Kiss családunk blogja

Először és utoljára siheder koromban próbálhattam ki ezt a nagyszerű sportot. A játék lényege egyszerű: Öltözz be védőfelszerelésbe, vegyülj csapatokba, fogd a fegyvert és lődd le a másikat. Ez a Paintball.

Mivel legutóbb az egyik haveri kör által rendezett “paintball harcra” nem tudtam elmenni, (esküvőre voltunk hivatalosak) előtörtek a régi emlékek, hogy milyen jó is volt egymásra vadászni az erdőben annó, Sopronkőhidán. Mintha valaki meghallotta volna a gondolataimat, röviddel ezután kaptam egy meghívást a szőregen rendezendő “épületharc”-ra. Ez a hely korábban veszélyeshulladék tároló telep volt, mára azonban egy jól beépített paintball pálya terpeszkedik a téren. Sport klubbok járnak ide gyakorlatozni és hódolni ennek az izgalmas sportnak. Gumiakadályokkal, hatalmas kábelkötegelő hengerekkel, hordókkal és egyéb terepakadályokkal építették be a máladozó falú épület környékét és tették zegzugossá a huzatos csarnokot. De ne szaladjunk ennyire előre…

A vasárnap délután 14:00 órára kitűzött harcig volt még pár nap és ez elég is volt arra, hogy felkészüljünk, legalább is, ami a ruházatot illeti. A Military Shop jól járt velünk, különösen, hogy én nem is azokat a vacak, szakadozott, agyonhasznált göncöket választottam, hanem egy új katonai nadrágot, kabátot, kötött, fekete símaszkot és kesztyűt vásároltam. A ruha természetesen terepszínű, ahogy kell. Meg is kaptam érte a magamét otthon, de továbbra is úgy gondolom jó befektetés volt. 🙂

Sikerült lőszerből is elegendőt vásárolnunk és igazán örültünk a 4 forint 20 filléres darabárnak, mert a pályán ez már 8 forintba került volna. Jót el is szórakoztunk, mikor elgurult egy festékpatron: “Szaladj, ott gurul 4 forint!” 🙂 Felkészülve és nagy izgalommal vártuk a napot, ami sok meglepetést tartogatott.

Már amikor odaértünk látszódott, hogy itt komoly dologrl van szó, nem valami hétévgi hepajkodás lesz. A “profik”, ahogy az első pillanatokban elneveztük őket, már ott díszelegtek teljes felszerelésben, csillogó fegyvereiket tisztogatták, méregdrága felszerelésüket igazgatták és várták a “kopaszok” érkezését. Teljesen olyan érzés fogott el, mint amilyeneket az amcsi filmekben látni, mikor a zöldfülűek bevonulnak a laktanyába. Cinkosan összemosolyogtak az öregek, ahogy látták, hogy kiszállunk a kocsiből és remegünk, mint a nyárfalevél.

Volt ott minden, több százezer forint értékű cucc, félelmetes felszerelések. Mintha valami desszantos osztag gyülekezett volna kommandós bevetés előtt. Állig felfegyverezve maszkokban, sisakokba, szurokfeketén és krómosan csillogó fegyverekkel, áradt szét az ereinkben az adrenalin. Gyorsan öltözködni kezdtünk és jót röhögtünk egymás gagyi felszerelésén, persze csak a veteránokéhoz mérten volt gagyi. Előkerült itt minden, usanka, hegymászósisak, minden amire egy laikus azt hiszi, ez majd megvédi a festéklövedék becsapódásának csípős fájdalmától. Én is rendesen aláöltöztem a katonaruhának, “terepszinű mislenbabák” voltunk, míg a “nagyok” laza, de jól felszerelt tuházatban sétáltak. Az alap gondolat nem volt rossz, de ahogy a nap sugarai elkezdték melegíteni ezt a védőréteget, már alló helyben is éreztük, itt bizony ledobunk egy pár kilót ha nem akarjuk hólyagosra lövetni magunkat. Márpedig senki nem akarta kitenni magát ennek a fájdalomnak.

