Kiss családunk blogja

Még az „isiben” volt alkalmam beleszeretni a röplabdába, mivel Általános Iskolánk tornatanára, Titkos Lajos bácsi, volt az egyik legelhivatottabb szakember az utánpótlás nevelésben. Belénk is verte, néha szó szerint a helyes tartást, a labdaérintéseket és a mozgást, mellyel bizonyíthattunk az iskolák közti versenyeken. Borzasztó büszke voltam magamra, mikor megkaptam a legjobb ütő kitüntető címet és a vele járó érmecskét. Később elvertük a piros iskolát is, akik a legnagyobb ellenfelekként gyűrtek le bennünket oly sokszor.

A ballagás véget vetett ennek a kis sikersorozatnak, más sportágakra koncentráltam, melyekben igyekeztem hasonlóan sikeres lenni. Ennek ellenére a gyökerek ott maradtak bennem, a megalapozott mozgáskultúra és labdaérzékenység nem veszett el. Strand-röpin elevenítgettük fel a régi jó játékokat és a baráti körnek hála nem hagytuk, hogy feledésbe merüljön a röplabda iránti szerelem.

Később, mikor az idő már nem engedte meg, kerestünk lehetőségeket, hogy teremben játszassunk s az egyik ilyen alkalommal, találkoztam régi évfolyamtársammal, akivel a suliban együtt ütöttük a bőrt. Segédedzősödött a Star Copy Szeged csapatánál és az utánpótlást edzette. Tibi biztosított nekünk helyet és lehetőséget, hogy eljárhassunk edzésre, ezúton is köszönet érte.

Felemelő érzés volt látni a profik edzését, miközben mi űztük a tömegsportot szedett-vedett kis csapatainkkal. Egy edzés utáni beszélgetésen Tibi felvetette, hogy miért nem próbálom ki ismét magam a felnőttek közt, hiszen jó alapokkal rendelkezem. Végül így is lett. Pár hónapot edzhettem a csapattal, ami igazán boldoggá tett. Azt hiszem egy kicsit csiszolt is a játékstílusomon. Olya annyira belefolytunk a dologba, hogy elkezdtük követni a csapat életét, a sportcsarnokban szurkoltuk végig egy meccsüket. Ez adta a lendületet, hogy keresnünk kellene egy versenykiírást, ahol amatőr szinten megmérettethetnénk tudásunkat.

Egy felnőtt csapat szervezése igen nagy feladat. Mindenki lót fut, éli a tipikus mókuskerék életet. A helyzet komolyságára és az imént említett mókuskerékre tekintettel, összesen egy edzőmérkőzést sikerült összehoznunk, ahol egyáltalán összeszokhattunk volna, vagy a normális forgási rendszert gyakorolhattuk volna. Hát kész röhej volt, amit műveltünk, de a poén, hogy még így is elvertük az edzőkből álló ellenfél csapatot. Nagy csatát vívott a “paraszt forgás”, ahogy Gergő barátom becézte a berögzült hülyeségeket. Végül aztán megegyeztünk, hogy valóban jó a Szabi által javasolt normális, párban forgós, egy feladós rendszer és azzal indulunk a versenyen. Ahhoz képest, hogy volt két játékos is, akit akkor láttam életemben először, még mezt is intéztem mindenkinek.

Másnap indultunk a megmérettetésre. Harmincas családapák és buliból kábán ébredő fiatalok dideregtek a hajnali hidegben, gyűrték befelé a sebtében összedobott vajas szalámis deszkákat a benzinkút parkolójában. Igazán idilli. 🙂 Odafelé természetesen csak a röpiről volt szó, ki hova álljon, hogy forogjunk, mint a cserfes szájú tinik vizsga előtt. Nagy élmény volt.

A tornateremben három pályán folytak a küzdelmek, apró lánycsapatok melegítettek, csipás szemek pislogtak a nézőtérről. A nagy örömet a büfé és a pár összetolt asztalra terített süteményköltemények, tepertőkrém, libazsír, paprika, szeletelt kenyér és hasonló nyalánkságok jelentették számunkra. Az meg, hogy a suli büfében volt Radler, a kedvenc söröm, az valami fenomenálisan megdobta a jókedvemet. Aláírtuk a nevezést és röhögve konstatáltuk, hogy a Szeged első számú csapata is benevezett, így mi lettünk a “Szeged 2 – mazsolák” nevű csapat. Jól el is diskurálgattunk az általunk igen megbecsült játékosokkal, akik otthon a másik oldalon edzettek s néha át-át lestek a mi kis erőlködésünkre. Az a hír járta, hogy ahol elindulnak azt meg is nyerik, így meg is lettek fenyegetve, hogy most megtörik a sikerszériájuk! 🙂

Első mérkőzésünket a “Simaügy” nevű csapattal toltuk, ha jól emlékszem Békéscsabáról érkeztek s két utánpótlás edző is volt a csapatban. Senkinek nem voltak illúziói, hogy az amatőr versenyen valóban amatőrök indulnak, talán csak mi voltunk itt azok, de mi nagyon! 🙂 Ennek ellenére a simaügyet 25:22 arányban hazavágtuk az első szettben. Na itt kezdtük azt érezni, hogy van keresnivalónk a pályán. Ez olyannyira megdobta az adrenalin szintünket, hogy a második menetet el is vesztettük annak rendje és módja szerint 25:20-ra. Így mivel ők jobb arányban vertek meg bennünket, győztesként kerültek tovább. Persze nem egyenes ági kieséses rendszer volt, mert akkor el sem jövünk. 🙂 Így tovább “meneteltünk” a vigasz ágon.

A Román csapatban szintén játszottak edzők, de ez már senkit nem érdekelt. Legyalultak bennünket, el sem értük a huszat. Pedig a “Simaügy” korábban megverte őket, mi meg a Simaügyet egyszer, sz’al matematikai esélyünk volt a győzelemre, de a gyakorlatban semmi. Ráadásul a meccsek közt órák teltek el, amikor betoltunk néhány tepertőkrémes kenyeret paprikával és sörrel, ahogy azt igazi sportemberek teszik. 🙂 Még két meccsen verekedtük át magunkat a nap hátralévő részén, volt ahol fel-fel csillant a reménysugár, de a végére rendszerint elfáradtunk és szétestünk. Így be kellett érnünk a megtisztelő hetedik hellyel, mely hét induló csapatot tekintve igazán nem rossz egy full amatőr, egy edzőmeccset játszó csapattól! 🙂

Természetesen a Szeged 1 mindent megnyert, így a szurkolás öröme megmaradt nekünk. A hazaúton rövid tőmondatokban elemeztük az eseményeket, majd könnyedebb témákról csevegtünk. Abban azért megegyeztünk, hogy lesz ennek még folytatása, hiszen a játék öröme mindent kárpótolt.