Mostanában…

Családi blog Nincs hozzászólás »

Jól telnek a napjaink, ovizás flottul megy, repülnek be a teremajtón a csajok. Sok dalt-mondókát hoznak haza és édesek, ahogy az imákat mondják. Vannak olyan imák, amiket énekelnek. Ma itt voltak Virág óvónénijei családlátogatni, 2 közvetlen tünemény, Virág láthatóan nagyon bírja őket, mert egyfolytában produkálta magát, még azt is meg kellett nézniük, hogy pisil Virág itthon:))). Megkérdeztem, hogy Virág koroztályában megfelel e a követelményeknek, rajzolás, készségek, stb… és nem is értették a kérdésemet, persze:). Minden rendben a lánnyal, annyi, hogy lassan illeszkedik be, lassan oldódik fel, van ilyen lelki gát benne, de már szépen alakul ez is. Segít az óvónéninek elpakolni az ágyakat, erre nagyon büszke, ezért cukrotkapnak jutalmul. Na, ennek nem örülök mondjuk, hogy keménycukrot kap, főleg, mert az elöl lévő letört fogai kezdenek szuvasodni egy ideje, de reggel-este és édesség után szigorú fogmosás van (egyedül is és mi is mindig megmossuk nekik), így jó ideje nem romlott tovább. Na, csak kihúzzuk már ezt az 2évet, míg elhullajtja és szép új fogak nőnek helyettük:)

A 7végénk nagyon hasznosan telt, az udvart és a lépcsőházat szépítettük a szomszédokkal. Én még múlt héten ültettem egy csomó virágot, a gyerekek medencéjének helyére (ahol kiment a fű ugye) csináltam kis virágágyást, és cserepekbe is tettem krizantémokat, majd készítek képeket, szépek lettünk nagyon. A fiúk a kerítésre szereztek borostyánt, reméljük megfogja és akkor szép lesz nagyon. Béla a lépcsőházba szerelt fel polcokat, amire rápakoltuk az óvódányi kinti játékot, motorokat, bicikliket, kis babakocsikat, stb…, így a lépcsőház is rendezett lett, ennek nagyon örülök, mert bugdácsoltunk a sok játékon át… lekezeltük a kerítést, és a fa kiülőkét is lazúrral.

Kiülőke:). Ez úgy volt, hogy a szomszédok az utcában elkezdtek aláírást gyűjteni, hogy a hatalmas utcában lévő kikorhadt fát sürgősen vágja ki a Közterületes akármicsoda, mert életveszélyes, ha egy gyerekre ráesik egy ág, stb… Jöttek, kivágták, nagy darabokra vágva otthagyták, hogy másnap elviszik. Béla hazaért a munkából, meglátta, majd közölte velem, hogy “Hozok asztalt”. Mikor megláttam, mit görget, gyorsan szóltam Zsoltnak, hogy jöjjön segíteni:)

20070714-027.jpg 20070714-030.jpg

Fiúk leháncsolták, majd apukám elfűrészelte, a bejárathoz a nagy fa alá letették a srácok, lekentük és még augusztusban az avatást is megejtettük;). Naná, hogy éjszakáig tartó mulatozás lett belőle:)

Még világosban tüzet raktak a gyerekek apákkal. Csajok gyűjtötték a fát, Virág le-fel rohangált az erdő szélén nagy rőzsecsokrokkal, szó szerint porzott az út mögötte:) :

20070906-105.jpg 20070906-107.jpg

A TŰŰŰZ. Virágot annyira elbűvölte a dolog, hogy el sem ment a tűz mellől:). Neki a vacsorát is oda kellett szervírozni. Zsoltibácsi ölében:

20070906-112.jpg 20070906-120.jpg

Csajok lázasan dolgoznak, készítik a nyársakat:)

