Húsvét
Családi blog március 22nd, 2008Mindenkinek áldott, békés ünnepet kívánunk!
Ma délelőtt elmehettem egyedül vásárolni, nahát, nagyon rég volt hasonlóban részem, összevissza szaladgáltam, otpika, anyu boltja, plusz diszkont, majd haza. Egy újabb vásárlói észrevétel. A Lidl és a Plusz ugyanaz tulképp, csak (sztem) a Lidl rendezettebb, jobbak a termékek és picit olcsóbb is.
Még 1 észrevétel, megnéztem a bélszínroló összetételét, aminek kilója 1300ft ugye. 25% sertéshús, 9% (!) marhahús, ennek 60%-a bélszín.
Tessék szépen mindennek a cimkéjét elolvasni! tehát az 1300ft-os bélszínroló árán már akár húst is vehetünk… Ennek csak a harmada hús, és nyomokban bélszínt is tartalmaz.
Festettünk sok-sok tojást, gyártottam sokra pálcikát, így a virágok földjébe vannak szúrva, amik az ablakban tanyáznak, szép…
Ma Mamiéknál ebédeltünk, jött a nyuszi az udvaron, Szegeden még volt ma némi napsütéses szép idő, délelőtt homokoztak és játszótereztek is a gyerekek apával. Az ebéd jóó volt, gyerekek nagyon nagyot játszottak Laurával, egyre inkább összenőnek, nagyok a lányok is.
Bibi szokott angyali formáját hozza, annak ellenére, h még mindig csak dudorok vannak a fogak helyén, bújjon már ki mind, mert lecsapom a fogtündért…
Tud kiflicsücsköt enni:)
Tulképp csak szép ünnepet akartam kívánni, sok locsolkodót, piros tojást, ki mire vágyik:)
ps: Minden húsvét hétfőn délután (locsolkodás után) az Ópusztaszeri Nemzeti Parkba megyünk, már 8 éve, idén az idő miatt sajnos veszélyben a programunk… Tesómékkal, és Picurékkal szoktunk menni, lovagolnak a gyerekek, célbalőnek a fiúk, sétálunk sokat, van egy nagy fajátszótér, jó program, igazán. Kár, ha idén nem tudunk menni:(. De feltétlen bepótoljuk akkor is. Bér Picur lassan a végét járja, az ötödik babócát várják ugye:). Jah és vicces, mindig valaki pocakos:D. Asszem jövőre ez megtörik:)
Cimkék: fogtündér, gyerekek, Virág