Kiss családunk blogja

A 7végét Zalában töltöttünk, apai gyökereim vannak arrafelé. Nagyon rég voltunk, pedig szeretünk menni, szép táj, kedves, ritkán látott rokonok. Hosszan rágódtunk azon, h vajon milyen utazási időpont lenne a legideálisabb, végül szombat reggel 5kor indult a konvoj:). Apuék, mint a málhás szamarak a családi autó hátsó ülései kivéve, és a mi csomagjainkkal, utazóágyainkkal telepakolva, mint falkavezérek, majd a legkisebb gyerek (én) és családja körbefogva Erikáék (tesóm) által, akik 3gyerekkel eléggé megpakolva (értsd, tű ott le nem esik) zárták a sort. Gondoltuk -naívan- a gyerekek majd úúúúgyis elalszanak, hiszen pizsamában csak levittük őket az autóba, majd beájulnak 10 perc utazás után. Ahhan, perszeee:)). Még a Balatonparton is nagy virgonckodás és nyűglődés volt. Bogika aludt kb 1órát 2részletben, Virág pedig fél órát összesen a több, mint 6órásra sikeredett autóúton. FÉl dél volt, mire odaértünk, túléltük az utat. Bár ahogy közelítettünk a cél felé (Gyékényes) egyre erősebben szakadt az eső, egyre erősebben dörgött az ég. Enyhén szólva el voltunk keseredve, hiszen mi egy tóparton töltöttük ezt a 7végét. Az unokatesóim (egypetéjű ikerpár, 1 és 1,2 kg-val jöttek világra 36évvel ezelőtt) és családjaik nagyon szeretetre méltó emberek, sajna ritkán találkozunk, de akkor jól érezzük magunkat. Mivel szakadt az eső, a pici kis weekand ház teraszán tömeglettünk:).

Ebéd után megpróbáltuk Virágot letenni aludni, de sajnos megzavarta a sok újdonság és nem akart aludni. Próbáltuk babakocsiban később, de jót nevetett, ahogy erőlködtünk:). Majd feladtuk. Mondta, h “csicsizik Viláág”, de ezt csak mondta:)))

Szakadt az eső… Ott voltunk abban a pici házban, a ház tövében a gyönyörű tó és nem mehettünk bele. Majd Sógi -aki olyan nekem, mint a testvérem- rádumált, h menjünk bele, a tó isteni meleg (persze, a hideg levegőhöz képest) és mennyire nyuszi vagyok, ha nem megyek bele:)). Bélát meg sem próbálta rábeszélni, ők a tesómmal fázósak, ebben nagyon megértik egymást:). Úgyhogy mindenki megdöbbenésére és köznevetség tárgyaként mi bizony megfürdtünk a szakadó esőben:))). Jó móka volt:)

Este 8kor vacsora után gondoltuk Virág ezek után eldől és alszik reggelig. Ahan, hatalmas behergelős sírás lett a következménye a fektetésnek, sehogy sem tetszett neki, sem ágyban, sem kiságyban, majd feladtam, levittem az ordító gyereket, Mama elaltatta babakocsiban. Úgy vittem fel az emeletre az alvó Virágot, h meg sem érezte, mint egy rongy, úgy hajlott akármerre a picikénk… Bogi nem volt ennyire zűrös, mindezek ellenére 6órakor jó reggelt fújtak a kicsit, 7kor már családostul megjártuk a boltot, Erikáékkal és a legkisebbjükkel, Antikával. Majd volt ismét finom ebéd, híztam 1 kerek kilót ezen a 7végén:((. Nem is csoda, amennyit és amiket én megettem, egy hétre elég lett volna:)). Vasárnap már sokkal jobb volt, a gyerekek is tudtak picit szabadon mozogni, persze szoros (2lépés távolság max) felügyelet mellett, mert elég veszélyes volt a hely 3éves korig.

A tó mesésen szép és azt kell róla tudni, h a parttól 15méterre márivóvízminőségű! Csodaszép tiszta a vize (az egyetlen tó Magyarországon, amiben megél a medúza), mélyre le lehet látni, egyes helyeken állítólag 45méter mély. Nem zsúfolt még szezonban sem annyira, csendes, nyugodt, tiszta, szép.

Apának új szórakozása akadt, pecázott, amikor csak tudott:).

Megmondom őszintén, egy ilyen hobbit én is élveznék. Mert mit is kell csinálni? Bedobni a botot, majd nézni ki a fejünkből:). Eszméletlen pihentető lehet órákig ülni a csendben, közben figyelni a botot, illetve az úszót… Szombat este Sógival pecáztak kitartóan, ui egy férfi szólt nekik nagyon kedvesen, h el ne engedjék a botot, ahová be van dobva, épp nemrég etetett be, várható, h naaagy fogás lesz. Éjfélkor feladták a várakozást:))). Reggelig kikötötték a botot, hát, reggel 7kor még az elázott kukoricaszemek is a horgon voltak:DDD De fogott apa 3kishalat (10-15cm) és hősiesen visszadobták őket Millával és Hannával, akik kishíján megsiratták a kis barátokat:). Aranyosak voltak.