20070906-117.jpg

Közben szépen bevittük a gyerekeket lefektetni, vicces volt, mert én bevittem Ebikét fürdetni-szoptatni egyedül, letettem 20perc alatt, majd Béla bevitte a 2 lányt, 15 perc alatt ők is aludtak:). Aztán folytattuk felnőtt módra, Tamás gitározott nekünk és énekelt, nem is akárhogy, ez egy szép emlék marad azt hiszem:

20070906-123.jpg

Még teszek fel képeket majd a kertről és a “kiülőkéről” 🙂 is. Lassan végzek az augusztusi képekkel, majd októberben mutatok szeptemberiket is:DDD

Nem és nem érem utól magam, én nem tom más hogy csinálja:). Állandóan, de állandóan megy a mosógép, a mosogató naponta, próbálok egyszerűeket főzni, és Abigélre sem lehet panaszom, nagyon édes kisbaba, ritkán nyűgöske, mégsem érem utól magam. Na, majd csak:)

Mostani legnagyobb dilemmám, hogy megtehetem e azt, hogy heti 2-3nap “hosszúzzanak” a lányok az oviban. Mert elég költséges (és fárasztó), reggel menni-du jönni az autóval, glancba vágni 3 gyereket és magamat, holott apa vihetné őket munka előtt és hozhatná őket munka után. No de akkor 8,5 órát lennének oviban… Ha dolgoznék, nem lenne emiatt lelkiismeretfurdalásom, de így?? Pedig ez lesz valszeg, óvónénik azt mondták, egyáltalán nem gáz, ahogy nekünk kényelmes, úgy legyen. És lesz 2-3 nap a héten, amikor mi visszük-hozzuk őket, akkor már 3ra megyek értük és reggel is lustábban megyünk majd. Csak most meg azon agyalok, hogy mennyire tudnak alkalmazkodni ehhez a nem állandó rendhez? Asszem túl sokat kombinálok:)

Röpi: nagyon hiányzott a terhesség alatt, és titkon terveztem, hogy amennyiben minden rrendben lesz, még a strandröpi szezonban játszom 1-2 alkalommal szeptember-októberben, ha lesz vénasszonyok nyara. Sikerült:). Múlt hét hétfőn a 6hetes kontrollon engedélyt kaptam a mozgásra, amennyiben a tejhozam nem csökken, bátran ugrálhatok is, így csütörtökön már ott tobzódtam a teremröpin, vasárnap pedig kipróbáltunk egy új strandröpipályát egy eldugott és baziolcsó ( http://www.atikovizig.hu/emk/ )  sporttelepen, nagyon bejött. Jót játszottunk, vasárnap sikerült apával együtt is játszani, Mamáék vigyáztak a nagyokra, pici pedig babakocsiban levegőzött a pálya mellett, jó volt:). Annyi hiba van, hogy sajnos a jobb karom, vállam eléggé le van gyengülve, majd kell erősíteni, mert nagyon gáz. A tejem egyáltalán nem csökkent, sőt, de van is erre a magyarázatom: Bármi, amitől jól érzem magam, ami feldob, az tejszaporító. A játék nekem ilyen. Ha vki pisztolyt fogna a fejemhez és aerobikozni kényszerítene, akkor nyilván csökkene a tejem:DDD

Képözön

Családi blog 2 hozzászólás »

Tényleg alig tudok géphez ülni, eléggé elfoglaltak vagyunk, ami azt illeti:). Tényleg 1 percünk sincs, ameddig el nem alszik midnenki, de ez 10óra előtt nem szokott bekövetkezni, és akkor is mákunk van. A kis hercegnő mintha tudná, hogy mikor jön el az ő ideje, este nyomul:). Bár már ez is javul, most pl minden nyűglődés nélkül sok mosollyal telt az este, majd nagy szopi után beájulás következett:). 1 hete kezdett mosolyogni, már nagyokat nevet, kis hangja is van hozzá, meg kell zabálni:). Nem tudom, mennyi gyerekemnek kellene ahhoz születni, hogy ez az esemény ne hasson meg könnyekig:).

