H1N1

Családi blog Nincs hozzászólás »

Vicces:). Vagy inkább szomorú? Hogy téboly van, hogy senki nem tudja, mit csináljon, mit gondoljon… Jóbarátnőm az ÁNTSZ-nél dolgozik, épp a vakcinákkal foglalkozik közvetlen, van némi rálátása sajtó- és oltáslobbi függetlenül is a valós történésekre, megbetegedésekre. Ő 6hete még nem oltatott, majd 1 hónapja mondta, oltat (mármint a családot) és 1 hete mondta, oltassunk, ő feltétlen javasolja. Aztán hétfőn azt mondta: “Ma Szegeden 4-en kaptak tüdővérzést”. Mivel én nemtom, mitől és hogyan lehet tüdővérzést kapni, de kellőképpen ijesztően hangzik, akkor döntöttünk úgy, h ok, vége a vacillálásnak, idenekünkavakcinát.

Ekkor kaptunk ugye időpontot 1 hét múlvára a gyerekeknek…holnap megyünk.

Eközben Bogi beteg lett, magas láza volt, köhögés, orrfolyás, pénteken a doktornő mondta, 99%, h hini, de csak Pesten lehet igazoltan kimutatni, kár a fáradtságért.

No, innen érdekes. Hogy hogyan reagálnak az emberek… A család egy része kerül bennünket, Mikulás csomagot a gyerekek lopva kapták meg a teraszra belopva, holott itthon voltunk. Pedig ablakon át nem is fertőzünk:D.

Aztán vannak, akik a teljes tagadásnál tartanak, mint az Erik a vikingben * mámiééérpont h1n1 lenne a Boginak, lehet ez bááááhármi, miért és honnan tudják, h ez h1n1??? Mondom, lehet, h abból, hogy járvány van és a jellemző tüneteket produkáljuk?

  • Amikor a boldogságos szigetlakók ülnek a sziget tetején, ami süllyed és annyira kurvára pozitívan gondolkodnak, hogy miközbenvalóbansüllyed velük a sziget, ők azt kántálják mosolyogva, hogy “Nem süllyedünk-nem süllyedünk-nem süllyedünk” míg végül elsüllyednek :DDDDD

Bogi 2nap volt lázas, mostanra csak a köhögés maradt, nálunk ez egy síma vírusos hurutban merült ki. Remélem a többiek nem kapják el…

Cimkék: Bogi, gyerekek, H1N1, Mikulás, védőoltás

Bejegyzések hasonló témában

Bríííííííííííííííííííííííz hópehely illatú gyertya

Családi blog 2 Hozzászólás »

Máhogymivan??????? Milyen illatú? Hópehely? Miért, a hópehelynek milyen az illata? Van annak illata? Miért, a hó az nem víz megfagyva?Víz, színtelenszagtalan. Tévedek?

Mámeginténvagyokahülyebiztos:)))))))))))))))))))))))))

Namindegy:)

Helyzetjelentek:

A munka király. Nagyon el vagyok veszve még alatta, de érzem, jó lesz ez. Lassacskán beilleszkedek, lassacskán mindent átlátok. Rendkívül sokrétű a feladatköröm, vagy most legalábbis így látom. Lehet, hogy később, amikor mindent készség szinten fogok végezni, akkor majd nem lesz már ennyire energiarabló, de most leterhel alaposan. Na nem bánom ám, sőt, nagyon nagyon jó érzés, hogy MÁS, hogy dolgom van, hogy felnőtt élet:)))

A gyerekek ugye ebben a félévben nem voltak betegek, most Bogica megkezdte, feltehetőleg hini-je van, magas láz, köhögés, orrfolyás. Nem vészes. Hétfőre volt/van időpontunk, hogy megkapják a gyerekek… Mi már felvettük Bélával. Végül így döntöttünk.

A bölcsiben 2 hete bontják a nemtommit, kérték, hogy aki meg tudja oldani, ebéd után vigye haza a dedet. APukám jár a kicsiért minden délben, busszal mennek Tápéra a kicsi kedvéért, aki élhal a Tatáért, általában haza sem akar jönni velem 5órakor:)). Apu nagyon belendült a nagypapaságba, nagyon nagyon jól eső érzés, hogy ilyen lelkes, ma is mondta, h vigyük Bogit is, majd ő lesz vele, de megoldottuk Bélával, megfeleztük a napot, én vittem délelőtt Bogyót orvoshoz, ő pedig déltől volt velük.

Reggel beszaladtam Bogival az irodába gyorsan, el kellett küldeni 2 gyors mélt, megnézhette, hol dolgozik anya, örült nagyon ennek:)).

Összegezve tehát, éljük a mindennapokat, én elég fáradt vagyok, komoly lemaradásban vagyok alvásilag:))).

Holnap jön a Mikulás, még beszerzőkörútra kell mennem ez ügyben:)))

Továbbá kanapét készülünk venni (nem nagy méretű sarokülőt, tippek, hol érdemes? megköszönném), és valszeg festetni is fogunk, még az ünnep előtt… Legyen mit összefirkálni Abigélnek, ugyanis minden szabad felületet összefirkáltak és összekoszoltak már :DDDDDDD

gazdag, virgácsolatlan Mikulást kívánok mindenkinek! :)

Cimkék: Anya, kanapé, Mikulás, munka

Bejegyzések hasonló témában


WordPress Theme & Icons by N.Design Studio
Entries RSS Comments RSS Bejelentkezés