Mindenfélék történnek velünk

Családi blog 1 Hozzászólás »

épp csak posztolni nincs időm. A méleket még csak-csak elolvasom, de leülni, képeket letölteni, írogatni, mesélni, na, erre már egyszerűen nincs időm. Pedig szeretném jobban, sokkal jobban gondozni ezt a blogot.

2hete ünnepeltük kisebbik keresztlány első születésnapját. Nagyon büszkék vagyunk rá, gyönyörűséges, békés, okos kislány, imádjuk. Hihetetlen, hogy már 1éves elmúlt, félelmetesen telik az idő és nőnek a gyerekek. Magamon pedig nem veszem észre (na jó, a pocakomon:D), hogy múlna az idő, a saját lányaimon sem, csak ilyenkor vág arcon. Hiszen Polla nemrég született:)

pollaszulinap-017.jpg pollaszulinap-024.jpg  pollaszulinap-043.jpg  pollaszulinap-046.jpg 

Az igazi kihívás családi fotót készíteni, ahol ennyi gyerek és gyermeteg felnőtt van:)). Azért legalább a nagyszülőket és gyerekeket megpróbáltuk összeterelni, persze egyszerre objektívbe nézni már lehetetlenség is lenne:D

pollaszulinap-058.jpg pollaszulinap-032.jpg pollaszulinap-033.jpg

Sok névnapot is ünnepeltünk, Sógi sütött tárcsán tésztás specialitását, isteni lett szokás szerint. Készített még maguknak sült májat, hogy szó szerint idézzem, “mert keszeg sógival mi azt szeretjük” , ez ugye Béla lenne, így szeretik ők egymást… :D. Így alkoholizálnak nagyon keményen együtt, isszák kegyetlenül a Radlert:))) (1,5%alkohol, hehe).

pollaszulinap-062.jpg

Volt persze komoly ping-pong derbi is, ahol ezúttal Béla nyert. Hanna nem akarta őket békén hagyni, ezért bedobták a medencébe ruhástól. Amint Virág meglátta, persze ő is bele akart menni azon nyomban. Ekkor este fél 9 volt, negyed 10kor sikerült kiszednünk a teljes bandát a vízből, Virág hazáig üvöltött, h még fürödni akar:)))). Persze napközben is rengeteg időt töltöttek a vízben.

pollaszulinap-003.jpg pollaszulinap-005.jpg pollaszulinap-006.jpg pollaszulinap-064.jpg pollaszulinap-068.jpg  pollaszulinap-070.jpg pollaszulinap-071.jpg pollaszulinap-072.jpg

Milla gyönyörűen énekel, furulyázik és kézműveskedik. Készített már rengeteg cserepet, korongozott is szépséges dolgokat, félelmetesen ügyes keze van. És a hangja hihetetlen tiszta, már amennyire az én fülemnek szabad hinni ilyen téren:). Itt épp furulyázik, a család pedig ámul, hogy mennyire ügyes ebben is. Aztán kicsit megengedi a kicsiknek is, h kipróbálják:)

pollaszulinap-050.jpg  pollaszulinap-059.jpg

Igyekszünk nyáron a régi csapattal újra talizgatni, hiszen az ovis gyerekek most szabadságon vannak, a sok kistesó ahogy cseperedik ismét ürügyet szolgáltat majd nekünk a találkákra, ahol általában jókat eszünk és dumálunk, már ha a gyerekek engedik:D.

A nagyok nagyon sokat fejlődtek mind, régen nagy kupi volt utánuk, rendszeres kiabálás, mindig sírt valaki, stb… Sokat nőttek és fejlődtek. A picik meg még picik a kupicsináláshoz:D. Főztem a bandának egy nagy adag karalábéfőzeléket előző nap, de Béla kb 8 adagnyit evett meg az este leforgása altt, így készítenek kellett másnap zöldbabfőzeléket. Nagy sláger ez a karalábé nálunk:))

pollaszulinap-076.jpg  pollaszulinap-078.jpg

Megkaptuk az ELSŐ igazi ovis szülinapos zsúr meghívásunkat:))). Eleget is tettünk természetesen a kérésnek és elmentünk a buliba. A lányok nagyon készültek, vittük a sok hercegnős cuccot ajándékba, erre buknak ezek a kis macák… Volt barbie- torta is, persze a lányoknak nagyon bejött kivétel nélkül:)). Táncoltak, énekeltek, majd az udvaron is ugrabugráltak egy sort.