So-sok mesélnivalóm lenne, röviden annyi, hogy az ovi nagyon bevált, valóban jól döntöttünk. A lányok ügyesek, az első héten volt némi sírás mindkét lánynál, de mindig csak nekem szólt, ugyanis amint elmentem, szépen játszottak. Első naptól ottaludtak gond nélkül, szeretik az ovit nagyon és az óvónéniket is. Bogi különösen ragaszkodik az egyik óvónénijéhez, Ő Marikanéni, több mondókát is hozott már haza, és Marikanéni is szupereket mesél az ő kis segítségéről :). Bogi a maga korosztályában eléggé feltalálja magát, hiszen Virág őt nagyon felhúzta, most lesz 3 éves a kicsi, nagyon telik az idő:)

Virágnak is szuper az ovi és róla is sok szépet hallunk:). Persze rengeteget eszik, ezt minden nap mondják:)))), és nagyon önálló, ügyes, szóval csupa jó. Nem mondtuk még el, hogyan született, alkalom sem volt rá, meg talán így a jó, így nincs “előítélet”. Az ő 2 óvónénije volt Hanna és Milla óvónője is, nagyon jók mindketten. Ők olyanok, akiket az ember szeretne a gyereke mellé, középkorúak, határozottak, de tyúkanyók is:). Bevallom, Bogi óvónénijei elsőre nem jöttek be, mindketten idősebbek, de a gyakorlat eddig azt mutatja, h felesleges volt aggódni. Virág ezen a héten szerdától már itthon volt:(, kezdődik az őszi takonykórság, szokás szerint semmi baja, csak folyik erősen az orra, frankón be is sűrűsödik:(. Tavaly decemberben múlt el, remélem, most hamarabb… A következőket adom rá: kalcium, C vitamin, aloes fokhagyma-kakukkfű, aloe Kids multiv., ACC 100hurutoldó, homeos orrbafúlyó (kifejezetten takonykórra), nasivin orrcsepp. Ha van még 5let, bevált módszer, szívesen fogadom a tippeket. Most sem múlik, nem is javul, nem is romlik. De hétfőn megy már, se nem köhög, se nem lázasodik, ezzel nem tartom már itthon.

Megoldani elég nehéz a jövés-menést, illetve folyamatos szervezést igényel. Apa 8-ra jár, 4kor végez, elég egyszerű lenne, hogy hozza-vigye őket, de megyek értük inkább 3-ra, az mégis 1 óra különbség. Vhogy nekem még mindig furcsa az egész, h beadom őket vhová, ahol szinte több időt töltenek, mint itthon. Persze jó is:)), de vhol meg facsarja a szívem. Szóval egyelőre kavarunk, Abigéllel hozzuk-visszük őket, apa motorral jár dolgozni. Majd télen lehet, h bevezetjük, h apa hozza-viszi őket. Meglátjuk.

Béla elment most moziba. Úgy volt, hogy én is megyek, de még nem mertem Ebikét senkire hagyni, így képeket válogattam, sok lesz:)

Csajok még mindig jóbarátok gyakorlatilag, remekül elvannak együtt:

20070801-067.jpg 20070801-069.jpg

Mamával és maszat Pankával:)

20070801-075.jpg20070906-006.jpg

Családi fotográfiák:

20070906-015.jpg 20070906-007.jpg 20070906-133.jpg

Minigyönyörűség:

20070906-035.jpg 20070906-019.jpg 20070906-140.jpg20070906-147.jpg

Séta a városban:

20070906-021.jpg 20070906-024.jpg20070906-139.jpg

Voltunk a grillfesztiválon, ahol mindent csináltunk, csak nem ettünk:D. Annyira irreálisak az ára ahhoz mérten, hogy mocskos sörpadon kell enni műanyag tányérból, hogy úgy döntöttünk, ki tudjuk hagyni. De a műsorra elmentünk, a Grimm-busz ősemberes előadását néztük meg, nem volt rossz.

