Az elmúlt napok eseményei főleg képekben

Családi blog Az elmúlt napok eseményei főleg képekben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Múlt hét szombaton együtt ebédeltünk a börger királyban tesóékkal. Odasétáltunk:

elmúlt hét

Majd felforgattuk az étterem nyugalmát, pedig mi csak ettünk 🙂

elmúlt hét

És persze a kicsik egyfolytában a játszóházban nyomultak.

elmúlt hét

Együtt csúszás:

elmúlt hét

A Mama felpróbálta ránk a jelmezünket. Vacilláltunk, hogy méhecske-katicabogár páros legyünk, vagy Piroskák, utóbbi mellett döntöttünk:

elmúlt hét

Mindkét lány nagyon ügyesen bánik az ollóval már régóta, napi többszöri program, hogy “vágóznak”, azaz újságokat, használaton kívüli kifestőket darabolnak apró miszlikekre:) Bogika ezt már nem találta elég szórakoztatónak, bemászott az asztal alá -minden csíny helyszínére-, majd szépen rövidre vágta a frufruját:)

elmúlt hét

A kis gyönyörűm úgy néz ki azzal a pár megmaradt tinccsel, mint akinek a hülye anyja trendire vágatta a 2 évese haját:)))))))))

Készült egy képsorozat Bogi drámai szerepléséről, borzalom a kiscsaj, amit képes művelni, egyszerűen kész vagyunk tőle:))) Szitu: a vacsora melegszendvics. Természetesen szeretik és várták, hogy kész legyen. Kész lett, de forró, ezért megbeszélés után (nem ám csak úgy belenyúlkálva!) felvágtam a kenyeret, hogy gyorsabban hüljön.

De Bogi úgy döntött, neki ez így mégsem jó, inkább ragasszam össze🙂 És ő ezt bizony teljesen komolyan is gondolta:). Természetesen másik kenyér nem volt már jó, mert ő azt szerette volna megenni, de eredeti állapotában.

Így nyugtázta tehetetlenségünket:

elmúlt hét

Ne fényképezz!

elmúlt hét

Kiakadás némi színészettel megspékelve:

elmúlt hét

Engem nem ért meg senki…. hüpp-hüpp

elmúlt hét

Katarzis:

elmúlt hét

Miután elküldtük az asztaltól, h folytassa a szobájában, fél perc múlva megjelent már kisimult arccal és megvacsorázott. Összevágott kenyeret evett, ez őrület:)

HÍR: Nagyon úgy tűnik, hogy kicsi magzatunk előbb fogant, mint ahogy mi azt gondoltuk és számoltuk és kalkuláltuk. Ma töltöttem be a 16.hetet, eredeti számítás szerint holnap tölteném a 14-et:). Kicsit vicces érzés ilyen gyorsan öregedni 2hetet:). Bár sokminden értelmet is nyer, pl hogy már kb 1 hete érzem Ödönkét mocorogni, csak ezt azzal odáztam el, hogy képtelenség:). Aztán így lehet, hogy mégsem a szentlélektől fogantam szeplőtelen, hanem-hanem… Aztán arra is magyarázatot ad, hogy miért olyan nagy a pocakom:)

Viszont nekem nincs még kiskönyvem sem, a körzeti védőnőmet nem is ismerem:)))). Ma gyorsan hirtelen a központi védőnő elintézte, hogy levegyék az AFP-hez a vért, mert azt ugye 16 hetesen kell. Hú, nemsokára félidős vagyok, pedig alig, hogy elmúlt a 12.hét. Jah, valaki a gyomromnak is megmondhatná, hogy már nem kellene hánykolódnom, még mindig rosszul vagyok:(.

Úgy tűnik, hogy Ödönke is kislány:)).

Keresztelő

Családi blog Keresztelő bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Bogikánk végre megkeresztelkedett:). Úgy szerveztük tesómékkal, hogy keresztbe keresztelünk és egyszerre:). Boginak ők lettek a keresztszülei, mi pedig Pollának:). Nagyon jól sikerült ez a nap, azt hiszem mindenki nagyon jól érezte magát. Mivel reggel volt a tempomban a szertartás egy mise keretében, ezért már előtte nap előkészültünk szinte mindennel. Apukám főzött marhapörköltet bográcsban, anyu tyúkhúslevest, én a levesben főtt húshoz főztem paradicsommártást, volt még sült csirke, meg a szokásos, mi szem szájnak ingere:) Mivel családunk egyre nagyobb, és nagyobb, szinte hihetetlen, de 11 gyerek szaladgált, kettő pedig pocakban élvezte a dőzsölést:).

A szertartás nagyon szép volt, a gyerekek ahhoz képest egész rendesen viselkedtek, Bogi táncolt kint sokat, meg játszotta a bogyeszát, édes volt. A mi 2 lányunk úgy énekelte a zsoltárokat, mintha ismerte volna őket, őrület, milyen dalos pacsirták, azonnal a fülükbe mászik minden dallam és dalszöveg.

Keresztelő

Keresztelő

Majd tesómékhoz autózott mindenki és itt folytattuk a bulit:). A ház gyerekparadicsom télen-nyáron, most végig bent voltak a gyerekek a házban, de az alsó szinten kialakítottak Erikáék egy játszószobát, ahol 3hinta is van többek között, puffok, társasjátékok, kirakók, könyvek… A gyerekeket nem gyakran láttuk fönt:)).

Esznek a kicsik:) Keresztelő

Mi és a keresztlány: Keresztelő

Bogi és a keresztszülei:

Keresztelő (Sógit csak erre az egy napra engedték ki Lipótról, -ahogy az a képről egyértelműen látszik- muszáj kabátkában tölti gondtalan mindennapjait:DDD )

Kaptunk egy tortát is:)

Keresztelő

Ez pedig egy csoportkép:

Keresztelő

Ez egy kisebb csoportkép. Mi lett belőlünk, őrület:). Ami azt illeti, eléggé megszaporodtunk. Először csak a szüleinknek lett 2 fia is. Majd mostanra 6unokájuk van, 1 még a pocakomban ugye:)

Keresztelő


WordPress Theme & Icons by N.Design Studio
Entries RSS Comments RSS Bejelentkezés