Minden évben legalább 1szer bulizunk egyet Röszkén, G. barátunk anyukájának tanyáján. Fél ha terület, csodás kis ház búboskemencével, kint szanetli, parkosított kert, mesés környezet… Idénre kibővült a repertoár egy szuper medencével is, már csak a burkolás és a feszített víztükör várat magára, de jövőre ez is meglesz.( A haveros buli még nyáron meglesz persze, idén is:). Már ha G. is úgy akarja:D)

Itt tartottuk meg Bibi első szülinapját a családdal, csodálatos volt… Bármilyen rendezvényt lehet oda szervezni, illetve kiadó szobáik is vannak. KEdves, vendégszerető emberek, akit esetleg érdekel, keressen az ügyben, adom a kontaktot.

No, ennyi volt a reklám helye, jöjjön az élménybeszámoló:)

A buli nálunk lett volna, szokás szerint, ezzel sem szokott gond lenni, hacsak az nem, hogy sokan vagyunk és igen kicsi a lakás, ami engem eléggé feszélyez, elég hamar elérkezik a kritikus pont zajban és kevés a mozgásterem:)) Ezért úgy döntöttünk, kimegyünk Röszkére, van tér, medence, főzési-sütési lehetőség. Nem bántuk meg!

Már 10órakor elindultunk, ahogy odaértünk, feltette a bográcsgulyás alapját, a női szakasz egy része pedig lázas pucolásba kezdett:). Egy másik része vigyázott a gyerekekre, akik naná, főleg a medencében nyomultak:)

Mivel a családban mindenki nagyon tud főzni, a bográcsban lévő isteni koprodukció eredménye:))). Lefordítva: Bélát nem hagyták kibontakozni, már a hagymánál elment inkább úszni:). Miután apukám még azt is megmutatta neki, hogyan keverjen a fakanállal:D. Az olyan kardinális kérdésekben, miszerint: “Mikor kell beletenni a paprikát?” sehogysem sikerült egyességre jutni, a csapat egyik fele szerint skandallum várni, apu szerint pedig mindenképpen a végén kell:)

dsc08208.JPG

[Én meg elárulom, bármikor jó beletenni a paprikát, egy nagyon fontos szabály van, mindig zsiradékba kell kerüljön, hiszen zsírban oldódik. És nem szabad, hogy süljön-égjen, mert akkor megkeseredik. Ezért biztonsági játék a felforrt, majdnem kész étel tetejére szórni és alaposan eloszlatni, mert az étel tetején van a zsír. ]

A lányokkal nem lehetett bírni, a medencében indítottunk:) Pónis fürdőruhában: dsc08118.JPG dsc08137.JPG dsc08139.JPG

Mindenki imádta… dsc08159.JPG dsc08163.JPG dsc08164.JPG dsc08152.JPG dsc08243.JPG dsc08247.JPG dsc08292.JPG dsc08294.JPG dsc08301.JPG dsc08360.JPG dsc08385.JPG

Oszi és Emma:) dsc08195.JPG dsc08298.JPG dsc08332.JPG

Tesóm és 🙂 dsc08169.JPG

Barbi, Abigél, Emma:) dsc08228.JPG

Szőlőzabbanat:) dsc08221.JPG

Szopibuli a hűvösben:) dsc08251.JPG

A “férjem” talált magának munkát szerencsére… Jó munkásember:) dsc08278.JPG

Polla és Kormos, aki nagyon-nagyon bírja a gyereknyúzást:) (én még nem láttam ilyen Kutyt:D) dsc08280.JPG

Volt persze Catan :). Mama és a fiúk nyomták, naná, hogy anyu végig sápítozott, majd nyert:D. dsc08283.JPG dsc08284.JPG dsc08285.JPG

A csodálatos halastó, amiben az aranyhalak kb 60cm hosszúak… dsc08287.JPG

3 órára készült el az ebéd, nem akart megfőni a marha… De jóóó lett:). Már mindenki nagyon éhes volt, így igen jól esett a népeknek! dsc08316.JPG dsc08320.JPG dsc08324.JPG dsc08311.JPG dsc08317.JPG

Pihizés-ejtőzés… A Toti mindenképp aludni akart, de természetesen, csak a Tatával:). Ha anyuéknál vannak a , mindenkit Tata altat, ehhez ragaszkodnak:) dsc08340.JPG dsc08347.JPG dsc08351.JPG

Polla és a Sógor: dsc08357.JPG

Tesóm és a felébreszthetetlen fia:) dsc08375.JPG

Csudapofa:) dsc08368.JPG

Én és Bibi:) dsc08380.JPG dsc08381.JPG

Leves után volt túrós csusza, ami nem is lett az igazi, no meg kár volt erőltetni, elég lett volna a leves… Barbi 2 gyönyörű és hatalmas tortát gyártott még, szóval azokat is meg kellett (volna:D) enni:). Az ünneplés: dsc08393.JPG dsc08394.JPG dsc08395.JPG dsc08397.JPG dsc08400.JPG

Vittünk röpihálót, amit Béla 1 órán keresztül rakott össze, Sógival nyomtak is egy tollasmeccset, nekem már nem volt erőm sportolni… Sokkal kényelmesebb volt így, hogy ott kint, együtt készítettünk kaját, hogy egy egész napot el lehetett tölteni, és nem őrültünk meg néhány óra után a szűk térben. Máskor is megyünk:)