20070906-049.jpg 20070906-062.jpg 20070906-054.jpg

Aztán persze dodgem és nagy csúszda, amit imádnak. Virág mindig bevárja a kicsit, megvédi a nagyobbaktól, akik át akarnak gázolni Bogin, olyankor összeráncolja a homlokát és csúnyán néz:). Legfelül gyakran megfogják egymás kezét:

20070906-070.jpg 20070906-083.jpg 20070906-082.jpg 20070906-079.jpg 20070906-087.jpg 20070906-136.jpg

Virág segít Mamának túrógombócot gyártani, majd közös fürdés. Sokáig a dézsában fürdettünk, de a lányok hamar bekönyörögték a nagy kádba a kicsit, azt a boldogságot:)

20070906-097.jpg 20070906-130.jpg 20070906-141.jpg

Ezek a képek még mind nyáron készültek, az utolsó is 2 hetes, de jövök frissebbekkel is, ha nem lesz senki beteg.

Óvodaváltás

Családi blog Nincs hozzászólás »

Elnézést, a hosszú szünetért, nemsokára tele leszek szabadidővel, már megígértem magamnak, ha beáll az ovi, akkor 1 teljes délelőttöt azzal töltök, h az utóbbi 1 év fényképeit rendbeteszem, szóval lesznek képek is nemsokára.

Ami hír, hogy legnagyobb bánatomra megváltunk az ovinktól. Nagyon-nagyon sokat rágódtunk, rágódtam ezen, de úgy gondolom, hogy az nem járja, hogy egy alapítványi oviban 33 fős létszámmal fusson a kiscsoport. Ráadásul nincs 2 teljes állású óvónéni, hanem 1 teljes állású, illetve 1 közhasznú, ami azt jelenti, hogy a munkaügyi központ utalja ki 1 évre (azaz tovább nem viszi a gyerekeket), és csak fél állásban, azaz ebédre ér az oviba, tehát a délelőtti foglalkozásokon egyedül van az óvónő. Akit pedig imádtunk, vérzik a szívem, de azt gondolom, helyesen döntöttünk, remélem be is fog igazolódni.

Rengeteg volt a pro és a kontra, ezért egy idő után már abba bolondultam bele, hogy félóránként változott a véleményem, így szépen sorban leírtam ovinként a mellette és ellene érveket. Sajnos most jóval messzebb fogunk járni, ígyAbigéllel mi fogjuk hozni-vinni a lányokat, de sebaj. A Pick fizetős volt, napi 280ft volt a napidíj, ami 1 hónapban a 2 lányra majd’ 12 ezer ft. Miért fizessünk olyan dologért, ami annyit sem nyújt, mint az ingyen ovi? (normál létszám, megfelelő számú óvónő, akivel lehet tervezni, nem csak “beugrós”)

Szerencsére a Karolinába felvették mindkét lányt, ez egy katolikus óvoda. Milla ide járt végig, Hanna csak 1 évet, de Erikáék nagyon megbánták az akkori váltást, mert Hanna tápéi ovija meg sem közelítette a Karolinát, nagyon szerették. Így most Antalka is ott kezd holnap, Virággal egy csoportba fognak járni:). Sok ismerősünk jár, vagy járt ide és mindenkitől csupa jót hallottam. Csekély taapsztalatunk, ami eddig 1 látogatásból szürhető le szintén jó, mindenki nagyon-nagyon kedves volt velünk és tetszett, hogy rögtön a lányokhoz beszéltek az óvónénik, leguggoltak és nagyon kedvesek voltak.

Persze a para hajtott ide a géphez, kicsit tartok a holnapi naptól:). Ugyan már tudják, mit jelent az ovi, de 3 hónapja nem járunk, így eléggé kiestek az egészből, ráadásul új helyen kezdünk. Mivel ez nem régi döntés, eddig úgy beszéltünk az ovikezdésről, hogy Pick ovi, Zsuzsinéni és a megszokott régi pajtik neveit emlegettük, most kicsit hirtelen a váltás. Mikor megnéztük a Karolinát, Virág nagyon barátságos volt, válaszolt szépen minden kérdésre és ment játszani, Bogacs megszeppent, főleg, mikor megtudta, h a pöttyös ladba egy másik kislány jele, az övő a tulipán lett. De hamar beletörődött és most már erre a jelre is nagyon büszke. Virág nem igen sajnálja az esernyőt, a ceruza lesz a jele, aminek nagyon örül.