Az eligazításon megkaptuk a maszkokat és a fegyvereket és elmagyarázták mit nem szabad, hogyan kell viselkedni, mik a szabályok. Sikerült kiválasztanom egy viszonylag új Tippmann puskát, majd a felszerés súlyát szokva elindultunk egy rövid terepbejárásra. Forrt a vérünk, ahogy a “szakaszvezető” körbevitt bennünket. Mindenhol lővésnyomok, telifestett falak, autógumik, csupa izgalom. Lelki szemeimmel láttam, amint halomra lőjük egymást a színes forgatagban…

Betöltöttük a fegyvereket és próbalövéseket adtunk le. Mondanom sem kell, hogy a célzás nem egyszerű. Valami háromszögelést magyaráztak, de erre rá kellett érezni. Kis gyakorlatozás után végre elkezdődött a csapatelosztás. Mivel a pro-k egy csapatba rendeződtek, maradtak a zöldfülőek meg az a pár veterán, aki nem tartozott szorosan a pro-khoz, inkább ők azok akik rendszerint az ellenség szerepét játszák velük szemben. így hát mi ezekhez a veteránokhoz csapódtunk, ami kezdetben nem látszott valami jó döntésnek de hát ez van. A mi csapatunkban volt néhány fő, akik az életben is valamely fegyveres erőnél szolgáltak. Börtönőr százados, katona és rendőr is akadt a kötelékben, ami a mi oldalunkról kedvező volt, de a túloldalon is hasonlóan képzett és tapasztalt emberek sorakoztak.

Ellenfeleink felkötötték a megkülönböztető szalagot, mi meg elvonultunk az eligazításra. Mindkét csapat az épület egy-egy végében gyülekezett és megbeszélte a taktikát. Mi csak kapkodtuk a fejünket, vezényszavak csattantak, akár egy éles bevetésen valamely katonai tüzérszakaszban. Kiválasztották a szakaszvezetőket és az embereiket. Minden szakaszvezetőnek egy egy posztot kellett teljesítenie és kordinálnia az embereit. Ha egy szakasz elhullott, a terv borult és kaotikussá válhatott. Ezért nagyon pontosan kellett követnünk a saját szakaszvezetőnk utasításait. Védd az ajtót, itt senki nem jöhet át, fuss mögöttem és fedezz, tartsd ezt a sarkot az életed árán! 🙂 Jó kis parancsok!

Az utolsó pillanatokban a hangos visszaszámlálás ritmusára dobbant szívünk és elkezdődött a “háború”! Rohantam, ahogy a lábam bírta, beugrottam egy hatalmas kábelguriga mögé és már hallottam is a vésztjósló becsapódásokat a túloldalról. Valaki kiszúrt és telefestette fedezékem. Szerencsére engem nem talált el és elkezdődhetett az állóháború. Kidugtam a fejem és láttam, hogy a sarkon lövészkedik egy ellenfél, megsoroztam de mindent eltalátam csak őt nem. gyorsan lebuktam fedezékem mögés és szinte ugyanebben a pillanatban csapódtak szét a szmből jövő lövedékek. Ekkor esett le, hogy itt nagyon gyorsnak kell lenni. Körbenéztem és láttam, hogy társaim saját kis fedezékük mögött kuporognak akár csak én. Jobbomon a szakaszvezetőm kiáltotta: “Soha ne nézz ki kétszer ugyanott!” Követve utasításait hol jobb oldalon, hol bal oldalon, majd felül próbáltam leszedni a lövészt, de túl gyors volt. Szerencsére én sem kaptam találatot, de patt helyzet alakult ki. Szakaszvezetőm jelzett, hogy megkezdjük az előrenyomulást. Intett, hogy ugorjak ki és sorozzam a sarkot, míg a szakasz többi tagja felfejlődik és előrenyomul a következő fedezékekig. Fújam egyet, körülnéztem, hogy mindenki érti-e a szándékot. Biccentettek. Lenéztem a puskámra, emlékezetből célra tartottam a fedezék mögött, ebben a pózban felpattantam és vadul rángatni kezdtem a ravaszt. Teleszórtam a sarkot festéklövedékkel, egészen addig lőttem folyamatosan, míg társaim el nem érték fedezékeiket…