pollaszulinap-079.jpg pollaszulinap-091.jpg  pollaszulinap-092.jpg

Próbáltam a lányoknak keresni olyan úszótanfolyamot, ahol mindkettőjüket fogadják, de sajnos Bogi még kicsi hozzá. Vagy túl intenzív, vagy nem fogadják még őket, sajna valszeg jövőre tolódik a vízzel való szervezett ismerkedés. De igyekszünk minél többet vízhez menni, mert nagyon bírják a csajok a témát. Egy régi, városon kívül eső strand most a favorit, a Sziki, a délutáni belépő olcsó nagyon, gyerekeknek nem kell fizetni, a gyerekmedencék pedig szuperek. Van kézzel hajtható kis csónak is, mindkét lány ügyesen kezeli. Van “tópart utánzat”, azaz beach, no, itt lehet sarazni legálisan, imádják a kis banyák. Van vízi csúszda, amin biztonsággal egyedül közlekednek. Mindez azért klassz, mert anya a napágyról lesi őket, apa pedig röplabdázik közben, ha van kedve:)

A héten elmentünk egy ingyenes programra, szerencsére sok ilyen akad a nyáron, a többi remélem jobb lesz. Oriás bábokként volt hirdetve, direkt felhívtam a szervezőket, h ovisoknak jó e, határozott igennel válaszoltak. Nos, volt ebben Star wars, meg dártvödör, meg minden, csak oriás báb nem:(. Egy színvonaltalan, 2 szereplős borzalom volt, amit a vége előtt otthagytunk. Azért kárpótolt minket egy bürgeres játszózás a többiekkel:))

Szüléééés:

“kis” kihagyás, 8 hét után végre ellátogattam az orvosomhoz, lévén, lassan a terhesség végi vizsgálatok kezdődnek, én meg el vagyok tájolódva, mert azt hiszem, még rengeteg időnk van, pedig nem:))). Kitűztük a szülés időpontját is, aug. 10 -re vagyok kiírva, de sajnos nem engedik végig hordani ezt a terhességet már, így aug.2-án, csütörtökön operálnak és végre találkozunk Abigéllel:). Mivel a jelenlegi protokoll szerint mindössze 72 órát kell bent tölteni, remélhetőleg vasárnap go home. A babaruhák nagy része a szekrényben lapul a helyén, még vasalni kellene őket. A korházi pakkom is csak azt várja, h összeszedjem, mindent tudok, hol van… Szóval lassan készülődünk, szervezkedünk, ezúttal minden rendben lesz és még igazán élvezni is fogjuk:). Ezt eldöntöttem. Már ez a terhesség is egy álom, persze vannak nehézségek, pl nagyon rosszul alszom, de összeségében elég jól viselem, ellátom a lányokat, főzök, sokat játszunk. Remélem így marad ez végig.

Virág “2. szülinapja”

Családi blog Nincs hozzászólás »

4 éve június 16-án hozhattuk haza Virágot a NICről, 3 és fél hónap korház után. Nagyon boldog nap volt, persze aggodalommal teli… Már akkor elhatároztuk, hogy ezt a napot is mindig ünnepelni fogjuk. Ajándékot nem kapott, csak összejöttünk a Mamákkal tatákkal és elfújtuk azt a 4gyertyát. Az idén már beszéltünk is róla, hogy ez nem igazi szülinap, de miért fújhat ő mégis gyertyát, megértette:). No de persze leginkább annak örült, h őt ünnepeljük:)

0622-014.jpg 0622-015.jpg  0622-017.jpg

Hétköznapjaink jól telnek, itthon is könnyen elütjük az időt. A társaság szerencsére adott, sok az ennyi idős picilány a szomszédságban, így megy a buli egyfolytában, este bekönyörögni őket az udvarról, külön program egyikőnknek:)

