1 szuper nap

Családi blog Nincs hozzászólás »

Mi lehetne annál jobb, mint egész nap röplabdázni? 🙂

Semmi!

Tegnap és ma, a röpis csapatommal kibéreltünk a sziki mellett egy helyet, ahol csodás tóban lehet úszni, snukizni, van röplabdapálya, főzési lehetőség, minden. Rég volt ennyire jó napunk, azt hiszem. Gyerekeket is kivittük délelőtt egy picit, aztán mentek Mamáékhoz, maradnak még ma:).

Persze ismét kínosan ügyelve arra, hogy körülöttem mindenki le legyen kenve, csak én maradtam el, így leégtem. butaszőke, javíthatatlanul butaszőke, nincs mentségem. (verném a fejem a falba) És naná, napszemüvegben égtem le, biztosamituti, egy másikban:D (még nem fogyott el a first, szerencsére)

Játszottunk tehát nagyokat, és jókat, készítettem néhány képet is, bár nem eleget. Egy nagy bográcsban csirkepörkölt főtt, Zs. barátja nem játszik, így őt érte a megtisztelő feladat, h főzhet nekünk:). Finom lett, így éhen sem maradtunk, bár emiatt az esti szalonnasütés elmaradt, senki sem volt éhes már akkor:))

Annál inkább szomjas, így igyekeztünk felönteni a garatra, nekem sikerült is. Alaposan. Az egész napos játék után (ami után félelmetes módon nem is érzek fáradtságot, csak másnap, ma, ahogy kikeltem az ágyból, érzem a porcikáimat, de nem az a  nehéz fáradtság, hanem inkább az a kellemes…) D. -röpistárs felesége, megkínált Bacardival, sosem ittam még, nagy pijás vagyok ugye (nem nagyon ismerem az italokat, a pálinka és a bor, amit tudom, h jó és ennyi:) ), a Bacardit kólával kell inni, citrommal, az én piám, gondoltam:). Már  a második ütött, de kellemes volt, egy hangyányit (vagy picit jobban) becsíptem, amitől igen kellemesen éreztem magam egész este:). A társaság jó volt, elhülyéskedtünk, valaki kártyázott, mi meg Zs-val bohóckodtunk többnyire.

Valamikor éjjel 1kor jöttünk haza, Béla vezetett :P. Most megyünk vissza, még szétütjük a labdát, aztán irány a család, ahol ha minden igaz, marhapörkölttel várnak minket:)))

További szép vasárnapot mindenkinek!

Hétvége

Családi blog, Sportblog 7 hozzászólás »

Apa szombaton versenyezni volt Szarvason, hetedikek lettek a 9 indulóból. Ez nem rossz eredmény, lévén, a csapat mindig előtte 1-2 nappal áll össze. Későn ért haza.

Mama és Tata elvitte Virágot, Bogit és Totit Algyőre a Borbála fürdőbe, vagy 3 órán át pancsikoltak, a lányok fel voltak dobva teljesen:). Este maratont vetítettem nekik, élvezték nagyon:)

Vasárnap délelőtt felkerekedtünk és kimentünk a Vadasparkba. Jó döntés volt, sokáig hezitáltunk az idő miatt, végül senki sem fázott. Mondjuk a lányokra adtunk overált is, olyan fázósak ugyebár. Abigél vígan ismételgette utánunk az állatok neveit:)). teve=tebe, és a többi, nagyon bírta őket a kiscsaj, tetszett neki minden állat.

Béla a Vadaspark elején még kifejtette nekem, h amennyiszer itt járunk, csak erősödik benne egy hülye félelem, miszerint vmi vadállat kiszabadul és a gyerekekre támad. Na, nekem se kellett több, innentől már ketten féltünk:D. Az oroszlánok segítettek mégjobban beparázni, lévén, vmi párzási morgással “szórakoztattak” minket, méteres közelségből. Nagyon félelmetes volt…

Mindketten álmodunk amúgy ilyen rémségeket, nem tudom, mi az oka, de folyton menekülünk, mentünk, borzasztó álmaink vannak:(. Már meg sem osztjuk egymással, annyira megrázóak.

Kellemes séta volt, Bogi visszafelé már nyafogott, így felállt a babakocsira, Virág még kifelé is szaladt, előre-vissza, előre-vissza, ő kétszer annyit ment, mint mi:D. További meglepetés várt a lányokra, mert ebédelni a burger king-be mentünk:)). A kicsi is szuperül nyomul a csúszdán, így mi is nyugodtan tudunk ott ebédelni. hazajöttünk, tettünk egy harmatgyenge kísérletet, h esetleg aludjanak a nagyok, de neeeeem, olyan nincs:D. Mi néztünk egy filmet, Abigél nagyot aludt, nagyok meséztek és rajzoltak, majd kimentek az udvarra.