(nincs mindenki rajta sajnos)

Aztán a nagy fürdőzésben, ugrálásban -mert volt délután nagy ugrabugra a mólóról) Apukám beejtette a szemüvegét a vízbe.

Na, kijé ez a láb? 🙂

Mivel már a mólónál 3méter mély és hínáros a víz, síma búvárszemüveggel esélyünk nem volt. Hívtak az unokatesóim pár hivatásost:). (na jó, igazából csak épp arra úsztak:)) ) Hatalmas élmény volt.

Meglett az okuláré:)

Haza este 6kor indultunk, most sem aludtak a lányok:(. Végül már helyet cseréltünk apával és inkább én vezettem, mert kezdett nagyon elfogyni a türelmem. Szegénykéim fáradtak és zavartak voltak ( a sok inger, az otthon hiánya, a kényelmetlen autósülés) , aztán apának este 10-re sikerült őket elaltatni Bajánál. Azaz 4kerek óra autózás után:(. És mivel 2nap alatt sikerült összesen 7óra alvás abszolválnom, én is nagyon álmos voltam. Apa próbált szóval tartani, illetve mosakodtam rendszeresen, de már értem, hogy lehet volán mögött elaludni:(. Persze szerencsésen és nagyon fáradtan hazaértünk. Sajnos az unokatestvéreimmel, a nagynénémmel nem sokat sikerült beszélni:(.

Mai utózenge: mint mondtam, irtóra fáradtak vagyunk, voltunk. Én délután képtelen vagyok aludni, hát ma olyan volt, ami még nem sokszor. Bizony a lányokkal együtt lefeküdtem délben. Telefonokat kikapcsoltam, kaputelefont is levettem. Mire egyszer arra ébredek 2körül, h nyílik az ajtó, hát Gyöngyi az, anyu koleganője. Azt mondja, ok, látja, h minden rendben, anyu agódott, rohan is vissza a boltba:). Hívom anyut, hát szegény elsírta magát a telefonba, el nem tudta képzelni, mi van velünk, már rémeket látott. Ő felhívta, Bélát és a tesómat is, így már hárman aggódtak értünk. Ezentúl mindenki tájékoztatva lesz:)) MEllesleg teljesen megértem őket, asszem magam is kétségbeesnék, ha a tesómmal esne meg ugyanez…

Na, vagy nem írok, vagy ilyen hosszan írok, elnézést ezért:)

Kezdem ott, h ezen a budapesti hétvégén sokat kellett autóznunk, egyik helyről a másikra. Én_jól tudok tájékozódni:)). Mindig összekapunk Bélával ezeken az utakon, mert Én hamar ideges leszek attól, hogy Őt sokkal jobban érdekli, h az utánunk jövők hogy érzik magukat attól, h mi picit lassabban megyünk, ezért Ő nem is megy lassabban, nem áll félre, ha mondom, a szitu a következő: Én térképezek és ordítok egyszerre, Ő pedig nagyon unja az egészet:))). Próbáltam fejből tájékozódni, mermegyazmárnekem, de inkább elővettem a térképet újra, cirka 1óra mostmárlátomhogyezleszaz után:)

Vasárnap délután meglátogattuk Remény családot :). Még mindig irtó helyesek és mocskosak a srácok. Nagyon élvezik, h végre van udvar, ahol szabadon játszhatnak, le kell vezetni azt a rengeteg energiát valahol. Én nem is tudom, a szüleik hogyan bírják ezt ép ésszel… Mondjuk Mr Reménynek fel van kötve egy boxzsák, időnként megpüföli:DDD

A kis Boldi túltesz a nagyokon is, tegnap feszt a csúzda tetejéről ugrált ki oldalt, merazjómóka:), nézni viszont szörnyű volt… Egyszer sikerült leugrania onnan, símán fejest ugrott a földbe, majd felkelt, nevetett egyet és ment (volna) még 1 kört:D A nagyok nagyon szépen beszélnek, ha az egyik kap valamit, feltétlen megemlíti a másikat is, számon tartják, melyik kié, stb… Nagyon okosak!

Így játszottak Virággal:

Majd együtt is ettek:

Virágot tisztába kellett tenni, Mr.Remény nagy lelkesen jelentkezett, vannak itt szabad kapacitások kérehheehhem:DDD Aztán Virág nem lelkesedett az 5letért, bár Virág már semmiért sem, eléggé el volt fáradva.