Sajnos a bal szárny lendületét megtörték majd végleg felmorzsolták őket, így keresztbelőttek bennünket az épületen át. Ajtókból, ablakokból süvítettek felénk a lövedékek, védtelenek voltunk. Ledaráltak bennünket kegyetlenül. A kivonulás után elemeztük a csatát, majd pihenő után az épület másik oldaláról vágtunk vissza. Újból vesztettünk de kezdett összeszokni a csapat és nekem is volt sikerélményem 1 embert leszedtem. A harmadik menetben újra a kezdő pozícióban áltunk, én épületharcot választottam, így egy hármas osztagba kerültem, ami benyomult a barak közepére, hogy tartsa a hátsó kijáratokat. Kiváló fedezéket találtam, csak egy oldalról volt megközelíthető, abban a menetben 3 embert szedtem le úgy, hogy egy sem vett észre, csak mikor már lelőttem. Oda vissza folyt a küzdelem, hol az egyik, hol a másik oldalról, tocsogtunk a festékben és az adrenalinban. Némely csata után kezem lábam remegett annyira kihajtottam magam. Egyszer nem figyeltem oda és menet közben fogyott ki a lőszerem, de szerencsére egy full spéci paintballos backpack-el rendelkező társam felém gurított egy tube-ot, ami tele volt pótlőszerrel. Táraztam majd védtem tovább a posztomat. Máskor meg a sűrített levegő fogyott ki és félautomata fegyveremet minden lövés után fel kellett húznom manuálisan. Jöttek a nehézségek, izzadtunk mint a lovak, de fenomenális érzés volt.

Mikor ránkesteledett és saját lövedékeinket sem láttuk abbahagytuk, fogyadozó csapatunk fáradtan kullogott vissza a kocsikhoz, hogy leháncsa magáról az átizzadt harci öltözetet. Nagyon büszkék voltunk magunkra, hogy kezdőként is jópárszor elpáholtuk a pro-kat. Azt hiszem ennek még lesz folytatása…

Édes kis prücskeim lerobbantak teljesen:(. Illetve a fránya láz felszökött, főleg Boginál, amitől persze hervadtak és levertek… Már maga ez az állapot annyira szeretetreméltó náluk, hogy az ember minden türelmetlenséget és hangos szót megbán, bármit csináltak, bármilyen módszeresen készítik ki pl elalvás előtt a zanyjuk idegeit…

Mire hazaértem a boltból (anyunak segítettem egy órát), tüzeltek, apjuk megkapta szegény a beosztását, hogy nem vette észre Bogi 39 fokos lázát:(. Gyorsan nurofen, majd hűtőfürdő következett. Többször mondták, hogy hideg. Majd megadtam magam és kivettem őket, először Virágot, aki egyszerűen nem akart kiegyenesedni, megszólalni és nagyon levegőt venni sem:(. Nagyon megrémültem, nem is tudom, mit gondoltam, próbáltam minden higgadtságommal végiggondolni, mi lehet, talán fullad… Adtam neki ventolint (asztma gyógyszer) , szépen puffantott, de továbbra is nagyon szakaszosan vette csak a levegőt… Eléggé kétségbe estem, de ilyen helyzetekben hálisten sikerül megőrizni a higgadtságom. Gyors telefon az épp lakógyűlő apának, no, ő rájött, h Virág csak fázik és rosszul van, más baja nincs, épp elég a láza, a hideg, a takony…

Jó most megnyugodni:) Már alszanak. Ilyen sem volt még, Bogi elaludt már a 2.mesén:). Sosem alszanak el mese alatt. Figyelnek, szövegelnek és rendetlenkednek általában:). Most csak nézett egy darabig a kis beteg szemeivel és elaludt.

