Annyira jó ez az élet, annyira élvezem, holott minden józan ész ellene szól, bárki ebbe belegondol, ez élvezhetetlen, és biztos el fogok fáradni, sőt, nagyon kimerült vagyok már, mégis, nem tudom másképp mondani: JÓ EZ A FELNŐTT ÉLET:). Kellett.
Nagyon tetszik a munka:). Nagyon. ELég összetett a feladatköröm, szerteágazó, ezer szálat kell a kezemben tartani, észben tartani, van hová fejlődni, demennyire.
Az én jellemem alapvetően nem kedvez ennek a munkának, itt összeszedettnek és precíznek illene lenni, belőlem ezek eléggé hiányoznak, de épp azért szerettem volna nagyon, mert úgy gondolom, a jellemfejlődésemben komoly lépcsőfok lesz ez, és valszeg nem innen fogok nyugdíjba menni, de pár évig símán jó:). Most még kihívás is, ameddig nem jövök bele, rutinná nem válik, addig feltétlen.
Követek el hibákat, hálisten egyre kevesebbet, inkább mulasztások ezek, mert minden dolgom prioritásos, minden tegnapra kell, sok határidős feladatom van, közben a mindennapi aktatologatás, adminisztráció, a problémás esetek kezelése, a számlakezelés, a csapat hív napjában többször mindenfélékkel, hogy nézzek meg a rendszerben ezt, vagy azt, jóó. Tényleg jó. Kezdek beilleszkedni. Szóval egyre inkább uralom a helyzetet, ami jó. Fog ez működni:)
Mindeközben persze a gyerekek, fél 5, mire mindenki az autóban van, ez az ára. Hál’isten ők ezt nem bánják, remekül érzi magát mindenki a helyén, ez megnyugtató. A reggeli és a délutáni körök elég strapásak… Mire mindenkin van kesztyű+overál+rendesruha+sapkasál, ésatöbbi, ebédbefizetés, óvónénikkel, bölcsisnénikkel, megbeszélni mindent, szóval rám izzad a cuccom:). Mindig:)
Apa sokat segít. Egyrészt lehetővé teszi és rossz szava nicns, h a röpiről nem mondtam le, ilyenkor az esti rutint egyedül nyomja le. A múlt héten betegek voltak, Béla is az volt, így mondta, majd ő itthon marad velük. Leszámolva, h minden nap egy felrobbant lakás, kócos, taknyos gyerekek fogadtak, istenien elvoltak:). Míg haza nem jöttem: “Tedd aztel, pakold össze, fésüld meg a hajad, stb…”
Egész hétvégén takarítottam és ismét elhatároztam, h mostmár keresek segítséget újra, hálisten ráér a régi bevált segítségem, így ő jön újra… Vagy 1 éve nem jár már. Vagy mégrégebben… Mertnemgyőzöm..
Hétköznap én símán nem főzök:))))))). Vagyis néha… ha kedvem van. tényleg. A délután a gyerekeké, és jó velük nagyon. Annyira tudok örülni nekik, mikor megyek értük du, ez hiányzott nekem, hogy hiányozzanak, h várjam a találkozást velük.
Abigél nagyon nagyon nagy franc:), szeme se áll jól, újabban harcosban nyomja, azt játsza, hogy felesel és kiabál velünk, és hát igen drága, amikor a család legkisebb tagja osztja a családot összeráncolt homlokkal: “HAJAGSZOM JÁD!!!”
Megkértem valamelyik nap, hogy
Abigél, tedd légyszives a ruhád a szennyesbe!
NEM! Nem, Anya! Szoha! SZO-HA! Szemmikoj! ÉJTED???
És közben ráncolja a homlokát és csücsörít a szájával, így demostrálja, h irtóra mérges, de ha nézzük, nézzük hosszan, akkor kipukkad a nevetés belőle, haláli csaj:)
Az autóban beszélgettek, próbálták a kicsinek elmagyarázni az évszakokat… Mondja Abigél:
-Ósz. Ósz. Jehujjanak a ajevejek.
Virág felkacag hangosan.Fejére csap és úgy mondja:))
BIBI!!!! Azt nem úgy modjuk, h ÓSZ, hanem úgy, hogy ŐSZ!
Iden. Ósz.
Nem Ósz, hanem ŐŐŐŐŐŐSZ! Érteeeeeeeeeeeeeeed? (nevet)
NE BESZÉJJÉ NEKEM BIJÁG!!!!! MOSZT MÉJGESZ VADOK JÁD!!!!!
Cimkék:
Abigél,
Anya,
gyerekszáj,
munka
Bejegyzések hasonló témában