0622-001.jpg 

Ma játszótereztünk egy nagyot az unokatesókkal, de csak ez az egy kép készült már hazafelé, Antikát akartuk lakapni a kis markolóval, mert ő oda volt meg vissza, de a lányok is melléültek sorban:))

0622-022.jpg

Limonádé. Olyan szép volt, le kellett fényképeznem:)

0622-011.jpg

2 hét elmaradás

Családi blog Nincs hozzászólás »

Hú, de rég írtam. Beköszöntött a nyári szünet, így sokkal ritkábban jutok gép elé. Nagyon jól telnek napjaink annak ellenére, hogy már érzem, hogy ez a 3. trimeszter. Rosszul és keveset alszom, hamarabb fáradok, a lábfejem-talpam fáj a talpalástól, pedig eddig 7 kg plusz, ennyit is nehezen cipel a lábam ezek szerint. Viszont a lányok hát, nagyok:). Minden nap tudok ennek örülni többször is, hiszen annyival sokkal könnyebb, mint 1éve nyáron. Okosak, önállóak. Külön-külön még szófogadóak is, akkor van gond, amikor cinkoskodni támad kedvük (és ez elég gyakori hehe), mert akkor végem van, bármit csinálhatok, ordibálhatok, fejem tetejére állhatok, ők ketten szépen összeröhögnek és tojnak a fejemre. Ilyenkor hatályon kívül helyeznek:D. Ami ezekben a helyzetekben cseppet sem vicces, és nagyon nehéz kezelni. Hiszen egymást erősítik, csak épp rossz irányba.

Sokmindent csinálunk, sokat vagyunk kint, nagyon klassz, mert a házunk úgy áll, hogy mindig van árnyékos oldal. Van pancsolónk, abban melengeti a nap a vizet, illetve félróánként engedjük bele a slaggal, amit épp felmelegített a nap. Ezt is nagyon élvezik, külön játék.

0611-007.jpg 0611-011.jpg

Beszereztünk új zsírkrétákat, ceruzákat, festéket, a régiek el is használódtak és többségük elég vacak volt, ezeknek színe is van és a lányok egyre ügyesebben bánnak mindegyikkel. Gyakran kint a teraszon festenek. De az is remek, mindennapos program, hogy kiteszek az árnyékba egy plédet, választhatnak könyvet és vagy én olvasok nekik, vagy olvasgatnak magukban. Virág még mindig leginkább a “kedvenc könyvét olvassa”  , egy kép nélküli fehér borítós mesekönyv:). De nagyon ügyesek a “feladatozásban” is, vannak ilyen megoldófüzeteink, irányokat, formákat, stb… tanulunk velük, 10-20 percre mindkettőjüket leköti már. És sokszor ők a doktornéni:)

0611-025.jpg 0611-027.jpg 0611-031.jpg 0611-032.jpg

Igyekszem ritkán és akkor sokat főzni, valahogy kedvem sincs annyira ebben a melegben… A meleget viszont jól viseljük mind, ez a család mediterrán alkat, hehe:). Kialakult egy nagyon klassz és működő napirendünk, ebbe 10 óráig minden rendrakás, takarítás, öltözés, mosakodás, stb… belefér, így legkésőbb ilyenkortól tudunk magunkkal foglalkozni. Eddig lehet mesét is nézni, innentől már nincs mese:). Így rend is van hálisten, de még a vasalás is belefér, hihetetlen:). Azért nincsenek illúzióim, hogy mindez végig így marad, de most még abszolút működik. Sajna nem minden délután alszanak el, ma sem és tegnap sem, minek következtében_én baromi fáradt vagyok, ők kevésbé.