Ennek ellenére hazáig szórakoztatott minket. Bogi épp annyit aludt, ami ahhoz volt elég, h utána 10ig ne aludjon el, Virágot az út második felében már csak azzal lehetett a székben tartani, ha az apjával kánonban énekeltük a Mintamókust, illetve hasonló komm indulókat. El lehet képzelni:DDD

De tulajdonképpen minden terv szerint alakult, nagyon jól éreztük magunkat:)

Túl vagyunk a családos szüli napi zsúron és készülünk a cimborásra. Most lesz az, mikor eljönnek a régi Pices haverok és hagyományainkhoz hűen megüljük a közös szülinapot. Izgi lesz látni hova fejlődtek a kislurkók. Virágnak is tetszeni fog, hogy láthatja pajtikáit…

Mostanában az volt a szokás, hogy mikor hazajöttem a melóból ebédszünetre, Virág és Anya az ablakban lógtak. Ott integetett nekem a drága kis angyalkám és mikor beléptem a lépcsőházba sírni kezdett, hgoy hova tüntem. Mikor felértem már majdnem az én szemem is könnyes volt, annyira meghatódtam ettől. Komolyan mondom elszorult a torkom, ahogy egy a kis bestia várt engem. Csak álmodoztam erről, de ahogy belépek az ajtón a nyakamba ugrik, ölel, szeretget és mutogat a kabátja vagy épp a villanykapcsoló felé. Mert ugye Apa megtanította, hogy a “kaccs kaccs”-ot lehet fürdés után nyomogatni, hogy a fürdőszobában viccesen sötét legyen. 🙂

Bogi sem különb, ahogy ránézek körberöhögi a fejét. Az a gyerek annyira mosojgós, hogy az hihetetlen. A kis dundi fejével úgy röhög, hogy tátott száján majd kiesik. Egyre ügyesebb, már megfogja a kezébe adott játékokat, hajigálja vagy épp a fejébe tömi őket. Kezd is Virág féltékeny lenni, elmúltak a cirógatások meg a puszik, legtöbbször egy jó nacs csattanós sallerrel köszönti Bogit vagy épp arrébb löki, átmászik rajta, mint egy rongyon. Tegnap este is, mikor fürdés előtt az ölemben ültek mind a ketten kitört a balhé, mert Bogi sírni kezdett, én csitítottam, Virág meg legörbült szájjal kommentálta, hogy miért nemv ele foglalkozom. Később már egyszerre sírtak…

Virág annyira ügyes, értelmes és okos, hogy az már szinte sok. Pillanatoka alatt megtanul mindent: Hogyan kell szekrényt, fiókot kinyitni, kidobálni belőle mindent, felmászni a radiátorra és két kézzel püfölni az ablakot, apa asztalára felkúszni és ledobálni a cd-ket, belecsorgatni a nyálat a billentyűzetbe és csapkodni, hogy csak úgy csörögnek a billentyűk. A monitor összetapicskolásról, a hifi gombjának letöréséről, a lencse konyhában való harmadszori szétterítéséről és az álandó cumi rejtegetésről már nem is beszélve. Ez a kis csintalanka annyi új szót kezd mondani, hogy néha könny szökik a szemem sarkába. Már tudja mi az a cukorka és ha nem adok neki, akkor képes lenne egész nap a konyhába állni, mint egy vadászkutya és a fiókra mutatva unásig ismételni: Kuco, Kuco, Kuco! 🙂

Boginak meg már annyi neve van, hogy számolni se lehet! A legédesebb számomra a Buglicsek! 😀 De van Bogli, Blogi, Blondi és miegymás. Annyira imádom őket… igazi csodácskák!

Elmentünk pulmonológiára. Nem bírtam ki, muszáj volt többet megtudnom a dologról. Nem bántam meg. Azon túl, hogy hasonló terápiát írt elő a pulmonológus, sok információt kaptunk tőle, és egy diagnózist. A lányoknál kezdődő asztmát állapított meg. Kikérdezett, a betegségeket követő éjjeli köhögésnek is jelentősége volt. Nálunk erősen bejátdzik a genetika is, a családban több asztmás beteg is van/volt. Az érdekes, hogy Bogi betegebb, és súlyosabb állapotban van. Ki gondolná, h a 4 kg születési súlyú, túlhordott, csak anyatejes hugán túltesz Virág, aki még midngi nincs 10kiló, pedig pár nap híján 2éves. Ez is egy élő példázat arra, h nem a kövér gyerek az egészséges! Tanulságos, érdemes észben tartani, amikor tömni próbáljuk a gyereket. Most puffokat kapnak, Virágnak már csökkentjük a dózist, Bogi pedig most van benne, reggelre sajna sípol is:(. Mondjuk nem viseli meg különösebben, egy ilyen icibaba mosolyogva képes fulladni. De hallani lehet sajnos. Ez rossz hír ugyan, Én örülök, hogy kiderült. Az asztma manapság egy otthon kezelhető, és kordában tartható betegség. Szokás szerint mindent elolvasunk, és reményeim szerint a lehető legjobban viseljük majd, és hamar kinövik:). Elfajulni szerencsére nem állt módjában a kórságnak, “még szerencse”, hogy rááll fülünk-szemünk erre a dologra. Különben később vettük volna csak észre…