Nem az a baj, ha lecsökkentik a GYED/GYES időtartamát, lássuk be, ami Magyarországon van, az luxus. 3 évig otthon lenni egy gyerekkel, gazdaságilag az országnak és a családnak sem megtérülő dolog. Mondhatjuk persze, hogy befektetés, mert egészséges(ebb) lelkű gyerekek nőnek így fel * , hogy 3 évig lehet anya szoknyáját fogni, mi ugye ezt látjuk csak, így elképzelhetetlen, hogy 25-30éve épp ebben az országban is másképp volt ez, nemhogy tőlünk Nyugatra, akár Franciaországban, ahol mindössze 6hét (vagy 3hónap?) a szülési szabadság.

NA DE !!!

Ha lecsökkentik a GYES/GYED időtartamát, könyörgöm, mondom KÖNYÖRGÖM teremtsenek mellé MUNKAHELYET, hozzanak létre BÖLCSÖDÉT, legyen program, amivel segítik a munkába állást, pontosabban amivel  ellensúlyozható az a hátrány egy felvételnél, hogy az embernek kisgyereke van (mert igen, ő néha beteg lesz… vagy hamar lesz kistestvére, ezek valós hátrányok ) , azaz mittom, a munkaügyi központ támogassa azt a munkáltatót, aki GYESről vesz vissza anyukát, nem sokkal, csak épp annyival, amivel a zárójeles hátrányt számításba véve nem tekinti előnytelennek fiatal anyuka alkalmazását. Mert így, ebben a helyzetben (ahol a hosszú GYED/GYES rejtett munkanélküliség !!) ezzel a minusz 1 évvel hatalmas gázba kerül sok-sok család majd:(. Akinek nem elég a GYES, az hová fogja tenni az 1évesét, h elmenjen mellőle dolgozni? És ha teszem azt, talál is (nem fizetős!!) bőlcsődét, akkor ki fogja őt alkalmazni?Vagy hová fogják visszavenni? Mikor lépten nyomon leépítenek, a GYESről visszatérőket rendszeresen nem veszik vissza. (igen, tudom, törvény van rá, h visszavegyék, de könnyen kijátszható)

*Nem vagyok meggyőződve róla, hogy jó ez a 3 évig szimbiózis. Persze az sem jó, ha az 1 évest be kell nyomni a bölcsibe 9-10 órára:(((. Én 6 éve vagyok itthon, elég nyitott vagyok és szociális, mindig megoldottam, h ne legyünk itthon megkukulva (ezt a GYESes problémát sosem éreztem magaménak, de létezik), de mindeközben nem mondhatom, h nem rogyott meg az önbizalmam (értek én egyáltalán valamihez? Mihez kezdjek? Felvesznek engem vhová is dolgozni? Ki fog engem alkalmazni 3 kisgyerekkel? … ). Azon lehet morfondírozni és vitázni, hogy a gyereknek hogy a jó, a gyereknek sztem az a jó, ahogyan anya érzi, ha érti és tudja, h nincs más, menni kell, akkor az úgy természetes. Én 11hós koromtól voltam bölcsis, emlékszem rá (!) élénken, ahogy anyu biciklivel kivitt a buszmegállóba és onnan sötétben mentünk busszal a bölcsibe, át is kellett szállni, és én csak aludni akartam az ölében a buszon és nem akartam leszállni. De nem tudtam, h lehetne másképp, így imádtam a bölcsibe járni, csak jó emlékeim vannak onnan. Hogy milyen lehetett anyunak, pfúú, más világ volt, arany életünk van most, az biztos.

Most ez még magam számára is kegyetlen visszaolvasni, mert bennünk meg az van, ebben élünk, h gyereknek 3éves korig, minimum 2éves korig anyja mellett a helye. Át kell ebből váltani, nem lesz könnyű, sok anyuka fog sírni emiatt, és én át fogom érezni, fájni fog.

Főleg, h nincs sok bizodalmam munkahely és bőlcsőde fronton:(((( . Na, nem kívánok én itt foglalkozni a politikával ám:)

Majd írok holnap hétvégi beszámolót is!