Később sütöttem egy nagy tepsi almás pitét, és isteni ragulevest (tk galuskával). A pite tésztája persze fele t.k.fele finomliszt, sok lenmaggal, az alma közé és alá zabpelyhet szórtam (morzsa helyett). Apa húzta a száját, mert hagyományos pitére számított, majd felhívtam a figyelmét, h bízhatna jobban bennem:D. Nem volt panasza rá, sőt, el volt alélva, milyen finom. Tényleg jó lett, majd teszek róla képet, kérésre receptet is írok, kivételesen mértem a mennyiségeket:))

Mivel lehet igazán elfárasztani egy 4-5-6 éves gyereket? 3 órás pancsolás smafu, korcsolyázás smafu, Vadasparkban nagy futkározás-séta smafu, ezek együtt is smafu:))), Boglárka ma reggel is 7 előtt ébredt, pedig este volt fél 9, mire ágyba kerültek 😀

Röplabda

Családi blog Nincs hozzászólás »

Isteni volt ma a röpi. Mindig jó, mindig feltölt, feldob, de ma még jól is ment:)

Én ugye nem tanultam ezt soha igazán, autodidakta vagyok főleg, és főleg homokban 2fős csapatban játszottam én mindig, ezért a 6fős, termes változat nem az erősségem. De küzdök, mint disznó a jégen:))). Nehezítve vagyok legalább 5kg plusszal, le vagyok lassulva, szal mindenféle testi hibám van. Akikkel együtt játszom, mint képzett játékosok voltak, csak veteránok.

Mondanám, h nem tartozom az erős játékosok közé, de ez nagyon túlzás lenne, merthogy kifejezetten gyenge játékos vagyok itten, bizony, ezért is mondom, h küzdök, mint disznó a jégen:))). És vannak sikerélményeim, és ma sok volt, voltak szép villanásaim, és annyira jó volt, és ilyenkor érzem, hogy van remény, és nemésnemésnem vagyok én még ehhez öreg, és ahhoz sem vagyok öreg, h fejlődjek, mert még ezután fogok fejlődni:) Persze először is le kellene fogyni, hogy mégkönnyebben és gyorsabban mozogjak. Jó lenne már tavaszra néhány kilótól megválni, mire indul a strandröpiszezon, az idén szeretnék heti egyszer játszani legalább, kihasználni a szezont. (AMEN)

Halállé főző fesztivál

Családi blog Nincs hozzászólás »

Halál a halra! Vagy hogy is szólt a cég, amikor is sok tetemet dobott 3 különböző bográcsba, hogy megfőzzék a szegedi, a szőke és a mohácsi halleveket. Hááát, bárki engem kérdez, sztem mind khm, undorító, a hal max sütve jó, de a halhús főve, hozzá a hal íz, neadjisten a mocsár íz, gr… Szóval kb annyira vagyok halínyenc, mint sajtínyenc (kedvenc sajtom a trapista :D) .

Béla volt a felmentősereg a 4.bográccsal, megfőzte a szokásos gulyást, ami ismét nagyon nagyon finom lett, ezt ettük hát mi, mondjuk nem sok maradt a bogrács alján… Az a megáll benne a kanál tipusú, amit ő főz, nem volt rá panasz most sem. Azért este átvettük, megkérdezte, hogy is van sorba, hagyma, hús, stb… Nincs nagy főzőrutinja ugye, de jól csinálja:)

Voltunk sárkányhajózni, ami vicces volt, mert ott ugye lényeges a dobolás, hogy ütemre tudjunk evezni annyian. A főnök fia dobolt, hát, inkább zongorázzon, dobolni nem érdemes iratni:))). Édes volt nagyon a kissrác, ütötte rendületlen, bár asszem már unta is:))

A lányokat még reggel elvittük anyuékhoz, és kezdtünk főzni, pucolás, darabolás volt a program… Hamar megkérkezett Gyöngyvér a szüleivel, aki ugye nálunk az ovi értékmérője, Virág csoporttársa ugyanis a kislány, és attól függ, hogy milyen volt az ovi, hogy aznap Gyöngyvér volt e Virág barátja, vagy épp nem volt:))). Nagy játékos a mini művésznő, és a szülei meghívott vendégek voltak, így tudtuk jó előre, hogy össze kell hozni a csajokat, örülni fognak.

