Eplény

Családi blog Nincs hozzászólás »

Elruccantunk:). Ugyan hirtelen ötlettől vezérelve és nagyon spontán indultunk útnak, semmi kapkodás, semmi sietség, már 8kor az autóban ültünk:D. A gond csak, h Béla ephone-ja elázott:(. Tönkrement:(((. (3napig állt egy tál rizsben, hátha kiszárad, onnantól csak rájszfónnak csúfoltuk szegényt… )

Anyuék GPS-éért már nem akartunk kerülni (pedig többszörösen megtérült volna:D), térképünk meg nincs:D. Így mentünk, ahogy emlékeztem, ugye Veszprémig símán el lehet találni. HA. Ha nem vétjük el a nullást… Ha nem vétjük el a 7-est… gyakice minden kijáratot átbeszélgettünk, a szokott módon:DDDDDDDDd

Gondoltam én kis balga, h Veszprémtől már tutira ki van ezerrel táblázva a sícentrum, de ismét csalódnom kellett. Még 1 magyar csudavállalkozás. Béla szerint úgy targetálnak, hogy aki odatalál, síelhet a pályájukon:DDDDDD. éééérdekes.

Kérdezősködtünk, volt olyan, amin jót kellett vidulnunk, mikor a helyi ember magától értetődően mond olyat, hogy ” a régi Opel kereskedés mellett..” meg, “itt teccik majd felkanyarodni” (de merre? ) és ő közben mutatja, és én látom, h ő látja, miről beszél, csak én nem látom, és hát, nem sikerül képletesnek lennie:DDD

No, mind1, odataláltunk, megvolt Eplény. Gondolod, mi, hogy ott már téllllleg volt tábla. Deneeeeeeeem:))))). Kiszálltunk, kocsmába be, “hhoooool a sííközpont?” Mondja, (!!!) ki kell menni a faluból, majd egy tábla jelzi, h ott fel. Mi mentünk, figyeltünk, még így is túlszaladtunk a táblán. De legalább van tábla:DDDDDDDDDD. Igaz, kicsit megkésve, de megvan:)))

Odaértünk, latyak, sár, plusz 4 fok, verőfényes napsütés. Hűűha:). Gyerekek overálba fel, mi is, mindenki átöltözött az autóban. Kesztyűk a zsebbe, pótkesztyű a másik zsebbe, hátizsákban szükséges holmik Apa hátára, aki beáldozta magát, mondta, ő nem síel, vigyáz a csajszikra.Ő egy hős:). Én nem bírok egy sípálya mellett nem síelni:)

Bementünk a síkölcsönzőbe, mindenkire próbáltunk síbakancsot, tetszett a kis libáknak nagyon:))).  Majd elmentünk pisilni, szervezetten, 2 turnusban jönnek velem a női WCkben, olyan ügyesen intéztük ezt is, működött. Menetrendszerint pisiltettük őket egész nap, indulásokkor, evésekkor, h aztán ne kelljen.

Majd megkaptuk a léceket is:). Bot nekik ugye nem kell. Hát nagyon örültek:). Odamentem közben a sísuliba, tudták fogadni őket a köv turnusba. Másfél óra egy oktatás, horror áron (4500ft/gyerek) , de aranyos volt, élvezték. Van egy nagyon lankás rész, egy tanuló felvonó, ez így hibátlanul megteszi.

én vettem magamnak 2 felvonást, 2szer felmentem a franciával és megnéztem a pályát. Hááát:). Gyerekekkel 2 napra elmenni, királyság. Arra elég, h az ember néha csússzon egyet. De gyakorlott síelő 5napig itt unatkozna….

Mi gyerekekkel jövőre sztem ide megyünk. Mondjuk osztrák árak vannak, Szlovákiában olcsóbb síelni, mint Eplényben, de a közelség mellette szól. Szóval jövőre megyünk a gyerekekkel Eplénybe, és felnőttekkel elmegyünk Ausztriába. Mondanám, h alig várom, de a frászt, én a  meleget várom, ma ki is sütött hét ágra  anap, csoda volt:)

Élvezték a csajszik, a kicsi persze nem volt még síoktatáskompatibilis, így ők azt játszották, hogy kicsike völgynek fordult, szembe, leguggolt az apró sílécen, Apja meglökte és csúszott hozzám:)))))))))))). Majd Apafelvonó felszállította és újra:)

folyt.köv.

Még mindig síelés:)))

Családi blog 2 hozzászólás »

Holnap elmegyünk Eplénybe, megnézzük a magyar sípályát, főleg (vagy kizárólag) a gyerekek fognak síelni, van síovi, nagyon ígéretes:). Állítólag március végéig hóbiztos a terep.

http://www.skiarena.hu

Szlovákiában összeszorult a szívem, mikor kis manókat láttam síelni, kíváncsi leszek a mi prücskeinkre:)). Abigél még elég kicsi hozzá, de fel fog nőni a feladathoz, az tuti:)))


WordPress Theme & Icons by N.Design Studio
Entries RSS Comments RSS Bejelentkezés