Boglárka szülinapi partija

Családi blog Nincs hozzászólás »

Ma megünnepeltük Bogi szülinapját, nagyon jól sikerült kis buli volt, naaagy hangoskodással:) Még reggel Béla elvitte a lányokat anyuékhoz, így 3ig_kettesben voltunk, megállás nélkül takarítottunk és főztünk, hihetetlen jó kikapcsolódás volt, felért bármivel, akár egy mozival is, hiszen a tiszta lakás most kárpótol a fáradozásokért, ilyen takarítást gyerekek mellett csak pattanásig feszült hangulatban lehet, vagy leg nekünk másképp nem megy. A kajcsi sztem nagyon finom lett, magam készítettem a tortát is. menü: kakukkfüves krumpli, amin apukám vagy fél óráig nevetett, és javasolta, h jojó, de legközelebb azt a kakukkizét ne tegyem bele, úgy jobb lesz:))). juhtúrós rizs párolt karfiollal, brokkolival, répával, hagymaágyon sült csirkecombok, fasírt karameltorta, aminek a tésztája diós volt, a krémet magam készítettem, egész jó lett.

De jöjjön a lényeg, az ünnepelt:) Nagyon jó passzban volt a csaj, produkálta magát vég nélkül, irtó helyes volt. Amikor felcsendült a boldog szülinapot, amit_Virág is énekelt helyenként, teljesen odavolt. Jó magam annak rendje módja szerint meghatódtam ekkor:

Bogi 1éves

Ízlett neki a torta:). Késsel villával;)

Bogi 1éves

Aztán kézzel lábbal:D Bogi 1éves

Itt épp táncol: Bogi 1éves

Egy családi kép rólunk:

Bogi 1éves

Remek nap volt, olyan fura, h 2 ilyen nagy gyerekünk van… Fel vagyunk töltődve, kell néha nélkülük egy kicsit, hogy aztán élvezzük, amikor együtt vagyunk.

A 7

Családi blog Nincs hozzászólás »

Klassz hetünk volt, ünnepeltünk:). Apa megint öregedett egy évet, ezt nagy duzzogva vette tudomásul:DDD. MEgvigasztaltam, mit tud mit tenni, ő sem fiatalodik, persze láccik, láccik, de én így IS szeretem:))))))))).

Aznap így vártuk haza:

apa 29 éves:)

Kapott ajándékot is, illetve Virág helyenként énekelte velem a BOldog születésnapot című dalt, sztem örült:).

Mostanában Virág folyton a cipőmben nyomja, van, h van rajta még sapka és kesztyű is: apa 29 éves:)

A 7végénk fenomenálisra sikerült, leírom részletesen. Szombat délelőtt egy túracsapatot vártunk virslis kiflivel:)). A túra szekció játszott egy kicsit a lányokkal, majd tovább álltak:

apa 29 éves:)

Szombat este pedig kimenőt szavazott nekünk a család, azon fellelkesülve, h Bogit sikerült lebeszélni az éjjeli szopiról, Mamáéknál aludtak. Se ne voltam ideges, sem nem hiányoztak, be kell valljam töredelmesen. Annak rendje móda szerint szépen elaludtak fürdés, vacsi után, majd jókedvűen ébredtek fél 7kor. Mi apával vásároltunk, KVztunk, moziztunk, vacsoráztunk, majd hangosan néztük a TVt, ééééés aludtunk 9ig. Ilyen 3éve nem volt. Mm, h egyben 8órát aludjak:). Aztán persze már sietve mentünk a lányokhoz:)))). Tápén volt egy kis rendezvény, minek keretében bábszínház is volt, elmentünk. Nagyon klassz volt, Virág, Bogi végigülte, Bogi mutogatott, édes volt nagyon, majd mikor vége lett, Virág keserves sírásba kezdett, vagy fél óráig nem lehetett megvigasztalni:(. Sajnálta, h vége. Kis drága:)) Későn, 2felé értünk haza, de lányok 3ig szórakoztak, szal akkor aludtak el, majd mi is elbóbiskoltunk, így ismét aludtunk kicsit:))). Negyed 6kor már zajongtunk, h felkeljenek:)).

ÉÉéééés, a 7híre, h ELADTUK A LAKÁST! Egy nagyon szimpi fiatal srácnak, a barátnőjével fognak ideköltözni, nekik szívesen adjuk el, bár így is vérzik a szívünk ezért a lakásért… Itt fogantak a agyerekeink, ide hoztuk haza őket, itt még Regina is velünk volt. Minden apró dolog, a képek a falon, a csillárok, mindenhez emlék köt, a dolgoknak itt története van. Nagyon vártuk anno, h ideköltözhessünk, így mikor kulcsot kaptunk, itt aludtunk a mocskos lakásban egy szivacson:). Sokáig nem volt mindenhol világítás, az utolsó polc, kép nemrég került a helyére és most itt hagyjuk. FÁJ! Persze amott jobb lesz, de a másik lakásban még nem érzem azt a falakból áradó energiát, mint ami itt van, TUDOM, h ott is érezni fogom:)

Ja, Bogi dumál:))). De rendesen, szavakat mond. Tudom, h írtam már, de eddig csak a kaját kérte, meg nekem szólt, ezen kívül viszont csak papagáj üzemmódban működött. Most viszont szépen használja a legfontosabb NEM szót, ami mellé rázza a kis fejét, de annyira, h majd leesik, nagggyon laza a csaj:))). Mindenre okosan rávágja, h nem, mondja, h vauvau, jajj, meg még sokmindent, eszembe sem jut.

