ilyen rémségeket, nem tudom, mi az oka, de folyton menekülünk, mentünk, borzasztó álmaink vannak:(. Már meg sem osztjuk egymással, annyira megrázóak.

Kellemes séta volt, Bogi visszafelé már nyafogott, így felállt a babakocsira, Virág még kifelé is szaladt, előre-vissza, előre-vissza, ő kétszer annyit ment, mint mi:D. További meglepetés várt a lányokra, mert ebédelni a burger king-be mentünk:)). A kicsi is szuperül nyomul a csúszdán, így mi is nyugodtan tudunk ott ebédelni. hazajöttünk, tettünk egy harmatgyenge kísérletet, h esetleg aludjanak a nagyok, de neeeeem, olyan nincs:D. Mi néztünk egy filmet, Abigél nagyot aludt, nagyok meséztek és rajzoltak, majd kimentek az udvarra.

Később sütöttem egy nagy tepsi almás pitét, és isteni ragulevest (tk galuskával). A pite tésztája persze fele t.k.fele finomliszt, sok lenmaggal, az alma közé és alá zabpelyhet szórtam (morzsa helyett). Apa húzta a száját, mert hagyományos pitére számított, majd felhívtam a figyelmét, h bízhatna jobban bennem:D. Nem volt panasza rá, sőt, el volt alélva, milyen finom. Tényleg jó lett, majd teszek róla képet, kérésre receptet is írok, kivételesen mértem a mennyiségeket:))

Mivel lehet igazán elfárasztani egy 4-5-6 éves gyereket? 3 órás pancsolás smafu, korcsolyázás smafu, Vadasparkban nagy futkározás-séta smafu, ezek együtt is smafu:))), Boglárka ma reggel is 7 előtt ébredt, pedig este volt fél 9, mire ágyba kerültek 😀


WordPress Theme & Icons by N.Design Studio
Entries RSS Comments RSS Bejelentkezés