Leszüreteltük Mamáéknál a sok cseresznyét, sajna vége is van, pedig nagyon lelkesek voltak a csajok, nagy szatyorral szedték a lenti ágakról. Anyu eltett egy nagy csomót befőttnek. És nem lehet abbahagyni az evést:))

31-én volt  a névnapom, a legaranyosabb meglepetés, hogy Székácsék eljöttek felköszönteni meglepiből, és kaptam egy piros locsolókannát tőlük:). Ez annyira aranyos figyelmesség, főleg, hogy az 5. helyen kaptak pirosat. Mert ez fontos:)). Bélától gofrisütőt kaptam, azóta is folyamatosan üzemben van, már régóta szerettünk volna.

Betegek voltunk mindannyian, a lányok a szokott módon 2-3 nap alatt totál meggyógyultak és betegen is szuper jól voltak, végülis csak orrfolyás és köhögés volt. Én viszont 2 kerek hétig nem tudtam kikászálódni a hurutból, eléggé megviselt, bár mostanra kutya bajom, lázam nem volt, szóval nagyon nem aggódtunk, csak rendszerint alig volt hangom.

Béla füle, ami most nagyon, de nagyon aggaszt mindenkit, hogy ezt a hurut okozta e nála, nem tudjuk, de egyik napról a másikra a bal, műtött füle bedugult, és azóta, (1hete) alig hall rá. Hétfőn volt orvosnál, végigszedett egy bika antibiotikumot, teljesen meggyógyult, a füle azonban nem javult:((. Ma megy vissza a fül-orr gégészhez, lesz röntgen, de nagyon tartunk tőle, hogy az inplantátummal lesz gond, a dobhártyája ugyanis egy csúnya gyerekkori pofon miatt beszakadt, és egy tengeri sün hártyáját operálták be helyette 88-ban. Azóta is tökéletesen működött, a hallása szinte tökéletes. Volt. Mostanáig. Reméljük nem lesz semmi gond…

Tegnap voltunk strandolni, megkerestük, melyik strandon nem kerül !! 4ezer ft-ba kis 4 fős családunknak bemenni, így bementünk délutáni belépővel, ahol a csajokra még nem kell fizetni. Ettünk lángost, sétáltunk egy nagyot  a Partfürdőn (ami szégyen gyalázat, ahogy kinéz, mostohagyerek szegény…), a SZUE pedig zsúfolt, így legközelebb csak 7köznap megyünk. Akkor viszont megyünk, mert a lányok szuper jól érezték magukat. Mi nagyon elfáradtunk Bélával, lassan ott tartunk, hogy bármilyen programot szervezünk, mi jobban lepukkanunk, mint a 2 minibanya:))). Délután nem aludtak, nagyot strandoltunk, így este háromnegyed 9kor már aludtak is. Persze Bogi 7kor már kukorékolt:D

Mutatok egy 31.hetes pockot:

0611-042.jpg 0611-043.jpg

Gyereknap-Pünkösd

Családi blog Nincs hozzászólás »

Imádjuk ezeket a hosszú 7végéket:). Eseménydúsan telt ez is, sokfelé jártunk, sok élményben volt részünk.

 Szombat délelőtt leporolta a család a bicikli utánfutót és elbringáztak a töltésen a Vadaspark irányába, nemrég hallottuk, hogy onnan bizony lehet látni a lámákat. És tényleg:). Beszélgettek egy sort a lámákkal, majd a játszótérhez tekert apa, a 2 lány pedig nagyon élvezte a kis fogatban ücsörgést. Én addig dolgoztam a boltban, Mamáék megérdemelt utázusokat töltötték, szerencsére sikerült kikapcsolódniuk, élményekkel feltöltődniük Olaszországban.

No de aztán vasárnap indult a buli. Szerencsére rengeteg (ingyenes hehe) program volt a városban, nem voltunk restek élni a lehetőséggel.

