Vicces:). Vagy inkább szomorú? Hogy téboly van, hogy senki nem tudja, mit csináljon, mit gondoljon… Jóbarátnőm az ÁNTSZ-nél dolgozik, épp a vakcinákkal foglalkozik közvetlen, van némi rálátása sajtó- és oltáslobbi függetlenül is a valós történésekre, megbetegedésekre. Ő 6hete még nem oltatott, majd 1 hónapja mondta, oltat (mármint a családot) és 1 hete mondta, oltassunk, ő feltétlen javasolja. Aztán hétfőn azt mondta: “Ma Szegeden 4-en kaptak tüdővérzést”. Mivel én nemtom, mitől és hogyan lehet tüdővérzést kapni, de kellőképpen ijesztően hangzik, akkor döntöttünk úgy, h ok, vége a vacillálásnak, idenekünkavakcinát.

Ekkor kaptunk ugye időpontot 1 hét múlvára a gyerekeknek…holnap megyünk.

Eközben beteg lett, magas láza volt, köhögés, orrfolyás, pénteken a doktornő mondta, 99%, h hini, de csak Pesten lehet igazoltan kimutatni, kár a fáradtságért.

No, innen érdekes. Hogy hogyan reagálnak az emberek… A család egy része kerül bennünket, csomagot a lopva kapták meg a teraszra belopva, holott itthon voltunk. Pedig ablakon át nem is fertőzünk:D.

Aztán vannak, akik a teljes tagadásnál tartanak, mint az Erik a vikingben * mámiééérpont lenne a Boginak, lehet ez bááááhármi, miért és honnan tudják, h ez ??? Mondom, lehet, h abból, hogy járvány van és a jellemző tüneteket produkáljuk?

  • Amikor a boldogságos szigetlakók ülnek a sziget tetején, ami süllyed és annyira kurvára pozitívan gondolkodnak, hogy miközbenvalóbansüllyed velük a sziget, ők azt kántálják mosolyogva, hogy “Nem süllyedünk-nem süllyedünk-nem süllyedünk” míg végül elsüllyednek :DDDDD

Bogi 2nap volt lázas, mostanra csak a köhögés maradt, nálunk ez egy síma vírusos hurutban merült ki. Remélem a többiek nem kapják el…