Biztos a levegőben is benne van ez a mai negatív hullám, de egyrészről halálosan fáradtnak érzem magam, és megint csak elegem van, már sok hete nem éreztem ezt, de most megint úgy érzem, ha nem utazunk el végre vhová a maradék ÜCS-ből, kettesben Béla nem akar, mert hiányoznának a , ötösben meg macerás, pff, szóval akkor én majd jól elutazom egyedül. (na persze, sose)

szegény, szóval kifogta… Egyik gyereknél sem élveztem külön, de legalább jól tűrtem ezeket a történéseket, viselkedést, de mostmár a tűréshatáron túl vagyok sajnos. Nem és nem adom vissza ötödjére a zokniját, szandálját, amit állandóan levesz. Ha bent vagyunk, rombol, szétszor, megsemmisít, ha kint vagyunk, elszökik, amint megnyílik bármilyen kis kapu. Tegnap észre sem vettük, h kilógott, a nagyok motoroztak sebesen utána, csak onnan tűnt fel, h elment a kicsi… Napi 3szor hozom vissza az utca végéről. És semmi kedvem elmenni pl a játszótérre (jöhetnek a kövek, sőt, mindenféle erkölcsi magaslatokból lehet ítélkezni, nem érdekel) , még akkor sem, ha a magam dolgát könnyíteném meg valamelyest.

A héten 5mosást indítottam eddig, a szennyesbe jelenleg nem férnek a ruhák. MIVANITT??? Ez normális?

Hogy mennyire unom már, hogy reggel elszáguldunk itthonról, mindenkire kerül ruha, mindenki kap pár falat vmit, elviszem a népeket, 1óra múlva hazaérek Abigéllel, és itt vár romokban az egész lakás. És akkor kezdhetem. MInden nap. Minden egyes nap… Minden nap megy a mosogatógép, a mosógép, a porszívó 30szor. És pakolok, megállás nélkül. Mégis kupi van.

Nem szeretek már itt lakni, szinte egyáltalán nem… Olyannyira kinőttük, annyira nincs tér, nincs helye semminek, nem szeretem, h nincs privát életünk, mert ez egy nyaralókörzet, ami isteni, csak néha az ember ugye hazamenne a nyaralóból.

Járok hypoxi tréningre, végigjártam a programot, holnap lesz mérés, de érzem, h pár grammon kívül egy dekát nem fogytam:D. Lehet, h ez minden rossz gondolatom okozója, de tényleg a hátam kivan már attól, hogy minden falatot megnézek, átgondolok, h megegyem e, rendszeresen mozgok, és meg sem akar mozdulni a súlyom, széles a csípőm, ami csodás az alacsony termetemhez… És itt a strandröpiszezon, én meg nem is tudom, oda majd mit veszek fel:(

Na, megyek, megcsinálom a napi rutin háztartást, amitől még poros marad a TV (amit nem egész 1 hete töröltem le, de építkeznek velünk szemben, így a portalanítás jelenleg szélmalomharc), de valamelyest rend lesz. Na nem olyan, hogy seggen csússzon a légy, az a fajta, bár itt minden takarítás és rámolás az a fajta, ami 3percig tart.

Én igazán, őszintén, nem bánnám, bárhogy is, de nem bánnám, ha most valaki tekerne 2 évet, és hirtelen Abigél is ovodás lenne, nekem pedig eldőlne a sorsom, hogy mivel is foglalkozom a főállás mellett és talán lenne egy családi házunk…