Hogy mi a búbánat ez, H1N1, vagy más, nem tudjuk, de tény, h a család nagy része valamiféle kórságban szenved, minimum taknyosság+köhögés, Boginál és Bélánál láz is volt. Bogi csúnyán, szárazan köhög, rossz hallani, amúgy elvannak, kedélyállapotuk jó, rosszcsontkodnak. Ma, miután hazaértem a melóból és fél óra alatt sikerült kiakasztaniuk, mondtam, gumicsizma+esőkabát és irány a séta, mindenkire ráfér a friss levegő:). Jól is esett a boszorkáknak, ezután kiraktuk végre az összes Mikulástól kapott kirakót, olyan ügyesen kirakóznak még mindig… És a kicsi is szívesen, elővettem a párosítókat, és azokka is ügyesen boldogul.

Apa van velük itthon, hiszen ő is nyög, szóval kicsit szerepcserésen adjuk most elő, amire hazaérek, abban nem sok köszönet van:), felrobbant lakás, kócos, taknyos purdék, legalább látom, mekkora szükség van rám:D. Mondjuk remekül mulatnak és senki nem szekírozza halálra a családot, h “AZONNAL PAKOLD ÖSSZE….” SZEDD ÖSSZE” ésatöbbi. Ülnek a kupiban nagy egyet értésben:)

Miután hazaértem, Béla elszáguldott, mondván, venni kell tejet, de vmi sejtette velem, h van a háttérben más is…

Van ugye Bertalan, a sziámi harcos hal, a gömbakváriumban, amivel mindenki halálra szekál már minket, h tegyük rendesebb helyre, mert megőrül a hal. Jelzem, a hal nem panaszkodik, remekül van.

Béla kapott Sógitól egy akváriumot, én örültem, gondoltam, ezzel a nagy költség része letudva a projektnek, ha már meg kell tűrnöm a lakásban egy vízzel teli üvegbúra legyen, amiben állatok vannak, jó, legalább nem adnak ki hangot és nem büdösek, szal egész jól meg tudom tűrni őket… No tehát Béla betegen képes volt elrontani a legközelebbi akvaristához, ahol is mindenféle kellékeket vásárolt, tereptárgyakat, meg kavicsot (amit ki kellett főzni, kőleves, hihi) , meg melegítőt, meg levegőztetőt, ofkorz, a legjobbat mindenből, több körös barchoba eredményeként tudtam meg, h mindezért közel 30ezer ft-ot sikerült ott hagyni. ÉS HOL VANNAK MÉG A HALAK??

De milyen halak? És itt a slusszpoén:)))))))))))))))))))

Bertalan, sziámi harcos hal. Még a saját párját sem sokáig tűri meg maga mellett, más halakat pedig egyenesen annyira szereti, hogy majd megzabálja:). Ergo, van 50literes akvárium, meg 30ezerér’ berendezés, meg fullextra, és 1 szem dögunalom hal, a Bertalan, aki ott fog hesszelni az 50 liternyi paradicsomban, kellemes, állandó hőmérséklet, tiszta víz, növények, bujóhelyek (nyilván sose látjuk majd:D). Hogy mennyire röhög már most ez a dög, onnan a kis gömbakváriumból, sztem símán ott is jó volt neki, de majd most milyen jó lesz:))))))