Kissé meghatódva elbúcsúztunk ma óvó- és dajkanénijeitől. Ugye szeptembertől 7 másik pajtásával együtt átmegy a Csibéktől a Nyuszikhoz, azaz innentől Nyuszicsoportos a nagylány, ami egy igazi nagycsoport (eddig vegyes csoportba járt )  és az iskola épületében van a termük. A célszerű az a dologban, hogy csoportja (macik:) ) is átmegy az iskola épületbe. Így nem kell majd külön hordani őket, 3 felé, csak 2:)

Na, az írhatnék oka, hogy ma úgy éreztem, ismét egy korszak végéhez értünk, elbúcsúztunk a kis oviépülettől, a fantasztikus óvónéniktől, akiktől csak könnyek között tudtam elköszönni, annyira megszerettem őket, TIlda néni, aki több volt, mint dajkanéni…

Elhoztam őket már délben, hadd örüljenek az uccsó napon, hazafelé mondtam nekik, hogy most hosszú nyár következik, VAKÁCIÓ lesz, lehet, h megyünk majd nyaralni is, akkor rögtön a Balaton és Bobó ugrott be nekik:)