Holnap tehát megint ülök kint a kispadon Abigéllel, Virágot nem akar pátyolgatni, azt hiszem, ő már fel fogja találni magát, Bogi szorul majd esetleg kis támogatásra. Remélem nem lesz vészes… Virág és Antalka csoporttársak lesznek, szóval ők talán majd támaszai lesznek egymásnak, de Bogi egy másik csoportban kezd egyedül, nem ismerünk ott másik pajtit… De ő elég könnyen teremt kapcsolatokat, remélem most is így lesz…

Az egész dilemma, oviváltás olyan nehéz volt nekem. Az ember szeretné, ha az összes gyerekének életében minden megközelítőleg tökéletes lenne. És mi most otthagytunk egy tökéletes óvónénit a “bizonytalanra”. Ám a kiíratkozás nem volt zökkenőmentes. Legnagyobb megdöbbenésemre az eddig mindig kedves vezetőnő félelmetesen barátságtalan modorral és hangnemmel hozta tudtomra, hogy a döntésünk rossz, ártani fog a gyerekeknek, és hogy a kat.oviban drákói fegyelem van és majd meglátjuk… Nem akarom részletezni, de nagyon-nagyon rosszul érintett, tulajdonképpen csak zokogtam:(. Addig is elég feszült voltam, így ott kijött minden belőlem. Azért egyszer szeretnék neki reagálni az akkori mondataira, mert sírva ez nem ment, pedig lenne válaszom arra, hogy szte a 33 gyerekkel símán tud foglalkozni 1 pedagógus. És a 33 nem több, mint a 22. És atöbbi… Azt látom, hogy más gazdaságilag vezetni egy óvódát, megint más pedagógiailag. Neki az első nagyon jól megy, de nekem, mint szülőnek a szép udvarnál, játékoknál is fontosabb, hogy ki és hogyan foglalkozik a gyerekeimmel, mennyi figyelem jut rájuk.

No ennyit erről. Holnap kezdünk:)

Abigél egy tünemény, szépen gyarapszik, eddig még egyik csaj sem hízott ennyit, heti 250-300grammokat:). A szopi remekül megy nekünk, jól működünk együtt nagyon, tele vagyok sikerélménnyel, még Boginál is küzdöttem nagyon, mostanra jöttem bele, hehe. Az 56-os rucikat már kinőtte a kis manöken, kell váltanom a szekrényében méretet, mert hirtelen nagyon megnőtt:)))

 A nap 24 órájában lenne itt tennivaló, így nem is unatkozunk. De jól vagyunk. A kicsi kezdi mostmár az esti sírós-nyűgös műsort, amit már szinte vártam, hiszen a nagyoknál is volt ilyen. Most ez lesz 2hónapig, ilyenkor legjobb kézben lenni, vagy cicin lógniJ. Sebaj, könnyű így, hogy tudjuk, ez is csak átmeneti gubanc. Amúgy a világ legédesebb kisbabája Abigél, tegnap volt 1hónapos, apa kapott egy mosolyt fürdésnél, ez már tudatos volt, ráfókuszált, szemeztek egy percet, majd nagy mosoly volt a jutalomJ. Szeret fürdeni, kaptunk kölcsön egy fürdetődézsát és abban fürdik a kisasszony. Kiskádunk nincs, anno eltört, most meg értelmetlennek láttuk venni egyet, mert úgy is pár hét múlva megy a nagy kádba, mi amúgy is (hacsak nincs kánikula), csak 2-3 naponta fürdetünk. Lányok lelkesen fürdetik a hugitJ


WordPress Theme & Icons by N.Design Studio
Entries RSS Comments RSS Bejelentkezés