Lételemem nekem a mozgás, bizony, meg is őrülök, mikor nincs lehetőségem mozogni, az elmúlt 6 évre ez elég keményen jellemző, hogy bizony hol a terhesség, hol a szoptatások miatt nem hódolhattam eme szenvedélyemnek. És amikor éppen nem szoptatok és terhes sem vagyok, akkor igen nehezen szabadulok el a családtól:)

Hálás  is vagyok a zembernek, amiért minden csütörtökön lehetővé teszi, hogy röpizzek. Alig vártam a strandröpi szezon indultát, ma voltam először, isteni volt a játék, jól éreztem magam nagyon-nagyon. DE: kissé megfeledkeztem az időről, no meg a telefonomat a szokott módon vhová elhánytam és nem hallottam, h hívogat ezerrel, mert nem tudta eldönteni, h símán a Tiszába fulladtam bele, vagy pár tápéi kemény legény letepertmegnyúzottkirabolt és azután dobtak a Tiszába. Nem vacillált sokáig, szólt a Sógornak, h hopplá ugorjon már ki az Ativizighez (ott voltam), és ha ott talál, akkor ugyan hívjam már fel.

Én bizony símán játszottam, nem fulladtam a Tiszába, az időről azonban elfeledkeztem alaposan, fél 9 volt, én 7utánra haza ígértem magam. Béla nem kicsit volt kiakadva, megkérdezte, h felelősségteljes anyának érzem e magam, szemlesütve csak nemmel tudtam felelni, a francba, a francba, én már sosem feledkezhetek meg az időről, az van.

Szemlesütve hazakullogtam, bepakoltam a hátizsákokba a kirándulóscuccot a csajoknak (ovis kirándulás), sütöttem egy diós-mazsolás sütit nekik, és éjfélkor sem jön álom a szememre, itt pötyögök, mert egyrészről király kis este volt, másrészről meg kinyír a lelkiismeretfurdalás… A zember mondjuk már nem haragszik (annyira), azért nyugodt nem vagyok…

Szombaton kimenősök voltunk, anyuéknál aludtak a prücskök, nem kis örömükre, mi pedig kimentünk a Sziksósra leküzdeni a félelmünket:)). Mindketten félünk a magaslatokban, így kitaláltam jól, h meglepem az embert egy vicces kis kalanddal, menjünk már a fák lombjai közé biztosítókötéllel, hevederrel kötéltáncolni… ( www.csusziki.hu ). Mivel fogalma nem volt, hová megyünk, mentünk:). Tavaly a Kolpingban nem volt  módunk kipróbálni, csak a mentek a gyerekpályán végig, nayon élvezték.

Nos, ezek az akadályok olyan kb 7-8 méter magasságban lehetnek, ami nem hangzik félelmetesen, még látványra sem vészes, én pl egyenesen nevettem, mikor láttam, h már a létrán felmászván is biztosítják magukat a kalandvágyók. “Felszaladok egy létrán símán, tériszony ide, vagy oda, nemár, h biztosítsam magam” . Aztán hamar rájöttünk, h ez haveros buli, ehhez társaság kell, (vagy legalábbis ezzel palástoltuk a cidrit) , ám a csúszást mindenképp ki akartuk próbálni. Ugyanilyen magasságból egy hosszú sodronyon csúsztunk le kb 30méter hosszúságban.

Nagyon kemény… ÖÖ, már a létrán is biztosítottam magam, be…..rás volt lenézni. Mikor felértem a fára, csak ölelni bírtam a nagy növényt, annyira gááááz volt lenézni. A lábaim remegtek, a fogaim vacogtak. És nem volt visszaút sem. Egyrészről azért mentünk, megcsináljuk, másrészt a franc mászik vissza, az is gáz, visszamászni… Még 1 opció volt, h hívjuk a tűzoltóságot, és 1-2 szép tűzoltó példány leszed engem onnan azzal a klassz mentőkosárral:))))

Apa ment először, előttem, ő viszonylag gyorsan úgy döntött, h “essünk túl rajta” és egyszerűen lecsúszott:). Ezután jöttem volna én, de nem akartam elengedni a fát:)). Mondta a srác, aki ott mint egy pók mászkált le s fel, hogy ki kellene állnom a raklap szélére, hogy be tudjon kötni. Én ugyan nem, de aztán rájöttem, h jobb túlesni rajta, haladjunk, mondjuk ezen a ponton elgondolkodtam, h konkrétan normális vagyok e, hogy azért fizetünk, hogy szétcidrizzük az agyunkat, de ezen továbblépve nem volt más hátra, mint előre, és nem.

Nem és nem akaródzott elindulni, nagyon nagyon nehéz ám lelépni a semmibe… És itt ez volt a feladat. Lelépni a semmibe. De mivel Béla lent várt és integetett, nagy nehezen, harmadik “nekifutásra” leléptem. Ami ezután következett, az vmi királyságos dolog, nagyon nagyon jó csúszni, de nem éri meg az azt megelőző parát, így nálunk nem jött be a marketingszöveg, miszerint “Aki egyszer lecsúszik, jön többször is”. Úgy száguldottunk el onnan, mint annak a rendje:)

Átmentünk a Maros fitt squash részlegébe, ahol fallabdáztunk egy órát. Hagytam nyerni a zembert, hadd örüljön ;). Az igaz pedig az, h mocskosul elvert vagy 5 alkalommal:). De jól kifutkároztuk magunkat, isteni volt:). Azután várt minket a felmelegített jakuzzi és az infraszauna, csak tessék bennünket sajnálni nagyon:). Miután kiszauntuk magunkat, elmentünk az elmaradhatatlan John bullba és ettünk egy finom vacsorát. Kerek este volt:). Délelőtt ki sem szálltunk az ágyból, sorozatlemaradásunkat csökkentettük egy kicsit. Du mentünk a csajokért, onnan át Erikáékhoz, ahol estig sütötgettünk:). Anyunak és a fiúknak még egy Catan party is beelfért, majd majdnem tengóztunk is egyet. majd legközelebb:)))

Igazán kerek hétvége volt, hála a nagyszülőknek érte:)

Még mindig visszafelé haladva, pénteken volt a Factory csapatépítő munka nélküli napja, Mórahalom mellett egy tanyán, nagyon jó kis nap volt, komoly eszemiszom volt, a lányok a kifogott halakat (!) simogatták naphosszat:). szépen aludt a babakocsiban ebéd után, többszöri nekifutásra, de alaludt. A bandát 5 csapatra bontották, minden csapat kapott némi kelléket és egy népmesét, amit elő kellett adni. Bélával külön csapatba kerültünk, A kerek kő című mesét kellett előadnunk. ÖÖ, eléggé eltértünk az eredeti verziótól, volt abban drogos, meg maffiafőnök, meg kukabúvár, meg minden, jól sikerült a kis darabunk nagyon 🙂

Sok-sok képet fogok feltenni, amint időm lesz rá, komoly elmaradásban vagyok, de pótolni fogom, ezt most magamnak ígérem.

Cimkék: , , , , ,