A nap fénypontja, amikor lefekvés előtt betakarom az alvó gyerekeket:). Csodásak, ahogy horkolnak, ahogy békésen szuszognak. Ezúttal mindenki a saját ágyában aludt el, ez nem mindig ilyen egyértelmű, van, h keresnem kell őket, aztán találok plusz 2 lábat a lenti ágyban:)

Néztem az előbb a kicsit, milyen békés és gyönyörű, és így mennyire nem látszik rajta, hogy ő szélvész kisasszony:)). Ma többször rimánkodtam azért, h teljen már el gyorsabban ez a kritikus néhány hónap, ameddig tök hiába mondok bármit és fenyítek, h nem miért  nem lehet az asztalra mászni, miért is nem jó szétdobálni a tarhonyát, miért nem úgy iszunk, mint a kiskutya, miért ne a kezével lapátolja a gyümölcslevet a szájába (!), miért ne pakolja szét a nagyok puzzle-ját, dominóját, ha földhöz vágja a baribe-házat, síkitani fog a , nemcsak a barbiebabák, stb…:)))). Az teljen el, hogy ha nem hallom és látom a kicsit, akkor ugyan gyorsan meg tudok csinálni ezt-azt, de vmit utána össze kell pakolni, meg kell ragasztani, ki kell dobni, mert tönkremegy, stb. Kicsit strapás folyton a kisasszony utáni kupit pakolni.

Kajafronton Virágra ütött, nagy zabagép a baba, bármit megeszik és jóízűen, mond ilyeneket, hogy “medettteeeeeeeeem, télek médt, télek méééééééédt, Ajaaaa, medettteeeeeeeeeem, télet médt, Aja! ” Rászokott arra, hogy miután befejezte a kaját, amit az asztalon talán maradékot, a nagy székekre ül és még ott is eszik. Ilyenkor megsértődik, ha visszatesszük az etetőszékbe:)).

Ominózus eset, mikor jóllakottan távozott az asztalkájától, (persze ilyenkor kimosdatom a dzsuvából,) és felmászott az asztalra, a fazékból nyomatta még tovább:)))

img_5389