Szóval azt hiszem, Virág szegény még mindig elszenvedi tőlünk a tök általános első gyerekes parát, plusz még a koraszülöttsége miatti parát, pedig azt hittem, nagyon vagányan állok én hozzá, hiszen tudom, mennyire stramm ygerek:). Aztán tessék:)

Gyógyuljatok prücskök hamar, holnap doktornéni, lesz nagy öröm, imádnak orvoshoz járni:)))

Családi körben is megünnepeltük Bogi második születésnapját, még szép, ez nagy dolog:). Eljött mindenki, aki számít, nagymamák, nagypapák, nagynénik, nagybácsik, soook unokatesó. Volt nagy játék, móka, kacagás, meg főleg evés:D. Sajnos a kajákat nem fényképeztem le, pedig minden visszajelzés szerint minden finom volt. A menü a következő volt: zellerkrémleves fokhagymás töltött bagette-el (saját sütés). Előétel még sült szerb paprika juhsajttal, bagette-el. főétel: csirkecombfilébe töltött májacska, baconban sütve hagymás krumplival, görög salátával. sajtos-zöldséges rizotto. zacher torta.

Kaptunk egy tiszteletbeli és szeretetteljes felkérést, hogy legyünk a legifjabb unokahuginak (is) a keresztszülei, naná, hogy örömmel elfogadtuk, egyben megkértük máris azonnal tesóékat, hogy legyen az egy nagy közös buli Boga keresztelójével, akinek pedig ők lesznek a keresztszülei, mondjuk ez evidencia, Bogi így szólítja őket, “kelesztmami, kelesztpapi” 🙂

Sooorba jöttek az ajándékok, Bogi szakszerű bontásba kezdett:

Bogi még mindig odáig, meg vissza van Pollától, meg persze minden picibabától:). Érdekes, mert a kis 2 évesünk egész addig rajongásig szeret minden babát, amíg nem jár, onnantól vetélytárs:). Ha pl egy másik kisgyerek csak hozzánk ér, odarohan, majd közli: “EZ AZ ENYÉM APÁM!” “EZ AZ ENYÉM ANYÁM” 🙂 Pollának még van ideje;)

Apának jutott az általam sütött zacher, fincsi lett, apa pedig azt hiszem, nagyon boldog:)

Na, Bogi itt úgy tűnk, mintha épp kívánna vmit, de igazából csak fél a gyertyától, de közben érti, h el kéne fújni, de asszem ezt a részt már átlapozná és burkolna inkább egy kis diótortát:D

Véééhéégre, elaludt:

Nyammi:

A buli tehát remekül sikerült, köszönünk szépen minden gyönyörűséges ajándékot:)

Jah, este a 2 lány aludni megy:

Virág és apa indulnak az oviba reggel:

Szülinapos Katussal, A barátnővel:)

Csajszik mesét néznek:)

Mostmár asszem biztonsággal kijelenthetem, hogy Virág beszokott az oviba. Nem volt annyira egyszerű, megcsavarta szülői szívünket többször, neki is nehéz volt, de hálisten végig értette, hogy mi történik, majd eljutott oda, hogy már élvezni is tudja:) Saját kívánságára ott is alszik, az egész oviban az alvás és az evés nála a meghatározó:))). Rengeteget eszik, a nem hízós alkatát sem tőlem örökölte:D. Iszonyat mennyit eszik és még mindig csak Bogival egy súlyban, 12,5 kg:)))

Ez a rajz várt a faliújságon ma:

Ma babakocsival mentünk érte, a kb 500métert sok-sok változatban tettük meg:

upsz, az lemaradt, amikor Virág hátul ül, Bogi elől, pedig az is játszott vagy 2szer:))))

Az utcánkban lévő játszótéren meglehetősen otthonosan mozog a kis akrobata: teljesen egyedül megy fel a mászófalon:

A függőlétrát nem mindig rendeltetésszerűen használja, emiatt sokszor szaladnak oda más szülők, h megmentsék:))), Virág meg nem érti, mi bajuk:D

Addig édeske rugós hintázik Krisztivel, alias Diszti:)

Amíg Virág az oviban nyomta ma, Boga bepasizott. Marci a kis vejem, Bogi annyira elalélt a társaságától, meg egy kisautótótl, hogy nem akart velem hazajönni… de egyáltalán:)