Úszás

Családi blog Nincs hozzászólás »

Járok úszni:). Így 5alkalom után ez kijelenthető? Nagyon jól esik, mindamellett, h nem tudok úszni:)). Illetve sem nem szépen, sem nem helyesen, sem nem haladok vele, de nekem jól esik:D. AKikkel megyek (barátnők, testvérem) mindenki lehagy, szal velem van a gond, most kezembe vettem a dolgot, ma figyeltem a jól úszókat a medencében és már össze tudom hangolni a fejem bedug, levegőt vesz és közben tempóz is kézzel-lábbal dolgot. Ami nem kis dolog:)) A mai úszás poénja: úszom szemben a barátnőmmel: Angi: Úszunk vazze? Évi: Úszunk vazze. Aztán hazamegyünk és fejünk vazze :DDDDD

NAgggyon jól esik visszacsöppeni az életbe. Az itthon olyannyiszor elhangzott mondás, miszerint keresem Angélát, akit valahol 3éve elvesztettem, szeretnék kicsit kettesben lenni vele, most kezd realizálódni. Egyre több időt teremtek magamnak a kikapcsolódásra, ebben a nyár sokat segít. Na nem a gyerekek teszik ezt lehetővé, hanem kizárólag este fél 9től tudok kitalálni valamit. Tegnap barátnőkkel traccspartiztunk nálunk, Béla moziban, mi iszogattunk, pletyiztünk:) Nagyon jólesnek ezek, másnap sokkal jobb a gyerekekkel együttlét is. Nem kell ebbe beleőrülni, már látom, h van élet a kisgyerekes idők után is! Sőt, mondok jobbat, már most érzem, h lesz idő, mikor visszasírom… Hiszen annyira édesek. Már egyikőjük sem egy kiabáló csomag, már mindketten működnek. Virág rengeteget beszél, amitől naponta szökik könny a szemembe, hiszen megélni azt, ahogyan értelem költözik belé és ezt le is tudja kommunikálni, valami hihetetlen csoda. Ahogyan pedig a testvérével bánik, az valami eszméletlen… Ha Ő kap valamit, feltétlen kér “Bogisz”nak is. Ő nevezte el így a kishugát:). Illetve még “Bogiá” -nak, illetve “Boga”-nak hívja:)). Boga persze néz rá, mint egy bálványra, és követi minden csínytevésben:). Bizony, már együtt pakolják a fiókot, már együtt kapcsolgatják ki-be a számítógépet, Virág adja a falatokat Boginak, sőt, a minap kanállal etette, aminek Boglicsek hihetetlen mód örült:)) Bogi pedig eszméletlen ütemben fejlődik. Már símán sétál kézenfogva, mászik, mint a villám, mindenhol feláll, leül, !!!pá-pá -zik… És nagyon anyás:)). Nem szabad eltűnnöm a színről, mert akkor botrány van:). Ám Mamát még nálam is jobban bírja!! Tőle még hozzám sem jön! Hálátlan:)) Szal így vagyunk, elvagyunk, mindig van programunk, délelőtt, délután, általában úton vagyunk. Várjuk a nyaralást, amikor apával össze leszünk zárva egy 7ig, miért kell neki dolgozni egyáltalán?:)

Randiguru

Filmélményeink 1 Hozzászólás »

TÉrdet csapkodós, fetregve, vísítva röhögős. Nem szerintem, mert ez tééééény! Rég láttunk ekkora filmet, isteni volt:). Első sorban a telt házas moziban, ui 20perccel kezdés előtt már csak ide volt jegy! Ha valaki elmeséli előtte nagyvonalakban a sztorit, biztos nem ülünk be rá. Szerencsére foggalmunk nem volt mi ez, csak annyit tudtunk, h Will Smith (ez már szinte elég is:) ), meg, h jó kritikákat kapott. Kötelező nézmény, alapmű;)

Ezután pedig elmentünk nosztalgiázni kicsit, Béla régesrégi elsők között lévő munkahelyére. Ez egy 5szintes club kaszinóval, játékteremmel, sörözővel, anno rengeteget quazaroztunk itt (lézeres harci játék beöltözve)… Jó pár éve nem voltunk arra, borzongató érzés volt újra játszani. Csak pókereztünk egyet a casinóban, mind az 500ft-ot elvesztettük:(. 8-10éve így csináltunk pénzt pizzára. 200 ft-ból csináltunk ezret, akkor az bőven elég volt egy 2 személyes vacsihoz:) Érdekes volt ez az időutazás, fura érzések, benyomások jöttek-mentek bennünk. Visszagondolva ezekre a gondtalan évekre, mennyire könnyen elsodorhatott volna bennünket az élet egymás mellől. Pont ezen a helyen majdnem meg is történt, kishíján szétmentünk. Kár lett volna:). Most meg van gyerekeink vannak, nem is akármilyenek:) Hazaértünk, Anyu azzal fogadott Bennünket, h Virág 10ig szórakozott, és kihasználta az alkalmat (okos gyerek), tudja ui, h Mama nem olyan “szigorú”, mint mi. Úgyhogy Anyu csalódottan közölte, h maradhattunk volna még, még nem netezte ki magát:). Élvezi ui a szélessáv adta lehetőséget álunk:DDD. Cybernagyi:)


WordPress Theme & Icons by N.Design Studio
Entries RSS Comments RSS Bejelentkezés