Virág 5 éves:)
Családi blog február 28th, 2008Sok dolog történt, mióta nem írtam, ismét, sajnálom, h nem tudok több időt szánni a pötyögésre. Ezt viszont semmiképp nem szalasztanám el, mármint hogy beszámoljak Virág szülinapjáról, ami igazán jól sikerült, úgy érzem. A kislány rózsaszín tortát kért, meg vendégeket, bulit, chips-et, de továbbra sem kér semmiféle ajándékot, biciklit, játékot, ruhát, semmit:). No, sebaj, azt hiszem ennél rózsaszínebb tortát nem lehetett volna készíteni, mint amit gyártottam:D
Persze Bogika is részt vett a tortakenésben, nyalakodásban tegnap, így reggel szomorúan mondta, h ő is szeretne majd enni a tortából az oviban… Így reggel megbeszéltük az óvónénijével, hogy átengedik majd bulizni a Csibecsoportba, amikor tortáznak. Nagyon boldog volt:)
Szülinapossal beértünk az oviba:
Azt hiszem, nagyon csinos volt ma a lányka:
Mikor odaadtam a tortát, az osztós dolgokat (vettem 30 csokicsibét, ugyanis ők csibe csoport, Virág osztotta kis kosárkából:) ), az óvónéni felajánlotta, hogy otthagyhatom a fényképezőgépet. Hú, ez nagyon kedves gesztus volt, örültem nagyon, de álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyi gyönyörű fotót készítenek majd…
A tortát a 3 tesó ülhette körül, ők fújták el a gyeryát. A háttérben a pajtások mutatják a kis kezzükkel, h 5. szülinapot ünnepelnek:
Virág kedves kis barátnőjével, Anukával:
És leginkább az hatott meg, hogy a kedvünkért több kattintásnyi csoportképre is összeült a csoport:)
bal oldalon Gyöngyinéni van a csoporttal, egyik kedves óvónénink:
Itt bal oldalon másik kedves óvónénink, Krisztanéni van, jobb oldalon pedig Tildanéni, a csoport dajkanénije látható:
Ezt kapta a kisasszony a csoporttól ajándékba. Ez egy kis angyalka, alulra az van írva, hogy ” Én vigyázok Rád. ”
Virág további kívánsága a csúszdás mekdonálc volt, ahol sajnos a csúszda még nem üzemelt:((. De kárpótolta őket a szülinapos szoba, amit szépen elfoglaltunk:)
Mama és Tata köszöntése zárta a napot, pénztárgépet kapott a csaj ajándékba, egész sokáig eljátszottak vele:
Szép kis nap volt:). Sajnos az emlékek elől nem tudok menekülni, volt ennek a napnak néhány szomorkás órája is, vissza-visszaidézem az 5 évvel ezelőtti történéseket. Épp ilyentájt toltak be a műtőbe amúgy. Mitől lenne ez nekem szép élmény? De Virágnak ez a szülinapja, mi pedig vele és neki örülünk:). De neki nagyon-nagyon. Ő a mi kis csodánk:)
február 28th, 2008 at 22:31
Nagyon boldog szülinapot a drága 5 évesnek! Gyönyörűek mindhárman! Bár az iciri-piciri Virág-köszöntőt ma nem láttam. Nade újfent pityeregtem egy jót.
február 28th, 2008 at 22:51
Nagyon boldog szülinapot Virágnak! A torta szuper lett (amúgy az én lányom is rózsaszín tortát kért.:-)!
február 29th, 2008 at 12:14
Nagyon boldog születésnapot kívánok a gyönyörű nagylánynak, aki 5 éves lett!
Neked meg nagy ölelés Angi!
február 29th, 2008 at 12:55
boldog szülinapot, isten éltesse sokáig!
február 29th, 2008 at 13:45
Nagyon boldog szülinapot kívánok Virágnak, aki valóban csoda és nem is kicsi
Mindig meghatódom Rajta, nincs mit tenni.
Isten éltessen Téged is és egy nagy baráti ölelést küldök Neked!
február 29th, 2008 at 14:07
Isten éltesse Virágot! Elnéztem az ovis képeket és jó látni a közösségben, mosolyogva :). A torta igazán csodaszép. Ahogy írtad, …..visszajönnek a szüléskori emlékek. Remélem idővel egyre halványabban. -én legalábbis ezt mondogatom magamnak- Azért jól elpityeredtem most is.
február 29th, 2008 at 15:02
Uramisten, ENNYIRE rózsaszín tortát :-))))) Sok puszi Virágnak! (Te, valamit nem egészen értek. Micsoda-hogyan ülte körül a tortát a három tesó??? Lemaradtam valamiről?????? HELP!)
február 29th, 2008 at 19:20
Nagyon sok boldog szülinapot kívánunk Virágnak!!! Réka, Ági, Robi
február 29th, 2008 at 20:31
Szipi: Virág, Bogi és az unokaTESÓ, Antika.
Bocs, hogy én válaszoltam 
február 29th, 2008 at 21:27
Drága Angi!
Ez a kis-nagy lány egyszerüen gyönyörü!!! Látszik milyen nagyon boldog!
Szuper kis szülinapja volt! Itt is, újra, nagyon sok szeretettel köszöntöm őt, és téged is Angi, aki olyan nagyszerü anyukája vagy ennek a kis Csodának!!!!

Sok-sok puszi nektek:
Évi
február 29th, 2008 at 23:27
Isten éltesse a boldog nagylányotokat!
március 1st, 2008 at 19:30
Sok-sok boldogságot a gyönyörű ötévesnek! Tényleg Te gyártottad ezt a csodás tortát? Kerestem a receptet, de még nem találtam! Gratulálok a szép családhoz, és az egész életvitelhez! Olyan jó látni Titeket! Üdvözöllek Nógrádból!
március 1st, 2008 at 19:31
Nagyon boldog születésnapot kívánok a nagylánynak!!!!!!!! :-))))))