De a gyerekmunka még gyereknapon sem maradhat el, ilyen sanyarú sorsa van szegény 2 szép lányunknak, kora reggel, pizsamában is porszívózniuk kell;)

gyereknap-001.jpg

Aztán voltunk bábszínházban, majd koncerten… Szuper volt mindkettő. A bábszínház attól volt még kedvesebb számunkra, hogy 5-16 éves gyerekek voltak az előadók. Ehhez képest nagyon aranyos kis állatmeséket adtak elő. A koncerten pedig nagyon sokat nevettek a lányok:). Mivel a srácok énekeltek sok saját gyerekkoromból ismert dallamot, kismama lelkemnek nem kellett több a síráshoz, naná, h rendszeresen befelé nyeltem a könnyeimet. Húú, de bénának érzem magam ilyenkor:D. “Cim-cim-cimbora… “:DDD. Mondjuk ezen a napon nem ez volt az egyetlen eset, többször meghatódtam.

gyereknap-005.jpg  gyereknap-011.jpg  gyereknap-012.jpg gyereknap-015.jpg 

Majd nyomultak egy sort a felfújt csúszdán is, végigpörögtek, segítettek egymásnak, kézenfogva le-fel, nagyon édesek és ügyesek voltak.

gyereknap-017.jpg gyereknap-020.jpg  gyereknap-022.jpg gyereknap-025.jpg

Aztán szépen hazajöttünk ebédelni. Még szombat este megfőztem a vasárnapi ebédet, hogy erre ne kelljen az időt fecsérelni. Tarhonyaleves és palacsinta volt, háát, nem bánták a lányok;). Ezután alvás következett volna, ám Virág egyszerűen nem alszik itthon egyáltalán:(. Hozzáteszem, sztem az oviban sem, vagy ha mégis, hát nagy sokára alszik el, majd fél óra után már kelni kell, ui gyakran nyűgös délután. Tartok tőle, hogy le akar szokni a délutáni alvásról, de egyelőre még próbálkozunk.

Délutánra terveztük, hogy megnézzük Levente Pétert, akit Grillus bácsihoz hasonlóan nagyon szeretünk és tisztelünk, még  a saját gyerekkorunkból ismert arc. Most sem csalódtunk benne, igaz, hogy egy elég régi produkcióját adta elő, amit már láttunk tőle élőben, de arra a lányok már úgysem emlékeznek:). Sikerült hamarabb odaérnünk és elkaptuk még a Kis hableány című színi produkciót, húú, nagyon-nagyon odavoltak a lányok, kár, hogy nem mentünk oda már az elejére.

gyereknap-036.jpg  gyereknap-029.jpg  gyereknap-037.jpg  gyereknap-038.jpg

Levente Péter amúgy egy lenyűgöző személyiség. Árad belőle az őszinte szeretet a gyerekek felé és a közönsége felé. Már mi is rajta nőttünk fel, “Égből pottyant mesék” (no, itt megint kellett bőgnöm kicsit, ejj :D) , ezt szokta is hangoztatni. Előadás után mindenkivel kezet fogott és volt pár kedves szava, többek között Bogihoz is. Ez nagyon édes volt:)

Hétfőre eseménytelen punnyadást terveztünk, kertezéssel-játékkal, ám Sógi telefonált, hogy maradt jegyük a dínókiállításra, egyikünk elmehet a gyerekekkel. Bélának sem kellett több, azonnal bepakolta a csajokat és mentek dínókat nézni. Nagyon tetszett a lányoknak. Én addig megfőztem az ebédet békében, nyugodtan, majd a teraszon ettünk:)

gyereknap-050.jpg   gyereknap-051.jpg  gyereknap-053.jpg

Boga nem cicózott, kézzel gyűrte befelé a salátát:))).

Mutatok egy mai pocakot, 29+5 napos vagyok. Minden rendben, holnap vérvételre megyek, ez lesz az utolsó:). Rengeteget mocorog a kicsi, aki sztem Abigél, Béla szerint pedig Enikő. Majdcsak megegyezünk, bár jelenleg nem úgy áll a helyzet, hogy bárki kompromisszumot akarna kötni, én biztosan nem:))). Sikerült néhány napja alaposan megfáznom, valószínű éjjel nyitott ablaknál alváskor hűltem meg, most épp alig van hangom és tele vagyok szuttyal, inkább nem részletezem:((. Szóval a fejemet nem érdemes nézni azt hiszem.

gyereknap-054.jpg


WordPress Theme & Icons by N.Design Studio
Entries RSS Comments RSS Bejelentkezés