El is szaladtam a csajokért, kibumliztam a partról, majd vissza. Hozatott a cég homokot is a partra, hogy a kölykök tudjanak homokozni, ez irtó jófejség volt, jól elvoltak a homokozással. Mikor volt zene, akkor színpadnak használták, a lényeg, hogy végig marha jól elvoltak a nagyok. A kicsivel sem volt gond, hol erre, hol arra támojgott, a kanyarokat még érdekesen veszi be:D.

2 körül jöttek értük anyuék, még 1 gyors dodgemezés, és el is mentek. Akkor mi L sárkányhajózni, majd ettem, és onnantól rámtört az a hihetetlen megható, megdöbbentő magány, hogy nincsenek velem a gyerekek. Egyik sem. És nincs teendőm sem, nem azért nincsenek velem, mert dolgom van, hanem_hogy kikapcsolódjak. Sokáig nem is találtam a helyem.

Itt kell megjegyeznem, hogy Béla új munkahelye minden tekintetben etalon lehet. Nagyon klassz, fiatal jó fej csapat, amibe kezd jól beilleszkedni a zember. Ezentúl figyelmesek, rugalmasak, nyitottak.

Kaptunk céges pólót is a rendezvényre, a gyerekek is, erről készültek képek, majd felteszem őket, ha kcisit több időm lesz.

Legnagyobb megdöbbenésemre délután egyszercsak ismerős arcot láttam az éppen ebédelő emberkék között, de velem ez gyakran megesik, h vkit látni vélek, majd kiderül, h persze, tévedtem, de ezennel minden stimmelt, pocak is a helyén volt:)). Iricc http://magzatviz.blogspot.com/ volt az a férjével az SZMK-ról, hát mennyire vicces vele így összefutni. Jókat beszélgettünk:)

Innen L a gyerekekhez, anyuék megfürdettek, vacsi, stb…, nekem csak az esti szopi lett volna a dolgom, amit ugyan abszolváltunk, de nem igen rajongott érte a kisasszony, fáradtan elájult. Az elmúlt hét legfőbb projektje volt, a legkisebbet megtanítani cumisüvegből tápszert enni. NEm volt rá hajlandó, pedig a hajnali szopit anyuéknál vmivel kellett helyettesíteni. Apjának utsó nap sikerült beletöltenie hajnalban valamennyit, így megoldódott, mehetett Mamához. Ám a kis szaros OTT reggel 7ig aludt, és megint csak köpködött a cumisüvegre:))). Így esett, h 24 órán keresztül nem szopott, lassacskán a végét járjuk, itt az ideje, nem is bánom már, búcsúzom a témától meghatódva:)

No, mivel csajok lerendezve, gyors haza, hogy a bulira elkészüljünk. Mire elkészültünk, 9óra, nekem elkezdett fájni a fejem, nyilván a Rosétól, ami nem is esett annyira jól… Ugyan nagyon készültünk, de ésszerűbb volt otthonmaradnom, mivel másnapi programunk kipihent embert kívánt. Béla elment, de hamar jött haza ő is, így egész korán sikerült elaludnunk. Ezt azóta is sajnálom, mert jó lett volna ropni egyet, de ez már nem fért bele…

Vasárnap reggel azonnal L kedvenc elhagyatott, világ végi kis sporttelepünkre, ahol kedvenc szenvedélyünknek élhettünk egész nap. Egy 7 csapatos versenyen indultunk, ahol volt röplabda tollas pingpong kosárradobás

Székács Gabiékkal alkottunk egy 4 fős csapatot. Bár főleg mi Bélával nyomultunk minden számban, ezek nekünk mind nagyon mennek:)). Szerénytelenség on. Sikerült a 7 csapatból második helyen végeznünk, bár a döntőt is döntetlenre játszottunk, ott a pontarány az ellenfélnek kedvezett. Elhízott sportemberek vagyunk a zemberrel, ez a nagy igazság:DDD

Csajokat fél 1kor kivittem magunkhoz, remekül elvoltak a telepen, volt ott kutya, meg mindenféle érdekesség, gyerekek…

2 napig úgy mozogtunk Bélával, mint akit konkrétan agyonvertek, de megérte:D

És itt kell megjegyeznem, hogy remekül debütáltak anyuéknál a gráciák, innen is nagy hála nekik érte, nagyon jól esett nekünk és nekik is:). Apu szerelembe esett az ő legkisebb unokájával, ugyanis mondja, hogy Tata és folyton mutatja a kis ujjával és rohan felé nevetve, apu el van varázsolva tőle:)) Anyu mindent elintézett előre, főzött, rendet rakott, és csak gyerekezett. Apu vasárnap de elvitte őket játszóterezni, szóval klassz volt mindenkinek:)


WordPress Theme & Icons by N.Design Studio
Entries RSS Comments RSS Bejelentkezés